Bese Gergő atya: Jézus mennybemenetele

Negyven nappal Húsvét után ünnepeljük Jézus mennybemenetelét. A galileai férfiak az égre emelték tekintetüket és látták, ahogyan Jézus felemelkedik és elveszik szemük elől a felhőkben.

Fogalmazhatunk úgy, hogy ismételt búcsú beszédében Jézus a következő három feladatot bízta apostolaira:
1, Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet!
2, Kereszteljétek meg őket!
3, Tanítsátok meg őket a parancsokra!

Ez a hármas küldetés napjainkban is feladata az Egyház tagjainak, azaz mindenkinek, aki részesült a keresztségben. De mit is jelent pontosan ez a három feladat? Az első, hogy ki kell lépni a világba. Meg kell jelenni az emberek között. Nem arról szól a misszió, hogy csak a már meghívottakat pasztoráljuk, hanem azokat is, akik még távol állnak a hittől az intézményes Egyháztól. Ezért a társadalom minden szintjén ott a helyünk. Jelen lenni az utcán, a település ünnepein, a boltban, a játszótéren, a munkahelyeken, a szociális intézményekben, az oktatás széles sprektrumában, a szenvedők ágyai mellett. A jelenlét magában még nem elég. Fontos a tanúságtétel a hiteles szavak és megélt cselekedetek.

A második feladat az elköteleződés megnyilvánulása, azaz a keresztség. Tagjává válni egy nagy családnak, határokon és földrészeken átívelő közösségnek, melynek szilárd és megingathatatlan értékei vannak, olyanok, melyeket időről – időre relativizálni, semmissé nyilvánítani szándékoznak. A támadások, üldözések viszont megerősítik a leghűségesebbeket és így sikerül tovább adni a lángot az új nemzedéknek. Ma is éppen ezt tesszük. Tovább építkezünk és nem ijedünk meg. A harmadik feladat a tanítás. Nem elég egyszer igent mondani a keresztségben, nap, mint nap hitet kell tenni az Isten mellett, ehhez pedig nélkülözhetetlen az ismeretek bővítése. Ismernünk kell a hitünket, imádságainkat, ünnepeinket, a Szentírást, a hagyományainkat, szentjeinket, melyek a hitoktatáson keresztül szépen lassan beépülnek az alapvető ismereteink közé.

Ebben a beépülésben óriási segítség a heti egy hittan óra az állami oktatási intézményekben. Ahhoz kevés, hogy komoly életvezetési ismeretekhez juttassuk a fiatalokat, de ahhoz elég, hogy kisebb szeleteiben megismerjék az Egyházat és annak erkölcsi alapjait. Sajnos éppen ez a tanulási folyamat marad ki sokak életéből. A hitoktatást össze kapcsolják a „kötelező” szentmisére járással, melyet a kényelmük, lustaságuk, érdektelenségük miatt nem tartanak fontosnak, így a gyermeket is „óvják” a hittantól és a helyette választott etika órán, leginkább gyermekmegőrzést végző pedagógusoktól igen csak kevés lelki és szellemi iránymutatást kapnak. Bár látva az elmúlt hónapok pedagógus tüntetéseit és az ott megszólalók egy részét, lehet, hogy jobb is, ha nem ők mutatnak példát és irányt.

Jézus mennybemenetele tehát nem egy formális cselekedet volt, hanem nagyon komoly útmutatás. A hármas feladatot az apostolokon keresztül juttatja el hozzánk, keresztényekhez. Váltsuk valóra Jézus szavait: induljunk – kereszteljünk – tanítsunk!

A címlapkép forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre