Dán kereszténydemokraták új elnöke: Dánia legzöldebb pártjává kell válnunk

A dán kereszténydemokraták (Kristendemokraterne, rövidítve: KD) megválasztott új vezetője, Jeppe Hedaa szeretné kiszélesíteni a párt fókuszát. Hedaa szerint a Kereszténydemokrata Pártnak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a fenntarthatóságra, de mindenekelőtt túl kell lépnie az etikai dilemmákon.

Múlt szombaton a dán kereszténydemokraták Jeppa Hedaa üzletembert választották meg elnöküknek – számolt be az eseményről a Christian Network Europe a Kristeligt Dagbladra hivatkozva.

Szervezeti szinten az új elnök több bizottságot szeretne létrehozni az egyes kérdések vizsgálatára és a párt politikai jövőképének kidolgozására. Példaként említette, hogy jelenleg azt fontolgatják, hogy ingyenes legyen-e a tömegközlekedés. „Ezt először a közlekedési bizottságunknak kell tanulmányoznia, figyelembe véve például a luxemburgi tapasztalatokat” – nyilatkozta Hedaa.

Az új elnök a párt fókuszát az etikai kérdésekről a nemzetközi kereszténydemokrata nézeteken alapuló gyakorlatokra szeretné helyezni. A párt hagyományosan olyan témákra összpontosított, mint például az abortusz. Jeppa Hedaa hangsúlyozta, hogy fontosak az etikai kérdések, de azt szeretné, ha a Kereszténydemokrata Párt “többről lenne ismert, mint az etikai kérdésekben betöltött álláspontjáról”.

Az új elnök az abortusz témakörével kapcsolatban óvatosan fogalmazott. Ez nem is meglepő.

2022-ben komoly csata zajlott a párton belül az abortuszvitában. A KD próbált kompromisszumra jutni. Azon az állásponton voltak, hogy nem szabad csorbítani vagy korlátozni a nők abortuszhoz való jogát, másrészt hangsúlyozták, hogy a párt azon fog dolgozni, hogy csökkentsék az abortuszok számát. Isabella Arendt pártelnök ezzel nem értett egyet, lemondott a tisztségéről és a párttagságát is megszüntette.

Hedaa a fenntarthatóságra szeretné a hangsúlyt fektetni. Korábban kijelentette, hogy a kereszténydemokratáknak Dánia legzöldebb pártjává kell válniuk.

“Minden generációnak kötelessége a világot jobb állapotban átadnia a következő generációnak”

– hangsúlyozta a Kristelig Dagblad dán lapnak, ígérve, hogy pártja hamarosan konkrét terveket is bemutat.

Az új pártvezető a dán Nagy Imanap eltörlésére is reagált. Álláspontja szerint harcolni kell azért, hogy e családi keresztény ünnep újra ünnepnappá legyen nyilvánítva.

Eltörölnek egy keresztény ünnepet Dániában, hogy a haderőt fejlesszék helyette

Ehhez kapcsolódóan kiemelte: Különleges családi perspektívánk van, mely szerint

„a család legyen az a közeg, amely segít bennünket abban, hogy felemeljük egymást.”

Forrás: Christian Network Europe

Címlapképen: Jeppe Hedaa, a dán Kereszténydemokrata Párt új elnöke. Fotó: Facebook/Jeppe Hedaa

Iratkozzon fel hírlevelünkre