Súlyos gondokat okozhat, de könnyen orvosolható – szakértőnk a nyelvlökéses nyelésről

Talán nem is gondolnánk, de számtalan probléma forrása lehet, ha egy gyermek nyelve nem megfelelően helyezkedik el a száj belső részében. Ilyenkor beszélünk nyelvlökéses nyelésről, amely nem csupán a beszédre, a fogazatra, de még a testtartásra is hatással lehet, ezért ezt az állapotot mindenképpen orvosolni kell. Hogy mit is jelent pontosan a nyelvlökéses nyelés, arról logopédus szakértőnket, Koncz Angélát kérdeztük, aki azt is elmondta, hogyan ismerhető fel és kezelhető legkönnyebben a probléma.

– Azok számára, akik nem ismerik ezt a fogalmat, kicsit járjuk körbe, hogy pontosan mit jelent az, hogy nyelvlökéses nyelés?

– Nyelvlökéses nyelésről akkor beszélünk, ha a nyelés közben a nyelv elülső része előre csúszik a fogakhoz – vagy akár ki is csúszhat a fogak között. Több fajtája létezik: van, hogy elől csúszik ki a fogak között, van, hogy oldalt, de általánosságban úgy kell elképzelni, hogy

míg a szabályos nyelésnél a nyelv a szájpadláshoz nyomódik, addig a nyelvlökéses nyelésnél a nyelv a fogakkal érintkezik nyelés közben. Ez azért is okoz problémát, mert ha a fogakhoz sokszor nyomódik hozzá a nyelv – márpedig egy nap elég sokat nyelünk, nem csak étkezés közben, hanem a nyálunkat is – ez a fogakban hosszú távon eltérést okoz: a nyomás miatt a fogak előre fognak tolódni.

Azért nagyon fontos rendezni a nyelvlökéses nyelést, mert a fogazatban okozott probléma aztán a beszédre és a beszédfejlődésre is negatívan hathat.  

Szabályos nyelés esetén a nyelv a lágy szájpadláshoz nyomódik és úgy továbbítja a falatot a szájtér hátsó részébe. Nyelvlökéses nyelésnél az a legnagyobb probléma, hogy nyugalmi helyzetben, amikor az illető nem nyel és nem beszél, a nyelve akkor is szabálytalan helyzetben helyezkedik el a szájtéren belül.

Normál esetben a nyelv elülső része a felső fogsor mögötti területen pihen, a nyelvtest a szájtér felső területén helyezkedik el és a nyelvnek a két oldala a felső fogsor belső két oldalához simul.

Nyelvlökéses nyelés esetén ez a nyugalmi helyzet sem így néz ki, hanem az egész nyelvtest lecsúszik a szájtér alsó részére, és a nyelv hegye szintén a fogakhoz simul- nyomódik. Hosszú távon ez a nyomás a fogazatban rendellenességeket okozhat. Ez a szabálytalan nyugalmi helyzet aztán kihat az egész test működésére és több mindenre is negatív hatással van a testtartástól elkezdve a egészen a légzésig.  

– Mikor kell ezt a mozdulatot, technikát kinőnie egy kisgyermeknek, és mi okozhatja, ha ez elmarad?

– A nyelvlökéses nyelést más kifejezéssel infantilis nyelésnek is hívjuk – már ez is mutatja, hogy gyermekkorban ez egy természetes nyelési forma. Körülbelül akkor marad el ez a nyelésmód, amikor megjelennek a maradandó fogak, tehát az iskolás kor kezdetére a gyerekek ezt kinövik. Egyébként a logopédus az 5 éves, kötelező logopédiai szűrésen nézi, hogy a gyermek hogyan nyel. Ez egy egyszerű nyelési próba, egy korty vizet, folyadékot kell lenyelnie a gyermeknek.

Hogyha valamilyen oknál fogva mégsem szűnik meg magától ez a nyelési mód, annak számtalan oka között lehet például az, hogy a gyermek hosszú ideig cumizik, vagy az ujját szopja, vagy esetleg a körmét rágja. Persze nem feltétlenül alakul ki hosszú távon a nyelvlökéses nyelés, ha valaki cumizik, vagy az ujját szopizza, de ezek mindenképpen hajlamosító okok.

Ezért szoktuk javasolni, hogy – mivel logopédiai szempontból a cumizás nem javasolt – ha mégis cumizik a gyermek, hogy amikor már elkezd beszélni, akkor beszéd közben mindenképpen vegyük ki a szájából a cumit, valamint korlátozzuk a cumi használatot lehetőleg minél rövidebb időre: éjszaka se legyen benne egész éjjel a szájában, hogyha ez megoldható.

Fontos megjegyezni, hogy sokan attól tartanak, hogy ha a gyermeknek nem adnak cumit, akkor majd az ujját fogja szopni. Ez nem bizonyított tény, tehát nem kell feltétlenül a cumit a szájukba nyomni már megszületés után a babáknak, ez alapvetően nem kötelező kelléke egy újszülöttnek.

– Milyen elváltozásokat okozhat az, ha valakinél ez a probléma fennáll? Úgy hallottam, mivel a testtartásra is kihat, ezért  különböző ortopédiai problémákat is okozhat…

– Igen, ezt jól tudja. Alapvetően a nyelvlökéses nyelés esetében nem maga a nyelés, hanem a már korábban említett nyugalmi helyzet az, ami  a problémát okozza. Amikor a nyelv nem a szájtér felső területén helyezkedik el, hanem leesik az alsó területre, akkor az egész nyelv tónusa megváltozik.

Normál esetben, nyugalmi helyzetben, tónusos állásban van a nyelv, ami az egész testtartásra kihat, és így lesz szép egyenes a tartásunk.

Ezt amúgy ki is lehet próbálni, hogyha fölállunk és a nyelvünket leejtjük a szájtér alsó részére, akkor össze tud esni az egész testtartásunk. A nyakunk, a fejünk, a vállunk is előre csúszik. Nem is gondolnánk, hogy a nyelv helyzete mennyire fontos!

A testtartás mellett pedig a fogazatra is hatással van, mint azt korábban említettem. Ez azért van, mert ha a nyelv folyamatosan hosszú időn keresztül a fogaknak nyomódik, akkor ez a nyomás előre tudja a fogakat tolni. Nyelvlökéses nyelés esetén megfigyelhető az is egyes gyermekeknél, hogy szájon át veszik a levegőt, szájlégzést használnak. Mivel a szájuk nyitva van, ezáltal kiszáradnak az ajkaik, a nyál pedig fokozottabban termelődik. Ez kisebesítheti a szájzugokat, úgyhogy még ilyen problémákat is tud okozni ez az állapot. 

– Ki és hogyan veszi észre, hogy ilyesmivel áll szemben? A szülő is meg tudja állapítani, vagy hosszabb az út a terápiáig? Hogyan jut el valaki ezzel a problémával szakemberhez?

– Ötéves korban van egy kötelező logopédiai szűrés az óvodában, ahol – ahogy már említettem – a gyermekek nyelését is megvizsgálja a logopédus. Ez egy egyszerű vizsgálat, a kicsit megkérjük, hogy nyeljen le egy korty folyadékot, vagy esetleg szilárd táplálékot, vagy csak a nyálát, és ebből az egyszerű vizsgálatból meg tudja állapítani egy logopédus, hogy nyelvlökéses nyelésről, vagy szabályos nyelésről van-e szó.

Több fokozata van ugyanakkor a nyelvlökéses nyelésnek. Vannak olyan esetek is, amikor a gyermek szájlégző is egyszerre. Ha nyitva van a szája nyugalmi helyzetben is és azon keresztül veszi a levegőt, akkor fokozódik a nyál termelődése, ami a fogakra is negatív hatással van,  fogszuvasodást is előidézhet, illetve mint már említettem, a nyáltermelődés miatt a száj és az ajak kicserepesedhet, a szájzugban akár be is repedezhet.

Ezeket a szülő is észre tudja venni természetesen, ezért hogyha azt látjuk a gyermeken, hogy szájlégző, hogy bőségesebb a nyájtermelődése, hogy sokszor cserepesek, berepedezettek az ajkai, akkor érdemes logopédushoz fordulni, hiszen a tejfogak bánhatják a kései felismerést.

De egyébként ötéves korban a logopédus ezt ki tudja szűrni. Illetve gyermekkorban még felszínre hozhatja az, ha fogszabályzásra van szükség. A fogszabályzó szakorvos a gyermekeket ideális esetben el szokta küldeni logopédushoz, hogy kizárják a nyelvlökéses nyelést, mert ha ez a probléma is ott áll a háttérben, akkor a fogszabályozás kevésbé lesz hatékony, hiszen a nyelv helyzete a fogakra is hatással van.

Tehát alapvetően a logopédus veszi észre, de súlyosabb esetekben vannak olyan jelek, amire a szülőnek érdemes figyelnie, illetve még a testtartás is árulkodó lehet, mint említettem.

– Milyen terápia létezik a nyelvlökéses nyelés orvoslására, milyen szakembert keressünk fel?

– Logopédus szakembert kell felkeresni, de érdemes tudni, hogy a logopédián belül többféle terápia létezik. Vannak külföldi, illetve magyar szakemberek is, akik kialakították a saját terápiájukat, terápiás lépéseiket, saját tapasztalataik alapján. A megoldás tehát attól függ, hogy a logopédus szakember ezek közül melyiket alkalmazza, melyiket ismeri, és az adott személynek melyik a leginkább testhezálló és eredménnyel kecsegtető.

Mindegyiknek ugyanaz a célja, hogy a nyelv nyugalmi helyzetben, a felső szájtérben, a szájtér felső részében helyezkedjen el és hogy nyelés közben ne nyomódjon a fogak irányába előre. Egymásra épülő feladatokat kell elképzelni, amiket a logopédus gyakorol a gyermekkel, felnőttel, és otthon továbbra is gyakorolnia kell minden nap. Az a cél, hogy automatikussá váljon nyugalmi helyzetben és nyelés közben is a nyelv szabályos elhelyezkedése, illetve mozgása.

Vannak olyan terápiás módszerek, amiknél például pici kis gumikarikákat használnak, ezeket úgy kell elképzelni, mint a szilikon hajgumikat. Ezeket az icipici gumikat kell a nyelv különböző pontjaira felhelyezni és meghatározott ideig fenntartani – mondjuk a nyelvheggyel – a felső fogsor mögött. Később már lehet ezt az időt egyre tovább növelni, vagy akár úgy is nyelni, hogy az a kis gumikarika ne mozduljon el. De vannak olyan terápiák, terápiás módszerek is, amik nem használnak eszközt. A logopédus kompetenciája eldönteni, hogy kivel melyik alkalmazható.

– Ha jól értettem, felnőtt korban is létezhet ez a jelenség. Ekkor is orvosolható?

– Igen, felnőttkorban is fennállhat ez a jelenség. A legtöbb esetben akkor derül fény rá, amikor felnőttkori fogszabályzás szükséges egy páciensnél. Ilyenkor ugyanúgy, mint gyermekkorban a fogszabályozó szakorvos elküldi logopédushoz az illetőt, hogy a nyelését megvizsgálja – szükség esetén rendezze – mert ha mint már korábban többször is említettem, nem megfelelő a nyelés, akkor az a fogakra is negatív hatással lesz, és így a fogszabályozás sem lesz hatásos. Mint ahogy gyermekkorban, úgy felnőtt korban is gyönyörűen orvosolható ez a probléma.

A címlapkép forrása: Koncz Angéla magángyűjteménye

Iratkozzon fel hírlevelünkre