Szent és sérthetetlen a NATO alapszerződésének 5. cikkelye, amely elkötelezettséget jelent minden nemzet, minden NATO-tagállam iránt – jelentette ki Joe Biden Varsóba szerdán a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóján. De mit is jelent pontosan az 5. cikkely? 

Mi az a NATO? 

Először érdemes az alapokkal kezdeni, és tisztázni, hogy valójában mi is a NATO.

A NATO-t, vagyis Észak-atlanti Szerződés Szervezetét a II. világháborút követően, 1949-ben hozták létre, amikor a sebezhető Európának nem csak gazdasági, hanem katonai támogatásra is szüksége volt, hogy ellensúlyozza a Szovjetunió hatalmát és a szélsőséges mozgalmak megerősödését. 

1949 áprilisában 12 ország – az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, Hollandia, Norvégia, Dánia, Luxemburg, Izland, Olaszország és Portugália – képviselői Washingtonban ültek össze, hogy aláírják az Észak-atlanti Szerződést.

hirdetés

„A Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányának megfelelően minden nemzetközi viszályt, amelybe belekerülhetnek, békés eszközökkel olyan módon rendeznek, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe, továbbá hogy nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő, bármilyen módon megnyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől és erőszak alkalmazásától.” 

Így kezdődik az alapszerződés, amely azonnal világossá is teszi, hogy ez nem egy katonai, hanem egy védelmi szervezet, amelynek célja, hogy a nemzetközi viszályokat békés eszközökkel rendezze, és tartózkodjon az erőszakkal való fenyegetéstől és az erőszak alkalmazásától. 

Mit jelent a NATO 5. cikkelye? 

A másik fontos pont, amelyik sokszor előkerül – kifejezetten az ukrajnai háború kapcsán –, a szerződés 5. cikkelye, amely az egyik legfontosabb sarokkő. Így hangzik: 

„A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek, és ennél fogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, mindegyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által elismert jogos egyéni, vagy kollektív védelem jogát gyakorolva támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben azonnal megteszi azokat a intézkedéseket – ideértve a fegyveres erő alkalmazását is –, amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart.” 

Mindez azonban azt is jelenti, hogy a NATO-tagállamok megosztják egymással a katonai titkaikat, eszközeiket, de még a területüket is, azt azonban semmiképp sem jelenti, hogy ha az egyik tagország úgy dönt, hogy ő pedig igenis háborúzni akar, akkor a többinek követnie kell. 

Mit nem jelent a NATO 5. cikkelye? 

Ezt fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök is, amikor az évértékelőjében előkerült a téma és leszögezte, hogy „a NATO védelmi szövetség. Katonai, védelmi szövetség, amely azért alakult, hogy megvédhessük egymást. Ezért léptünk be”. 

„A NATO nem háborús szövetség. A NATO nem háborús koalíció. A NATO-tagság a közös védekezésen túl semmilyen kötelességet nem jelent, és a tagállamok nem is várhatják el egymástól, hogy valamiféle közös hadicél érdekében együtt támadjanak meg egy harmadik országot. Ha néhány NATO-tag vagy ezek egy csoportja a tagállamok területén túl háborús cselekményt akar végrehajtani, akkor ezt a NATO keretén kívül kell megtennie. Aki akar, az megy, aki nem akar, az nem megy” – fejtette ki. 

A helyzet tehát egyértelmű: közös védekezés van, közös támadás nincs. 

2001-ben az Egyesült Államok 9/11 után hivatkozott az 5. cikkelyre, az akkori NATO-főtitkár pedig ígéretet is tett, hogy a szervezet segíteni fog a terrorizmus elleni globális harcban. Azonban a terrorizmus elleni harcot nem lehet összehasonlítani azzal, hogyha két ország közvetlen konfliktusba kerül egymással. 

Miért nem akarja Oroszország a NATO-ban látni Ukrajnát? 

A rövid válasz erre az lenne, hogy azért, mert Oroszország komplexusos nagyhatalom, amely félelemből támad, de talán nem lenne korrekt ennyivel elintézni. 

Oroszország európai felének nagy része a Kelet-európai-síkságon terül el, ez pedig azt jelenti, hogy szembe kell nézniük azzal a problémával, hogy nincs olyan természetes határuk, amely megvédené őket egy esetleges nyugati támadás esetén, ezért mesterségesen kell meghatározniuk ezeket a területeket, tehát ütközőállamokat kell létrehozniuk. Ehhez pedig tökéletes (lenne) az az Ukrajna, amely a Szovjetunió gyermekeként akár testvéri viszonyban is lehetne az oroszokkal. 

Ahogyan a Nyugat is – tekintve, hogy a 2000-es évek elején legalább egy kérdésként -, de mégis felmerült, hogy Oroszország is csatlakozna a NATO-hoz, ebből azonban nem lett semmi. Az USA pedig nem veszítette el azt a hatalmat, amellyel szemben bárhol és bármikor fel tud lépni, és fitogtathatja a nagyságát. 

Ezt teszi jelenleg Ukrajnában. Vlagyimir Putyin orosz elnök és néhány írásos bizonyíték szerint az oroszok ígéretet kaptak arra, hogy a NATO keleti szárnya nem terjeszkedik, ez azonban nem valósult meg. Ukrajna pedig nem csak azért probléma, mert az amerikaiak szinte minden benne rejlő gazdasági lehetőségre rátették a kezüket, hanem azért is, mert közvetlenül határos Oroszországgal, NATO-tagként pedig nem lehet az az ütközőállam, amelyet Moszkva elképzel. 

Arról nem is beszélve, hogy akár amerikai rakétákat is telepíthetnének Ukrajnába, ha az a szövetség tagja lenne. Viszont az oroszoknak is megvan a saját Monroe-doktrinájuk, és (érthető módon) nem nézik jó szemmel, ha néhány kilométerre a határaiktól rakéták vannak felállítva, amelyek Moszkva felé néznek. 

Ukrajnában 2014-ben fordult nagyot a helyzet, aztán pedig 2022-ben, amikor kitört a háború, amelynek még nem látjuk a végét és azt sem, hogy az érdekelt felek hogyan is akarnák rendezni a sorokat, miután vége a vérontásnak. 

És akkor még ott van a Krím-félsziget kényes helyzete, ugyanis a nyugati értelmezésű nemzetközi jog továbbra is Ukrajnához sorolja, de a Kreml úgy tartja, hogy az Oroszország „elidegeníthetetlen“ része. Amennyiben tehát Ukrajna csatlakozna a NATO-hoz, a katonai szövetségnek kötelessége lenne beavatkozni ezeken a területeken, amely szinte biztosan újabb konfliktushoz vezetne Oroszországgal.

Amit akár el is lehetne kerülni, ahogy a NATO az elmúlt évben is el tudta kerülni, bármennyire is nagy volt a nyomás, tudta, hogy mondjuk a no-fly zóna bevezetése mit jelentene, ahogy azt is, hogy higgadtan kell cselekedni, amikor Lengyelország területére zuhantak rakéták. De a háború még mindig nem ért véget, és ki tudja, mikor és hogyan fog. 

A címlapképen a résztvevők láthatók a NATO védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásának második napi ülésén a szervezet brüsszeli székházában 2023. február 15-én. Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys