A Katolikus Karitász mentőcsapattal segít Törökországban

Mentőcsapatot indított a földrengés sújtotta Törökországba a Katolikus Karitász a Budapest Önkéntes Mentőszervezet Egyesület és a Budapesti Tűzoltó Szövetség önkéntes tűzoltóinak közreműködésével.

A segélyszervezet MTI-hez eljuttatott, keddi közleménye szerint a magyar önkéntes csapat, Gyurkó Gábor csapatvezető irányítása alatt a kora reggeli órákban indult útnak 19 emberrel, 5 gépjárművel és 2 utánfutóval a kárterületre, ahol csatlakozik török partnerszervezetekhez. Az egyheti önellátásra képes csapat városi kutató-mentő, műszaki-mentő, kötéltechnikai mentő, egészségügyi, kutyás kutatási, vezetés-irányítási feladatokat tud végezni.

A hosszabb távú segítségnyújtás érdekében a szervezet felvette a kapcsolatot a Karitász nemzetközi hálózatával és helyi szervezeteivel is – tették hozzá.

„Minden óra és perc számít ilyen vészhelyzetben, de csapatunk kevesebb mint 20 óra alatt összeállt, a mentés teljesítéséhez szükséges eszközökkel, szakértelemmel és felkészített önkéntesekkel”

– idézték a közleményben Écsy Gábort, a Katolikus Karitász országos igazgatóját.

Aki csatlakozni szeretne a földrengés áldozatait mentő és segítő összefogáshoz, a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal segíthet vagy online adományozással juttathatja el támogatását a karitasz.hu oldalon – olvasható a közleményben.

(MTI)

A címlapképen Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója mond beszédet a Katolikus Karitász iskolakezdési segélyprogramjának elindításán a segélyszervezet központjában 2022. augusztus 30-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre