Wagner inspirálta verspremier Grecsó Krisztiánnal

Grecsó Krisztián életművét érintő gondolatokra reflektál a MÁV Szimfonikus Zenekar február 15-én az Akvárium Klubban. Felcsendül Mozart mellett Wagner is, aminek köszönhetően Grecsó Krisztián külön, erre az alkalomra készített műve kerül felolvasásra a zeneműbe ágyazva. A szöveg a darabba beépülve egy új vetületet és ezáltal új élményt ad a zenéhez.

Az est során megtudhatjuk, hogy az írónak milyen a viszonya a komolyzenéhez, és hogy szerinte mi a művészet célja a 21. században. Ez az első komolyzenei talkshow, amely a Máv Szimfonikus Zenekar, a ZeneMűvek és az Akvárium Klub kezdeményezésével jött létre.

Az est során Seidl Dénes trombitaművész közéleti, kulturális szereplőkkel együtt keresi a zenei élet és a hivatásuk közötti párhuzamot. A beszélgetés egyes pontjaira, és a meghívott vendég életének egy-egy kiemelt epizódjára pedig a MÁV Szimfonikus Zenekar reflektál a klasszikus zene remekműveivel. A zeneműveket kontextusba helyezi a karmester, Dénes-Worowski Marcell, akinek segítségével megértjük az egyes szólamok, hangszerek jelentőségét vagy éppen a zeneszerző gondolatait

– írják a közleményben a ZeneMűvek. Márciusban Kovács András Péter (KAP) humorista lesz a vendég, akivel a nevetés jelenségének és a klasszikuszene komolyságának paradoxonjairól fognak beszélgetni. 

A címlapkép forrása: ZeneMűvek

Iratkozzon fel hírlevelünkre