Közel 500 templomot és vallási épületet romboltak le eddig az orosz-ukrán háborúban

Legalább 494 templomról, vallási épületről, illetve hitoktatási intézményről tudni, amelyeket leromboltak, megrongáltak, vagy kifosztottak a tavaly február óta zajló háborúban.

Az Institute for Religious Freedom (Vallásszabadságért Intézet, röviden IRF) a múlt heti washingtoni vallásszabadsági konferencián mutatta be legfrissebb jelentését az ukrajnai templomtámadásokról. Az IRF kutatása rámutatott, hogy a legtöbb incidens az evangéliumi egyházak vallási épületeit érte: 75 pünkösdi, 49 baptista, 24 hetednapi adventista, illetve 22 más evangéliumi felekezet épületét. Ez az arány azért is számít aránytalanul magasnak, mert az evangéliumi egyházak követői csupán az ukrán lakosság 5 százalékát teszik ki.

Az országban a legtöbben (80 százalék) ortodox keresztények. Az Ukrán Ortodox Egyháznak 143 épületét, a független Ukrán Ortodox Egyháznak pedig 34 épületét érte kár.

Az IRF adatai szerint 94 Jehova tanúi, 29 katolikus, 12 zsidó, 8 muszlim és 4 mormon vallási épület sérült. Az intézet felmérései alapján a jövőben egyre több hasonló támadásra lehet számítani az ország keleti és déli részén a jelenleg is zajló konfliktus miatt.

A jelentésben írnak célzott bombázásokról, rakétatámadásokról, vandalizmusról, vallási épületek fosztogatásáról, valamint vallási vezetők és hívők megkínzásáról és meggyilkolásáról. A lerombolt templomok közössége sok esetben azt tapasztalta, hogy az orosz katonák elégették az ukrán nyelvű szentírásokat, könyveket és egyéb iratokat.

Forrás: Christianity Today

A címlapképen a mentőalakulat tagjai láthatók Vinnicjában 2022. július 15-én, miután az előző nap orosz rakétatámadás érte a nyugat-ukrajnai várost. Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

Iratkozzon fel hírlevelünkre