„Jelenések Kávézó”: tápláló ételek és lelki táplálék a közösségnek és a turistáknak 

Florida állam Lutz településén Mia és Robby Graham a hitükre építették fel a Revelations Cafe-t („Jelenések Kávézó”), amely egészséges alapanyagokkal dolgozik, és így segítik táplálni a testet, a lelket és az elmét is az egészségesebb élet kialakítása érdekében. 

„Mi vagyunk a templom és tisztelnünk kell Istent azzal, amivel a testünket tápláljuk” – mondta Mia, hozzátéve, hogy úgy gondolja, mindenkiben tudatosítani kell, hogy nem csak Krisztus Teste, de a saját testünk is fontos.  

A növényi alapú menüt kínáló kávézó célja, hogy „meggyógyítsa a testet”. Mia szerint az ételfüggőséget ugyanolyan komolyan kell kezelni, mint mondjuk az alkoholizmust vagy a drogfüggőséget, annak ellenére is, hogy könnyebb elrejteni, mégis marad látható nyoma.  

Az elhízás számos krónikus betegséggel jár együtt és Grahamék szeretnének minél több embernek segíteni abban, hogy egészségesek legyenek. Robbyhoz hasonlóan azonban egyes emberek kívülről egészségesnek tűnhetnek, míg belülről más veszélyek leselkednek rájuk. Robby 57 évesen szívrohamot kapott, és ezután döntött úgy, hogy átáll a növényi alapú étrendre. Ekkor a saját bőrén tapasztalta, hogy új étkezési szokásai hogyan javították a koleszterinszintjét, csökkentették a vérnyomását és enyhítették a szívbetegséget.

„Olyan volt, mintha valaki egy számítógépes chipet ültetett volna az agyamba és az összes információ csak úgy ömlött volna bele. Isten adott nekem egy víziót arról, hogy milyen lesz az életünk együtt. De úgy gondoltam, hogy csak annyi lesz, hogy barátok leszünk, és szolgálni fogunk, mert nem kerestem a férjemet, de így alakult” – mesélte Mia. 

Amikor Mia és Robby először találkoztak, az asszony frissen elvált, egyedülálló anya volt, aki két tinédzser fiút nevelt, Robby pedig hajléktalan volt és az Üdvhadseregben szolgált kábítószerrel való visszaélés miatt, miután fitt és sikeres üzletemberként megsérült, és a fájdalomcsillapítók rabja lett. A függőség eluralkodott rajta, három év alatt mindent elvesztett. Ezután az Üdvhadseregbe került, majd nem sokkal később találkozott Miával. 

A nő a válása után alkoholfüggőséggel és étkezési zavarokkal küzdött. Egy nap azonban Isten megmutatta neki, hogy az ételfüggősége egy „figyelemelterelés, amit az ellenség használ”, és azt is jelezte neki, hogy hogyan fog kinézni a jövője, ha nem veszi vissza az irányítást az élete felett, és nem él az Ő dicsőségére. 

A házaspár elmondta azt is, hogy szeretnék, ha az emberek tudatában lennének annak, hogy az ellenség taktikája az, hogy elvonja a figyelmüket, és egészségtelen életmódra kényszerítse őket, ezért mindenki jobban járna, „ha többet gondolkodna, mint cselekedne”.  

A Revelations Cafe olyan népszerűvé vált, hogy néhány helyi orvos gyógyszeres kezelés helyett az étterem étkezési terveit kezdte felírni a pácienseinek. Mia és Robby minden ételt maga készít, emellett az étteremben van egy imafal és egy fülke a kávézó hátsó részében, ahol Robby imádkozik a vendégekkel. 

A dokumentumfilmhez kapcsolódóan, amely a revelations-cafe.com oldalon tekinthető meg, Grahamék nemrég kiadtak egy könyvet is, amely jobban elmélyül a bizonyságtételeikben és Isten munkájában az életükben.

Forrás: The Christian Post 

A címlapkép forrása: Mia és Robby Graham Instagram oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre