Ferenc pápa: A történelemben senki sem helyettesíthet téged

Ferenc pápa kedden érkezett Kinshasába, és ezzel megkezdte tavalyról idénre halasztott hatnapos afrikai útját. A Szentatya fiatalokkal és katekétákkal töltötte a délelőttöt a helyi Mártírok Stadionjában. A résztvevőket arra kérte, hogy fogják meg egymás kezét és énekeljenek együtt mint közösség, mint egyetlen Egyház, majd pedig, hogy tartsanak egyperces csendet, és bocsássák meg az elszenvedett sérelmeket.

Ferenc pápa beszédében kiemelte, Isten a mi kezünkbe adta az élet ajándékát  és a társadalom jövőjét. A kezeket kapcsolatba hozta az ember személyiségével és felhívta a figyelmet, hogy mi emberek mind különbözőek vagyunk és senki sem helyettesíthet. 

Kérdezd meg magadtól: mire való a kezem? Építeni vagy rombolni, adni vagy megkaparintani, szeretni vagy gyűlölni? Látod, összeszoríthatod és bezárhatod a kezed, s ökölbe szorul; de ki is nyithatod és rendelkezésére bocsáthatod Istennek és a többi embernek

– mondta a Szentatya beszédében, kiemelve, hogy ez Káin és Ábel története óta alapvető választás. Ezt követően a pápa öt javaslatot tett a jövővel kapcsolatban a kongói fiataloknak. 

A hüvelykujjunk áll a legközelebb szívünkhöz,

ezért az imát szimbolizálja, amely életünk mozgatórugója – mondta Ferenc pápa. Az ima a jövőnk alapvető összetevője, és hallgatnunk kell Isten szavára, és „élő imát” kell mondanunk ahhoz, hogy bensőnkben fejlődhessünk.

Jézus győzött a gonosz felett. Keresztjéből hidat készített a feltámadáshoz. Tehát naponta emeljétek feléje kezeteket, dicsérjétek és áldjátok Őt. Beszéljünk Jézussal, mint a legjobb barátunkkal, bízzuk rá félelmeinket és mondjuk el neki „életünk legnagyobb titkait

– buzdított a pápa. Isten szereti ezt a fajta élő, konkrét és szívből jövő imát. Lehetővé teszi számára, hogy beavatkozzon, különleges módon belépjen a mindennapi életünkbe, hogy eljöjjön a béke erejével, vagyis a Szentlélekkel.

Ferenc pápa ezután a mutatóujjról szólt, amely a közösséget jelképezi.

Arra buzdította a Kongói Demokratikus Köztársaság fiataljait, hogy ne izolálják el magukat egymástól, hanem öleljék magukhoz azokat, akik magányosnak tűnnek vagy szenvednek. A pápa a kábítószer-használat vagy a boszorkányság negatív példáit mutatta be, amitől a függő mindenhatónak érzi magát, de a valóságban megfosztja az embert mindattól, amit szeret. Hozzátette, a közösségi média is irányvesztetté teheti azokat, akik túl sok időt töltenek vele.

Soha semmi sem helyettesítheti azt az energiát, amit az együttlétből kapunk, a ragyogást a szemünkben, az eszmecsere örömét!

– figyelmeztetett. A fiatal kongóiakat inkább arra hívta, hogy építsenek közösséget, támogassák a testvériséget, és álmodjanak egy egységesebb világról. Tudom, hogy többször megmutattátok, még nagy áldozatok árán is készek vagytok kiállni az emberi jogok védelméért és az országban mindenki számára a jobb jövő reményéért.

Az őszinteség a harmadik összetevő egy jobb jövőhöz és ellenszere a korrupció rákjának.

Ferenc pápa őszinte felhívást intézett a Kongói Demokratikus Köztársaság lakosságához, hogy utasítsák el a korrupció minden formáját, franciául szólva: mondjatok nemet a korrupcióra!. Ne győzzön le benneteket a rossz! Győzd le a rosszat jóval! – kérte. A pápa emlékeztetett egy 26 éves fiatalemberre, Floribert Bwana Chuira, akit 15 éve öltek meg Gomában, mert megakadályozta a romlott élelmiszerek forgalmazását, ami károsította volna az emberek egészségét. A fiatal keresztény férfi útmutatásért imádkozott, és nemet mondott a korrupció szennyeire.

Ha valaki kenőpénzt ajánl, vagy szívességet és sok pénzt ígér, ne ess bele a csapdába. Ne hagyd magad becsapni! Ne engedd, hogy belehúzzanak a gonosz mocsarába!

– kérte a fiataloktól.

A negyedik ujjnál, a gyűrűsujjnál járunk. Erre húzzuk fel a jegygyűrűt.

A pápa a „megbocsátást” jelképező gyűrűsujjról szólva emlékeztetett arra, hogy az élet nagy céljaihoz, mindenekelőtt a szerelem megéléséhez, gyarlóságokon, nehézségeken át, sok fáradság árán juthatunk el. Ezeket be kell lakni, türelemmel és bizalommal szembe kell nézni velük, és nem szabad felesleges problémákkal terhelni magunkat, például azzal, hogy a hozomány szimbolikus értékét szinte piaci értékké változtatjuk – emelte ki Ferenc pápa, aki szerint a megbocsátás azt jelenti, hogy újrakezdhetünk valamit. Megbocsátani nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a múltat, hanem azt, hogy elutasítjuk annak megismétlését.

A történelem menetét meg kell változtatni. Az elesettet fel kell emelni. El kell fogadnom, hogy senki sem tökéletes, és hogy nemcsak nekem, hanem mindenkinek joga van az újrakezdéshez

– fűzte hozzá, majd felhozta példának a kongói  Boldog Isidoro Bakanját, akit hosszú ideig kínoztak, mert nem adta fel, hogy tanúságot tegyen hitéről, és más fiataloknak is ajánlotta a kereszténységet. Sosem engedett a gyűlölködő érzéseknek és amikor életét adta, megbocsátott hóhérjának. 

Ferenc pápa megjegyezte, hogy a kisujjunk az utolsó és a legkisebb, és a szolgálatot jelképezi.

A másokért tett cselekedeteink gyakran cseppnek tűnnek a tengerben, de pontosan a kicsiség, a kicsivé válás iránti döntésünk vonzó Isten számára. A Szentatya megköszönte a katekétáknak a szolgálatukat, és kiemelte, ők olyan életfontosságúak a közösség számára, mint a víz.

A szolgálat nem tétlenkedést, hanem megmozdulást jelent. Nagyon sokan megmozdulnak, mert saját érdekeik hajtják őket; ti ne féljetek attól, hogy a jóra mozduljatok, hogy a jóba, az evangélium hirdetésébe fektessetek be, hogy szenvedélyesen és megfelelően felkészüljetek, hogy szervezett, hosszú távú projekteknek adjatok életet! És ne féljetek hallatni a hangotokat, mert nemcsak a jövő, hanem a jelen is a ti kezetekben van: legyetek a jelen középpontjában!

– szegezte nekik Ferenc pápa. Végezetül a Szentatya arra buzdította a fiatal kongói katolikusokat, hogy munkálkodjanak nemzetük jobb jövőjéért azáltal, hogy gyakran elmélkednek erről az öt összetevőről: az ima, a közösség, az őszinteség, a megbocsátás és a szolgálat. 

Kölcsönös megbocsátást és fegyverletételt kért Ferenc pápa Kongóban

A cikket eredeti nyelvről a Magyar Kurír fordította. 

A címlapkép forrása: Vatican.Va

Iratkozzon fel hírlevelünkre