Azbej Tristan is felszólalt a washingtoni vallásszabadság konferencián

Több ezer világi vezető, aktivista, törvényhozó és számos érdeklődő gyűlt össze január 31 és február 2. között Washingtonban a Nemzetközi Vallásszabadság Csúcstalálkozón, hogy felhívják a figyelmet arra a problémára, hogy mind a mai napig rengeteg embert üldöznek a hite miatt. A csúcstalálkozón felszólalt Azbej Tristan, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője.

A szervezők szerint a közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy a vallásszabadság nem pusztán egy alapvető emberi jog, de fontos külpolitikai tényező is lett.

„Az Egyesült Államoknak továbbra is képviselnie kell azokat, akik nem tudnak kiállni magukért, akiket üldöznek a hitük miatt”

– mondta a republikánus Mike McCaul a csúcstalálkozó nyitóbeszédében.

Egy másik republikánus politikus, Jim McGovern szerint

„sokszínű világunkban, ha nem vonatkozik mindenkire a vallásszabadság, valójában senki nem gyakorolhatja igazán szabadon a hitét”.

McGovern és McCaul, az esemény két házigazdája egyetértett abban, hogy súlyos aggodalomra ad okot a jelenleg a világban zajló vallási alapú üldöztetés.

„Azokban az országokban támadják leginkább az emberek vallásszabadságát, ahol az elnyomás és a bizonytalanság az alapvető norma”

– mondta McGovern.

„A vallásszabadság védelme nem pusztán emberileg fontos, de nemzetbiztonságilag is. Ha megoldjuk a konfliktusokat, visszaszoríthatjuk a terrorizmust. Minél nagyobb a vallásszabadság, annál kevesebb a konfliktus” – tette hozzá McCaul.

Azbej Tristan Facebook oldalán számolt be az eseményről. Azt írta:

„Megtiszteltetés, hogy az Egyesült Államok fővárosában vezetőknek és döntéshozóknak beszélhettem arról, amit a válságövezetekben és a terror sújtotta helyeken megtudtam az üldözött keresztény tanúságtevőktől”.

Az államtitkár beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az üldözött közösségeket a saját szülőföldjükön támogassák. Ebben mutat példát a Hungary Helps – Magyarország segít Program, amelyen keresztül közel egymillió rászorulót támogatott a magyar kormány az elmúlt években.

Washingtoni tartózkodása alatt Azbej Tristan részt vett az ottani Magyar Nagykövetség „Képesek-e a kormányok és a vallási szervezetek közösen megmenteni az üldözötteket? – a magyar modell” elnevezésű rendezvényén.

A február 1-i eseményen az államtitkár megosztotta gondolatait arról, szerinte mik a legjobb módszerek az üldözött közösségek megsegítésére és a keresztény vallási és kulturális örökség megőrzésére.

Azbej Tristan: A Hungary Helps Program nemzeti üggyé vált

A vallásszabadsági konferenciát követően Azbej Tristan az RFI (Vallásszabadsági Intézet) vezetőivel tárgyalt a jövőbeni lehetséges együttműködésről az üldözött keresztények támogatására.

Mint korábban megírtuk, Amerikába érkezése után az államtitkár vezető katolikus politikusokkal, valamint karitatív és emberi jogi szervezetek vezetőivel találkozott, akikkel a nigériai keresztények helyzetéről tárgyalt. 

Forrás, kép: Azbej Tristan Facebook oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre