Az Európai Parlament felfüggesztette két képviselő mentelmi jogát

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén Eva Kaili görög szocialista képviselőnek, az EP leváltott alelnökének korrupciós ügyével kapcsolatban felfüggesztette a belga Marc Tarabella és olasz frakciótársa, Andrea Cozzolino mentelmi jogát.

Az EP jogi bizottsága (JURI) által kedden elfogadott javaslatot támogatva a képviselők kézfeltartással szavaztak a két gyanúba keveredett képviselő mentelmi jog felfüggesztéséről, amelyet január elején kértek a belga hatóságok.

Az EP szabályai szerint a képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet az EP-elnök az uniós parlament januári plenáris ülésén jelentette be, majd az illetékes jogi bizottsághoz utalta. A szakbizottság a kérelmet megvitatta, majd ajánlást fogadott el a kérelem plenáris szintű jóváhagyására. Az ajánlást az EP plénuma csütörtökön egyszerű többséggel fogadta el. Ezt követően az EP-elnök a határozatról tájékoztatja az érintett képviselőket és az illetékes nemzeti hatóságokat.

Az Európai Ügyészség főügyésze korában, december 15-én két görög európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista Eva Kaili és a néppárti Maria Szpüraki mentelmi jogának felfüggesztését is kérte.

Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A rendőrség közlése szerint csaknem 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során. A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

Az eljáró belga bíróság december 22-én meghosszabbította Eva Kaili előzetes letartóztatását. Társainak december 14-i meghallgatását követően a bíróság mindhármuk fogva tartásának meghosszabbítása mellett döntött.

(MTI)

A címlapképen Marc Tarabella belga szocialista párti európai parlamenti képviselő távozik az erkölcsi ügyeket vizsgáló bizottság üléséről a párt brüsszeli székházából 2022. december 13-án. Eva Kaili görög szocialista képviselőt, az Európai Parlament alelnökét és három társát a belga hatóságok december 11-én korrupció gyanújával vizsgálati fogságba helyezték, és az ügyben házkutatást tartottak Tarabella otthonában és munkatársainál. Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Iratkozzon fel hírlevelünkre