Ungváry Zsolt: Az üres fejű plakátember

A Momentum eredetileg február 4-re tervezte annak leleplezését, hogy óriásplakátjain ki a rejtélyes idegen, akitől az ország bajainak megoldása várható. Szemfülesebbek azonban már láthatták a nem túl totógyilkos eredményt. Nincs ugyanis olyan cilindere a pártnak (de az egész ellenzéknek sem), amiből hirtelen előhúzhatnának egy univerzális meglepetésnyuszit. A kontúrokról eddig is sejtettük, hogy egy nőt rejtenek (bár ilyesmit a mai világban azért sosem jelenthetünk ki biztosan), a megfejtés persze Donáth Anna lett.

Érdekes, hogy miközben a baloldal rendre feudális struktúrák építésével vádolja a kormányt, mégis ők azok, akik nem képesek homo novusokkal előrukkolni. (Az ókori Rómában így hívták azt a közszereplőt, aki a családjából elsőként viselt állami hivatalt.) A DK adu ászának, Dobrev Klárának a három generációs beágyazottsága közismert, a legsötétebb kommunizmustól a gazdasági hatalmat biztosító spontán privatizáción keresztül az EP-képviselőségig.

A baloldal a rendszerváltás után is olyan miniszterelnököt állított, aki vagy pufajkás volt, vagy D-209-es ügynök, tehát egyáltalán nem „homo novus”.

Donáth Anna szervesen illeszkedik ebbe a folyamatba. Nem tud megújulást, tiszta lapot vagy teljes függetlenséget hirdetni, hiszen nagyapja 1945-től 51-ig fontos szerepet játszott a diktatúra kiépítésében (lojalitására jó példa, hogy 1950-ben született fiának a Mátyás nevet adta), és bár később elvtársai többször is bebörtönözték, nem tért meg a nemzeti-konzervatív eszmékhez. László fia (Anna édesapja) ugyan evangélikus lelkész lett, de ezt nagyban árnyalja, hogy 1994 és 2010 között az MSZP színeiben parlamenti képviselő volt, vagyis Bokros-csomagtól őszödi beszéden át Gyurcsány tébolyult ámokfutásáig mindenhez nevét és szavazatát adta, közéleti szerepvállalásaiban mindig a globalista baloldal mellett érvelt.

Természetesen senki sem felelős a felmenőiért, mégis furcsa, hogy csak ilyen indíttatással, háttérrel és kapcsolati hálóval rendelkező megváltót tud az ellenzék felmutatni.

Ráadásul Donáth Anna férje holland, ami ugyan magánügy, de mégis másként vezetné az országot olyan valaki, aki könnyedén leléphet a süllyedő hajóról és saját, valamint szerettei jövőjét másutt képzel(het)i el.

Donáth Anna szülési szabadságról tér vissza az események sűrűjébe; dicséretes, hogy annak idején a pártelnökséget odahagyta a gyermekvállalásért. Talán az első szimpatikus, igazán emberi gesztusa volt. Innen is gratulálunk neki. Ez azonban érdekes kérdéseket is felvet: vajon eminens liberálisként, alkalmazkodva az elvárt nyugati fősodorhoz, támogatja-e gyermeke esetleges nemváltását? („Isten hozott, kisfiam”, így kirekesztően köszöntötte, pedig még nem tudhatjuk, minek vallja majd magát.) Mekkora lesz a gyermek ökológiai lábnyoma, és miként számol el ezzel Greta Thunbergnek? Miért is nem alkalmazta korábban harcostársának, a (Montrealban született) Cseh Katalinnak botmixeres javaslatát? Vagy nem ért egyet ezekkel? Az élet, a gyermek fontosabb, mint egy politikai termék? Vagy ezek csak másokra vonatkoznak? A bennszülött magyaroknak a torkán akarják lenyomni, de ők azért a hagyományos értékek szerint élnek, mert csak úgy lehet?

Önmagát buktatta le a Momentum? Kiderült, ki van a plakátokon 

Közben női mivoltának a varázsa is elveszett, hiszen Novák Katalin személyében van már köztársasági elnöknőnk, Dobrev Klára pedig az előválasztáson eljátszotta a bukott nő szerepét.

Akkora várakozást gerjesztettek (illetve próbáltak kelteni), amit csak valami iszonyú nagy durranással lehet kielégíteni. Mondjuk megfúrhatná a párizsi olimpiát vagy hadat üzenhetne az USÁ-nak, ha már a német női külügyér az oroszokkal akasztott bajszot.

De félő, hogy Donáth Anna sem fog tudni többet és mást, mint az eddigiek: O1G, korrupció, diktatúra, infláció, amik mind egy csapásra megszűnnek, ha ők kerülnek hatalomra.

Mert történelmi tapasztalataink szerint amikor a baloldal kormányoz, akkor jólét van, biztonság, szabadság, sikerek, béke és vidámság… már alig várjuk.

A címlapkép forrása: momentum.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre