Hindu családtagjai ölhettek meg egy keresztény férfit Indiában

India

Saját felesége és fia ölhetett meg egy keresztény férfit hite miatt India Nyugat-Bengál államában. Megfenyegették, hogy élve elégetik, ha kitart a vallása mellett.

Madhab Gorait utoljára augusztus 7-én látták a helyi keresztény közösség tagjai, amikor a felesége és a fia istentiszteletről rángatta ki a férfit. A nőnél egy kanna benzin volt, a fiúnál pedig egy bot – számolt be a Morningstar News-nak Ashish Hansda, a Church of North India közösség világi vezetője.

„Amikor kiértek a templomból, megfenyegették a férfit, hogy élve elégetik” – mondta.

A férfit másnap, augusztus 8-án reggel holtan találták otthonában. A család jelentette a rendőrségnek, akik azonnal a helyszínre érkeztek és kihallgatták őket. A hozzátartozók azt mondták, hogy a negyvenhat éves Gorai álmában, békésen halt meg. A holttestet addigra már hindu hagyományok szerint elhamvasztották, de a férfi keresztény közösségének tagjait erről nem tájékoztatták.

Hansda azt is elmondta, hogy több szomszéddal is beszélt a férfi halála miatt.

„Mindegyikük azt állította, hogy a család sokat vitatkozott vele hite miatt. Egyikük azt is elmondta, hogy Gorai halálának estéjén fél hétig beszélgettek, és semmi jelét nem mutatta rosszullétnek”.

A keresztény vallási vezetők és azok, akik hallották a veszekedéseket, azt gondolják, hogy a férfit saját családja ölhette meg.

Címlapkép forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre