Haraszti Gábor és felesége, Timi 30 éve házasok, ez alatt 10 gyermekük született: az első hat fiút követte 3 lány, majd egy újabb fiú zárta a sort. A nagyfiúk ugyanolyan háziasak, mint a lányok, akik viszont gondolkodás nélkül beállnak a családi focicsapatba vagy a nehezebb kerti munkákba is segíteni. A szülők úgy látják a társadalomnak is jobb, ha az állampolgárai nagycsaládban nőnek fel. Hogy miért? Íme, Harasztiék példája.
A Gundel Café Patisserie Restaurant minden vasárnap megvendégelt egy nagycsaládot, amelyet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom segített kiválasztani, de javaslatot bárki tehetett általa ismert, tehetséges gyermekeket nevelő nagycsaládosok meghívására.
Wolf András, a Gundel sztárséfjének vasárnapi ebédje (Fotó Gundel Étterem)
A 10 gyermekes (Gábor, Sándor, József, István, Mihály, Ferenc, Árpád, Erzsébet, Mária, Júlia) Haraszti családdal a Gundel vasárnapi ebédjén beszélgettünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Gábor és Timi, a két szülő hogyan éli meg ma 10 gyermekkel a nagycsaládos létet.
hirdetésHaraszti Gábor és felesége 30 éves házasok, 10 gyermek – köztük kiemelkedő tehetségek – boldog szülei. Boldogságuk nem azt jelenti, hogy az elmúlt 3 évtizedben olyan könnyű lett volna 10 gyermeket vállalni, és felnevelni, hanem azt az örömet, amit – a sok-sok fáradságos teendő mellett és ellenére – a nagycsalád ad számukra.
„Nógrád megyéből jöttünk, Bátonyterenyéről, ott is a Maconka településrészről, ami egy nagyon régi település, a templomunk is Árpád-kori.” – meséli Timi és a három lánya: Erzsébet, Mária, Júlia, akik a Fölszállott a Páva első gyerekszériájának a győztesei, népdalénekes kategóriában. A 7 fiuk közül Józsi pedig a 2017-es széria döntőjében 2. helyen végzett a táncosok között.
Kérdésünkre kiderül, a Haraszti-házaspár eleve sok gyereket szeretett volna, még többet is, mint amennyi végül lett.
„Amikor megkérdezték tőlünk annak idején, hogy hány gyereket akarunk, mi mondtuk, hogy tizenkettőt! Miért pont tizenkettőt? – csodálkoztak rá. Mi meg azt feleltük: hogy meglegyen a focicsapat, meg még egy tartalék is.” – tudjuk meg Gábortól, aki fontosnak tartja hozzátenni, hogy „sajnos annyi nem lett, de legalább tíz összejött!”
Timi, a feleség ugyancsak ráerősít férje szavaira.
„Most már, így 30 év távlatából azt mondaná az ember, hogy lehetett volna több is, mert most tudjuk igazán értékelni, mit jelentenek a gyerekeink. Ha annyi pénzt adnának, ahány idős hozzám odajött már, mondván, hogy: húh, bárcsak én is így döntöttem volna! – akkor gazdagok lennénk.”
Gábor szintén úgy látja, hogy nagyon sokan vágynának nagycsaládra, és főleg idősebb korban döbbennek rá, hogy ez a legfontosabb, ez lenne a lényeg.
A Haraszti család vasárnapi ebéden (Fotó Gundel Étterem)
Harasztiék legidősebb gyermeke huszonkilenc éves, már maga is nős és a babaprojekten dolgozik, míg a legkisebb tesó még csak tíz. Arra az óhatatlanul felmerülő kérdésre, hogy 30 év alatt a 10 gyermek nem volt-e túl megterhelő mondjuk az édesanya számára, az egymás után érkezett kisbabákkal való törődés – és közben egyre több cseperedő együtt – nem egy megkeseredett szülő válaszát kapjuk.
„Az ember fiatal volt, és volt benne lendület, így könnyebb volt. Amikor pedig a legkisebbem született és már 44 éves voltam, addigra már besegítettek a nagyfiúk. Ők nagyon gyakorlatiasak. Sanyi fiam például már egyetemista volt, amikor egy áruházban megláttunk egy kisfiút egyedül bóklászni, ő azonnal odament, és megkérdezte tőle: te mit keresel itt, hol vannak a szüleid, kihez tartozol? Elmondhatom, hogy mind a fiaim, mind a lányaim felelősséggel viseltetnek mások iránt is, és az anyai szívem ettől igen büszkén ver.”
Gábor hozzáteszi: „A gyerekeink nem esnek kétségbe váratlan és megoldandó helyzetektől, tudnak gyorsan és jól reagálni, és tenni, amit éppen kell. Vigyáznak egymásra a sajátjaikon kívül a körülöttük lévőkre is – mind az emberi, mind a tárgyi környezetükben.”
Az édesapa egyébként úgy gondolja, a nőknek minél korábban el kellene kezdeni szülni, de semmiképpen nem szabad elvenni tőlük azt a lehetőséget, hogy tanuljanak.
„Az egyetemi rendszert kellene úgy igazítani, hogy a szülés, a családalapítás beleférjen a tanulmányok mellett. Ez szerintem legalább olyan fontos, mint a CSOK és az összes többi igénybe vehető támogatás. Egyébként én azt tapasztaltam, hogy sokkal könnyebb is, ha időben kezd el szülni egy nő. Azt tudom mondani, hogy az első gyereknél a feleségemet még úgy kellett leimádkozni a kertből, hogy gyere már, mert ott babázol le a földön! Na, ha ezt valaki negyven évesen kezdi el, az már nem pont így néz ki.”
Timi saját példáján keresztül állítja, ha ő tanácsot adhatna egy fiatal lánynak, azt mondaná: „Szülni 30 alatt kell, mert akkor még az ember nem is veszi föl, nem fáj semmije, ugyanúgy tudja folytatni az életét, mint addig.”
Harasztiéknál a klasszikus családmodell érvényesül: az apa a családfenntartó, az anya otthon dolgozik, bár Timi is diplomás, népegészségügyi ellenőrként végzett a Semmelweis Egyetemen.
„A mai napig többször fontolóra veszem, hogy nem lenne-e jobb a családomnak, ha munkába állnék, ráadásul a szakmámban könnyen el is tudnék helyezkedni, de mindig arra jutok, hogy nem. Még mindig úgy érzem, hogy a családnak nagyobb szüksége van rám és a háttértámogatásomra.”
A Haraszti házaspár és három lánya a Gundel Kertben (Fotó: Fodor Erika)
– Édesanyjuk szavaira a 3 lány kórusban vágja rá: „Ha anya elmenne dolgozni, nagyon nagy káosz lenne otthon, mert ő tartja egyben az egész mindenséget! Anya beleteszi a szívét-lelkét mindenbe.”
Érthető, mert bár a tízből már „csak” öt gyermek él otthon a szüleivel, az még mindig 7 emberről való gondoskodást jelent, annak háztartásbeli, iskolai és egyéb logisztikájával – a lelki igényekről és életkori sajátosságokról nem is beszélve.
Szóba kerül a napjainkban oly gyakran emlegetett kütyüfüggőség kérdése is. Vajon egy ilyen nagycsaládban ez sem létezik?
„Ez a jelenség ugyanúgy megvan, de egy ilyen közösségben senki nem teheti meg azt, hogy csak úgy kivonja magát a forgalomból, és a többiekkel kiszolgáltatja magát. Nekünk össze kell dolgoznunk. Ami a számítógépet és a mobiltelefont illeti, tudatosan törekedtem arra, hogy 10 éves koruk előtt egyikük se kerüljön géphez. Aztán persze, most bejött a digitális oktatás, és a legkisebb fiamnak így már 10 éves kora előtt le kellett ülnie elé. Arra azonban jó volt ez a helyzet, hogy kiderült: semmilyen hátrányt nem szenvedett azokhoz a gyerekekhez képest, akik már korábban gyakorlott gépezők voltak” – árulja el az édesanya, aki azt is megvallja, számukra az volt az elsődleges, hogy a gyermekünk először azt tanulja meg, mit csinál a hangya a fűben, meg a körülötte lévő élő-való világgal foglalkozzon, a családtagjaival beszéljen, a személyes kapcsolataiban szocializálódjon. Focizzon a kertben, játsszon a testvéreivel, segítsen otthon a családi munkában. Harasztiéknál ez bevált, még akkor is, ha az első 6 gyermek fiú, és csak a hetedik, nyolcadik és kilencedik a lány. Sőt, a lányok is be kellett, hogy álljanak a focicsapatba, de elmondásuk szerint cseppet sem bánták, olyannyira nem, hogy a mai napig jókat „meccselnek” a fiútestvéreikkel. A fiúk pedig ugyanúgy jeleskednek a házimunkában és a kicsikkel való foglalkozásban, mint a keményebb, férfierőt igénylő feladatokban.
„Józsi fiunk, aki már nős, a felesége nagy örömére, mindig önként vállalja a mosogatást az új otthonukban – mert ugye kettejükre nem kunszt, ahhoz képest, hogy itthon 12 főre kellett ugyanezt csinálnia. Szeret is minket a menyünk.
Józsi egyébként már második osztályosan saját sütésű süteményt vitt be a tanító néni névnapjára is.”- tudjuk meg Timitől.
Kíváncsiak voltunk, hogy a 3 nagycsaládban felnőtt lány szándékozik-e követni édesanyja példáját?
„Nem állítom, hogy mindig kellemes, ha annyi ember van körülötted, de számunkra ez a normális. Nekem 10 gyerekem biztos nem lesz, de a nagycsaládos létre fogok törekedni, mert jó az, ha az embernek ott vannak a testvérei” – felel meg húgai nevében is a legidősebb lány.
Timi fontosnak tartja hozzátenni, hogy ami az ő nagycsaládosságukat illeti, a saját felmenőik között is látszik egyfajta dinamika.
Harasztiék a 3 lánnyal (Fotó: Fodor Erika)
„Nálunk minden negyedik generációban jön egy nagycsalád. Van egy ciklusosság az egészben, ez számunkra is nagyon érdekes. Amit én hangsúlyozni szeretnék, az az innováció kérdése. Szerintem a gazdaságból és a technológiából nagyon hiányzik a harmadik gyereknek a nézőpontja, amikor valamit megtervezünk. Az első gyereknek is van egy dinamikája, meg a másodiknak is, meg a harmadiknak is. Én úgy gondolom, hogy ha nem születik meg az a harmadik, tudós gyerek, az visszaveti az egész emberiség fejlődését.”
Gábor, az édesapa ehhez már csak annyit fűz hozzá, hogy meglátása szerint a társadalomnak is jobb az, hogyha az emberek, az állampolgárok nagycsaládban nőnek föl.
„Egy nagycsaládban ugyanis muszáj megtanulni az alkalmazkodást, muszáj megtanulni az együttműködést, úgy hogy közben mindent a szeretet fog össze.
Amikor ezek gyerekek felnőnek, és kikerülnek a társadalomba, akkor tudnak figyelni a másik ember lelkére, nem gázolnak át rajta, képesek a munkahelyen együttműködni a kollégáikkal, és általában gördülékenyebben mennek velük a dolgok. Ezért is lenne jó, ha minél több gyermek nagycsaládban nőne fel – ha nem is feltétlen ilyen nagyban.”
A címlapkép forrása: Gundel Étterem
