A harmóniákat előcsalogató gitározás titka a kezesség

Bagatell megjegyzésnek tűnik, sőt azt sem túlzó állítani, hogy első ránézésre olyannyira evidens, hogy a harmóniák előcsalogatásához elengedhetetlen a kényelem – hogy az szinte mulatságos. Mégis egy olyan törvényről beszélünk, amiről sokan hajlamosak elfeledkezni akkor, amikor csupán a teljesítményre koncentrálnak. Ez főleg tanulóidőszakban jellemző, amikor még minden új, és minden kihívás.
 
A diszkomfort érzet előbb-utóbb hibázáshoz vezet, aminek pedig kikerülhetetlenek a jól hallható negatív következményei.
Jobb vagy bal kéz?

Még jó, hogy napjainkban a balkezesség nem olyasvalami, ami átnevelésre szorul. Szerencsére nem egy művész szolgál bizonyítékként arra, hogy teljesen mindegy a zenélés világában is, hogy ki jobb és ki bal kezes. Nincs jelentősége. Nem befolyásolja sem a tehetséget, sem a hallást, sem a ritmusérzéket, sem a jó ízlést. Sőt! Egyes kutatások még arra is rávilágítottak, hogy akik bal kézzel pengetnek jobban dolgoztatják az agyféltekéiket, aminek következtében a kreatív készségeik sokkal kifinomultabbak. Szóval száz szónak is egy a vége nem lényeges az, hogy melyik kézbe kerül a pengető. Viszont ez nem egyenlő azzal, hogy akkor bárkinek, bármilyen típusú gitár megfelelő. Itt jön be a képbe az, amire fentebb már utalást tettünk. A kényelmetlenségek csak ideig-óráig tolerálhatóak. De miért kellene őket elviselni, amikor létezik más megoldás.

A balkezes gitár pontosan azért lett kifejlesztve, hogy mindazok, akik bal kézzel kívánnak gitározni, ezt fennakadásoktól, nehézségektől és főleg kényelmetlenségektől mentesen megtehessék. Régen, amíg még nem léteztek ilyen kialakítású modellek, a zenészek kénytelenek voltak megtanulni jobb kézzel idomulni a szituációhoz. Ez bizony a legtöbbször nagymértékben megnehezítette és lelassította a tanulási folyamatot, nem meglepő módon. Na ilyen fordulatoktól egyetlen pillanatig sem kell tartani.

Pengetőt a bal kézbe?

Igen! Kezdődhet is a játék! Attól a perctől fogva, hogy nincsenek korlátozó, akadályozó tényezők, a harmónia életre kelhet. A különbség egy olyan zenész játéka között, aki feszeng és egy olyan gitáros felszabadult alkotása között, aki szárnyal minden pillanatban, mert diszkomfort érzet nem nehezíti az életét, ég és föld. Még azok is érzékelik az eltérést, akik egyébként nem igazán értenek a zenéhez, nem rendelkeznek szakmai tudással a kérdésben. Egyszerűen csak hallják és érzik azt, hogy mi az, ami szívből születik és mi az, amit valamilyen külső-belső hatás beárnyékol.

A balkezes gitár olyan kialakítással büszkélkedik, aminek köszönhetően senkinek sem kell lemondani önmagáról, az egyéniségéről, az egyediségéről. Ugyanis ez nem olyasvalami, ami eltitkolásra méltó, hanem éppen ellenkezőleg. Úgyhogy nincsen semmi, ami ezek után útjába állhatna az álmok megvalósításának és az örömzenélésnek. Ez az élmény mindenkinek kijár egyébként függetlenül attól, hogy hobbi pengetésről vagy esetleg profi célok eléréséről van szó. Mert a könnyedség, a szabadság, a felszabadultság érzései elválaszthatatlanul hozzátartoznak a zenélés eufóriájához.

(X)

A címlapkép forrása: Freepik.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre