A pápa egészsége

Egy évvel ezelőtt, július 4-én sokkolóan hatott világszerte a hír, hogy Ferenc pápát hirtelen kórházba kellett szállítani, ahol komoly sebészeti beavatkozást hajtottak rajta végre. Azóta - bár a pápa többhetes lábadozást követően úgy tűnik, rendbe jött, és korához képest el tudja látni feladatait - egészségi állapotának kérdése immár nem kerül le a napirendről.

Ha van pápával kapcsolatos hír, amire mindenki felkapja a fejét katolikus egyházon belül és kívül, az kétségtelenül a pápa egészségével kapcsolatos bármilyen információ. Részben mert a hírességek életével kapcsolatos részletek sokakat érdekelnek, részben mert a pápa egészsége kihatással bír péteri szolgálata ellátására is, így sokakat közelebbről is érinthet.

S nem elsősorban arra kell gondolni, hogy a bíborosok a pápa gyengélkedésének híre hallatán netán máris csomagolnának, ha netán hirtelen Rómába kellene utazniuk egy váratlan konklávéra.

Ferenc pápának éppen a napokban kellett volna a Kongói Demokratikus Köztársaságba, majd Dél-Szudánba látogatnia, ám térdfájdalmai – és a kapcsolódó kezelések miatt – azt lemondani kényszerült. Hivatalosan halasztásról van szó, ám maga helyett Pietro Parolin bíborost küldte a két afrikai országba, mintegy legátusként, illetve július 3-án a Vatikánban misét celebrált a kongói közösségnek (ráadásul a római rítus egy sajátos helyi változata, a zaire-i rítus szerint). Mindezeket nyilvánvalóan egyfajta kárpótlásnak szánta az érintett hívek számára, hiszen egy pápalátogatás komoly előkészületeket szokott megmozgatni, nemcsak logisztikai értelemben, de lelkileg is, így a helyiek érthetően csalódhattak a pápalátogatás elmaradása miatt.

Ám az utóbbi hónapokban a Vatikánban is állandósulni látszik a gyakorlat, miszerint a pápai miséket nem Ferenc pápa celebrálja, hanem főszabály szerint a Bíborosi Kollégium dékánja.

A Szentatya pedig asszisztál, azaz részt vesz. Eleinte mintegy csak „beült” a misére, nem koncelebránsként, hanem a „hétköznapi” viseletének minősülő fehér reverendában egy külön trónuson helyet foglalva, ám a szentbeszédet maga tartotta. Legújabban azonban – így a Péter-Pál napi és a zaire-i misén is – immár liturgikus öltözetet is visel, de nem miseruhát, hanem karinget, stólát és palástot.

Ez a módja a pápai miserészvételnek azonban egyáltalán nem új. A liturgikus reformokat megelőzően a pápa gyakran pontosan így, palástba öltözve „a trónjáról” vett részt a misén, amit egy bíboros celebrált helyette.

Az igazi újdonságnak inkább az tekinthető, hogy Ferenc pápa különösebb beharangozás és magyarázkodás nélkül egyszerűen elkezdett tolókocsiban megjelenni a nyilvánosság előtt.

Közvetlen és egyszerű stílusához illően úgy állt hozzá, mint a legtermészetesebb dologhoz, ami egy járásában korlátozott idős emberrel történhet. Csakhogy eddig ez egyáltalán nem így volt, pedig a pápákat korábban is sújtották az időskor kisebb-nagyobb egészségi problémái.

A pápai hordszék, latinul sedes gestatoria eredetileg a járási nehézségek áthidalását is szolgálta. S bizony a nagyobb távolságok esetén az idősebb pápák rá is szorultak. Nemcsak a Szent Péter-bazilikába történő bevonulás több száz méteres távján, de az Apostoli Palotán belüli mozgásoknál is. Volt azonban egy-két másik funkciója is. Egyrészt ősi uralkodói külsőséget idézett meg, tehát méltóságjelvény volt. Ugyanakkor volt egy „demokratikusnak” nevezhető aspektusa, amiért még a szertartásrendet jelentősen egyszerűsítő VI. Pál is tovább alkalmazta: a hordszékben a pápa a tömeg fölé emelkedett s így mindenki számára jobban látható volt, még a hátsó sorokból is.

A székvivők terme. (Fotó: Érszegi Márk Aurél)

I. János Pál volt az utolsó, aki a hordszéket használta, utódja, a viszonylag fiatalon megválasztott Karol Wojtyla idegenkedett tőle és nem is szorult rá. Legalábbis pápasága elején. Utolsó éveiben aztán sajátos megoldásokat találtak ki számára, amikkel próbálták valamiképpen a hagyományokhoz igazodva áthidalni a nagyon is gyakorlati nehézségeket. Így például a közönséges tolószék helyett egyfajta mozgatható, illetve magasságában is állítható pápai trónszéket készítettek számára, amit misézéskor is használt.

Volt azonban egy másik eszköze is, amire jobb híján a mozgó emelvény (pedana mobile) kifejezést alkalmazták: a korláttal felszerelt, egy-két lépcső segítségével megközelíthető alkalmatosságot a pápai hordszékvivők (sediari) tolták. II. János Pál 1999 utolsó napjaiban kezdte el azt használni, elsősorban a Szent Péter-bazilikában. Aztán 2011 októberétől XVI. Benedek maga is ehhez a megoldáshoz folyamodott, mikor a Szent Péter-bazilikában misézett, visszautasítva a felvetést, hogy elővegyék számára a klasszikus hordszéket.

Az egyik pápamobil. (Fotó: Érszegi Márk Aurél)

Tulajdonképpen a jól ismert pápamobil is a hordszéknek egyfajta utódja. Funkcióit tekintve mindenképpen: a szabadtéri misék, avagy kihallgatások alkalmával lehetővé teszi, hogy a pápa körbejárjon, nagyobb távolságokat áthidalva (mint például külföldi látogatásai során), s ugyanakkor a tömeg is jobban lássa a kocsi erre a célra kialakított fülkéjében állva.

Ferenc pápa egészségi állapotának romlásával párhuzamosan világszerte felerősödtek a találgatások, vajon ő is le fog-e mondani, mint XVI. Benedek.

Az elvi lehetőség természetesen adott, s pápasága kezdetén Ferenc maga is úgy nyilatkozott, hogy ha úgy hozná a helyzet, készen állna erre a lépésre. Sokak szerint azonban addig, amíg elődje, Benedek pápa életben van, nem hajlana erre a lépésre. Úgy tudni, a pápákat eddig is foglalkoztatta annak az eshetőségnek rendezése, ha netán olyan egészségi állapotba kerülnének, amikor már saját maguk nem képesek érvényes akaratnyilvánítást tenni. Erre az esetre megoldást jelenthet egy előre megírt (lemondó) nyilatkozat, ám az abban foglalt feltételek teljesülésének megítélése nem biztos, hogy egyszerű lehet.

Ha már a pápa egészségéről van szó: mindig is a szorosan vett pápai kíséret tagja volt a pápai főorvos (archiatra), aki régen a pápai világi kamarások közé volt sorolva, s ma is mindig ott tartózkodik a Szentatya közelében, a pápai inassal együtt. A felvételek tanúsága szerint utóbbi kezeli Ferenc pápa tolószékét, nem pedig a pápai hordszékvivők. A hordszékvivők ősi testülete mindmáig fennáll, ott találjuk tagjait a hivatalos vatikáni – akár liturgikus, akár világi – szertartásokon. Az ő feladatuk lesz majd vinni a pápa koporsóját, ha eljön az óra.

 

Ferenc pápa tervezett utazásai

A Pápai Svájci Gárda

Hirdessétek az evangéliumot! – Ferenc pápa hivatali reformja

A címlapképen Ferenc pápát kerekesszéken tolják a vatikáni VI. Pál terembe, ahol a női szerzetesrendek vezetőit fogadja 2022. május 5-én. Ez volt az első alkalom, hogy a pápa, akit kiújult térdfájása miatt orvosai tanácsoltak el a gyaloglástól, kerekesszéken érkezett egy találkozóra. Forrás: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Iratkozzon fel hírlevelünkre