Ungváry Zsolt: A békét nem megkötni, hanem megélni kell!

Gyermek- és ifjúkorom a Kádár-rendszer nyomasztóan szürke és kilátástalan hetvenes-, valamint a rothadás és végvonaglás nyolcvanas éveire esett. Mindaz, ami a hivatalos állásponthoz kapcsolódott – bizonyára nem függetlenül családi hátteremtől – számomra a rossz, hazug, helytelen szinonimájává lett.

Így történhetett, hogy a „béke” szóhoz kifejezetten negatív asszociációkat párosítottam, mert ezt a fogalmat a politikusok és propagandistáik a rendszerhez, sőt egyenesen a gyűlölt Szovjetunióhoz társították.

Később, amikor felnőtt fejjel megtértem, már világossá vált, hogy a „béke” nem a kommunisták találmánya, de sajnos előbb ismertem meg a szocialista bikkfanyelvet, minthogy hívő katolikussá lettem.

A béke ugyanis Jézus egyik kulcsszava; így köszönti az apostolokat feltámadása után: „Békesség nektek!”, s az Isten bárányában, közvetlenül azelőtt, hogy magunkhoz vennénk az Urat, azt énekeljük: „Adj nekünk békét!”

Most, amikor az én generációm – és pláne a fiatalabbak – először szembesülnek igazán közelről a háborúval, hirtelen nagyon felértékelődik a béke fogalma. Ha béke van, minden van: jövőkép, gyarapodás, nyugalom. A béke több annál, hogy nincs háború. A béke a harmónia a világban.

A konfliktusokat lezáró békeszerződés fogalma ezért is hamis. Ebben ugyanis mindig a győztesek, az erősek akarata érvényesül, pedig megalázásra vagy meghunyászkodásra nem épülhet igazi béke, az mindig a gyűlölet magvának elvetését jelenti. Láttuk ezt az első világháborút lezáró ostoba diktátumok után.

Mindig a mielőbbi békére kell törekedni, tipikusan aljas az a felfogás, hogy valami elképzelt későbbi nagyobb baj elkerülése miatt pusztítunk.

Az amerikaiak több százezer embert irtottak ki percek alatt az atombombáikkal, mondván, hogy ezzel megkímélnek másokat. Casablancában, 1943 januárjában Roosevelt kitűzte a hadicélt: a feltétlen megadásig. Ezzel további két év esztelen vérontását borítékolta. A kegyetlenségre nem lehet magyarázat, hogy mások is kegyetlenek. Érvénytelen a vérbírók gyáva védekezése is, hogy ha ők nem ítélik el az ártatlant, megteszi más. Igazságtalanságot, gonoszságot nem mentesíthetünk mások feltételezett gonoszságával.

A béke maga a kiegyezés. Ember és ember, ember és Isten között. Ezért aztán egyetlen kivétel mégis van: a Sátánnal nem lehet megbékélni, mert ő maga a békétlenség.

Módszere a fogalmak kifacsarása, a szavak jelentésének összezavarása. A Sátánnak nem fegyverei vagy tankjai vannak. Ő az elmét mérgezi meg.

Nem Hitler, Sztálin, Rákosi a Sátán, hanem a gondolat, az eszme. Ami ellen nem géppuskával, hanem szavakkal és gondolatokkal kell harcolni. A Sátánt a csatatéren nem tudjuk legyőzni, mert ott emberek halnak meg, s minden ilyen ártatlan halál a Sátán győzelme. A gondolatot kell napfényre hozni, s ha megértjük, hogyan működik, már sokkal könnyebb végezni vele. És akkor nem csak a harctereken, hanem a lelkekben is eljöhet végre a béke.

Ungváry Zsolt: Nem mindenkihez illik a korona

Ungváry Zsolt: Már a szavaktól is félnek

Ungváry Zsolt: Hornból elég a fok

Címlapkép: Unsplash.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre