Joe Biden részt vesz a G7 és a NATO csúcstalálkozóján

Biden

A G7 vezetőinek találkozójára június 26-28-án kerül sor a dél-németországi Garmisch-Partenkirchen melletti Elmau kastélyban, a NATO-csúcsot június 28-30-án tartják Madridban. Mindkét esemény egyik kiemelt témája várhatóan az Ukrajna körüli helyzet lesz. A G7-ek vezetői arról is egyeztetnek, hogy miként lehet tovább fokozni a nyomást Oroszországra.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mindkét csúcstalálkozón felszólal videokapcsolaton keresztül.

Biden a tervek szerint kétoldalú megbeszélést folytat Olaf Scholz német kancellárral, Pedro Sanchez spanyol miniszterelnökkel és VI. Fülöp spanyol királlyal. Kijevi megálló nem szerepel az elnök tervei között. „Ezen az úton nem valószínű” – mondta Biden hétfőn újságíróknak, amikor megkérdezték, tervez-e Ukrajnába látogatni.

A csúcstalálkozó másik központi témája az energia lesz. Amerikai közlés szerint a felek megvitatják az orosz olaj- és gázfüggőség csökkentését, valamint az Oroszország energiaexportból származó nyereségének mérséklését célzó lépéseket.

Washington szerint a G7 vezetői „maximális kárt akarnak okozni” az orosz hatóságoknak, és „minimalizálni akarják a negatív következményeket a világ többi részére”.

Emellett a G7 vezetői megvitatják a világban emelkedő infláció elleni küzdelmet, a klíma- és egészségügyet, a gazdasági kérdésekben történő együttműködést.

Biden június 28-án érkezik Madridba. A NATO-csúcs résztvevői jóváhagyják a szövetség új stratégiai koncepcióját. Washington szerint Oroszország ebben a dokumentumban elsődleges fenyegetésként lesz megjelölve. A csúcs résztvevői várhatóan új kötelezettségvállalásokat jelentenek be a haderők európai telepítésével kapcsolatban a NATO védelmi és elrettentő képességeinek megerősítése érdekében.

A NATO-csúcstalálkozó másik témája Finnország és Svédország csatlakozása a szövetségéhez. Helsinki és Stockholm májusban küldte el NATO-tagság iránti kérelmét, de Tayyip Erdogan török elnök akkor azt mondta, hogy Ankara addig nem támogatja két északi ország NATO-ba való felvételét, amíg nem határozzák meg a terrorszervezetekkel, különösen a PKK-val szembeni magatartásukat. Az amerikai hatóságok viszont továbbra is bíznak abban, hogy Ankara enged és a szövetségen belül konszenzus születik.

(MTI)
A kép forrása: MTI/AP/Evan Vucci

Iratkozzon fel hírlevelünkre