Már a hetvenes évek legelejétől kezdve a Sillye Jenő dalszerzői tevékenységéhez köthető nagymarosi találkozók a legrangosabb eseményeknek számítottak a keresztény könnyűzenei stílus kedvelőinek. A kommunizmus idején leginkább innen vitték el az ország legtávolabbi szegletébe az újabb és újabb énekeket, amelyekkel azután Istent dicsérték. A szemtanúk azt mesélik, hogy a mise közben a papoknak meg kellett várniuk, amíg egy-egy énekes rész után a templomban összegyűltek kikapcsolták a felvételre élesített magnóikat, olyan nagy hangzavart okozott a sok csattogás. Ma, amikor az internet pillanatok alatt elrepít mindent, ahová csak akarjuk, sokkal nagyobb kihívás az értékes istendicséret megkomponálásának kérdése. A nagymarosi színpad ennek ellenére megőrizte etalon jellegét. Egyre többen állnak fel a deszkáira. Leginkább azért, hogy Istennek tetszőt oszthassanak meg a fiatal résztvevőkkel. Idén tavasszal a Sopronból érkezett Bánszki Band szolgált a találkozón. Bánszkiné Hanyvári Ildikóval, a családi, illetve családias csapat vezetőjével beszélgettünk.
– Az életében és a munkájában is jelen van a zene. Az viszont már egy speciális kérdés, hogy az Istennek énekelt zenével hogyan került kapcsolatba, és ebből hogyan indult el a Bánszki Band tevékenysége?
– Ének-zene tagozatos tanárként valóban az életem része a muzsika. Háromgyermekes családanyaként, az ének mellett matematika és informatika szakos tanárként egy nagy soproni keresztény iskola intézményvezető-helyettese vagyok. A zene egészen kicsi koromtól fogva jelen volt a mindennapjaimban. Kamaszkoromban, a rendszerváltás idején plébániánkon egy bohókás, jókedélyű, közvetlen, fiatalos atya mellett elindult a gitáros misézés. Akkor még csak szemlélődőként, de megszületett bennem, hogy én is ezt csináljam.
Fiatal pedagógusként voltak próbálkozásaim, de végül a harmadik gyerekünk születése után indult el a zenekarunk története. Férjem megtanult dobolni, lányomnak gitárt vettünk, fiam később ukulelét kért, pici lányom is beállt – már 3 évesen csörgőzött, egy kedves hittantanár kolléganőm gitárral csatlakozott, én a billentyűk mögé kerültem –, elkezdtük tevékenységünket, immár több, mint tíz éve, a soproni Szent Margit Római Katolikus Plébánián, gyermekmiséken.
hirdetés– Tíz év már elég idő ahhoz, hogy kialakuljon egy csapat karaktere? Főleg, ha a családi jelleg erősen meghatározza az irányokat.
– Formálódtunk, alakultunk, fejlődtünk, és mindenekelőtt sokat tanultunk ez idő alatt. Mára több, mint tíz főre bővült a zenekarunk. A Bánszki Band név azért ragadt ránk, mert családi zenekar lévén, aki hozzánk csatlakozott, „befogadtuk” családunkba. A zenekarunk egy olyan közösség, amit az elejétől fogva átjárt a kegyelem, a Jóisten tevékenysége velünk az első pillanattól érezhető volt. A szeretet, a humor, a lelkesedés olyan energiákkal járja át a közösséget, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Mindig szívesen éneklünk, próbálunk; annyira szeretünk együtt lenni, és együtt dicsőíteni a Jóistent, legyen az mise, esküvő, elsőáldozás, szentségimádás, bármi, hogy ez egy megfogalmazhatatlan felemelő állapotba visz minket.
Egy igazi szeretetközösség: család vagyunk Jézusban.
– Sokan azzal vádolják az egyházi könnyűzenei stílust, hogy az megelégszik a jó hangulattal, de hiányzik belőle a szakmai igényesség. Mit tesznek azért, hogy erre a vélekedésre rácáfoljanak?
– Tavaly értesültünk róla, hogy keresztény zenészeknek szerveznek KAZETTA tábort, amelyre mi is jelentkeztünk. Ez egy nagy fejlődési ugrást eredményezett nálunk a megszólalás terén. A képzésen megismerkedhettünk az ország többi pontján, hasonlóan tevékenykedő zenészekkel, miközben nívós tanárok tanítottak bennünket. Szakmai dolgokat vesézhettünk ki, és inspiráló volt közvetlenül találkozni azokkal az előadókkal, akiknek egyébként énekeljük a műveiket. Aztán lehetőségünk nyílt stúdióban is felvenni pár számot minőségi színvonalon. Mindez további megismerést hozott.
– Így ismerték meg a zenekart a nagymarosi találkozó szervezői is?
– Nem egészen. A KAZETTA tábor egyik szervezője az idei Nagymarosi Katolikus Ifjúsági Találkozó zenei szolgálóinak a Bánszki Bandet ajánlotta. Ez igazán nagy megtiszteltetés volt számunkra. Szívesen elvállaltuk, és lelkesen készültünk az egész napos rendezvényre. Az a kegyelmi állapot, amit Jézustól kapunk, mindvégig ott volt velünk. Felejthetetlen élményt kaptunk. Hiába voltunk fáradtak, ebből az égvilágon nem éreztünk semmit.
– Ez volt az első alkalom, hogy megfordultak a fél évszázados zenés lelkinapon a Dunakanyarban?
– Nem. Jó néhány évvel ezelőtt páran voltunk már ezen a találkozón, de az nem mérhető ehhez a mostani zenei szolgálat súlyához. Istent dicsérni egy olyan élményt adott, amitől még hetekig ebben a felemelő állapotban leszünk. Az az atmoszféra, a nyugodtság, a kedvesség, a közvetlenség és barátság, ami a szervezőktől áradt irányunkba, mind a Jóisten jelenlétét közvetítette nekünk. Emiatt teljes és tökéletes nyugodtság töltött el bennünket. Amolyan kegyelmi állapotban muzsikálhattunk.
Nem tudhattuk, mi jön ki ebből – hangzott el a Kismarosi Találkozókért hálát adó ünnepségen
– Az elmúlt évtizedekben olyanok álltak ugyanezen a helyen, mint Sillye Jenő, Dax, Borka Zsolt, Varga Attila és még sorolhatnánk. Mekkora kihívás volt ennek tudatában teljesíteni a zenei szolgálatot a találkozó során?
– Nem vagyunk profi zenekar, mégis a maximumot akartuk adni Istennek és az embereknek. Énekeseink révén nagy hangsúlyt fektetünk a többszólamúságra. Szinte mindig együtt énekelünk, így a hallgatóság bekapcsolódhat, a közös éneklés pedig felemel minket is. A visszajelzések pozitívak voltak. Amit általában kiemeltek: az egységesség, a dalok felépítése volt. Olyan stílusban énekelünk-játszunk, amilyet még nem hallottak. És a legmelengetőbb hozzászólás: „olyan jó volt hallgatni”. Amikor ezt hallottam, azt éreztem:
Igen. Ez a Jóisten műve. Az egymás iránt és a Jóisten iránt táplált szeretet, lelkesedés és jókedv – ezt hallották a nagymarosi találkozó résztvevői.
Gável András
A Nagymarosi Találkozók ikonjai ma is beszélnek – Bajcsy Lajos kanonok a Vasárnapnak
Fotó: Bánszki Band
