Óbudán a DK mélyen zsebbe nyúlt…

Közleményt adott ki a Magyar Távirati Irodán keresztül a Demokratikus Koalíció, melyben az olvasható: „A III. kerületi önkormányzat fertőtlenítőszerekkel segíti a társasházakat a kormány helyett”.

Mint írják: „az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) tájékoztatása szerint a társasházak fertőtlenítése során végzett hipós felmosás néhány perc alatt elpusztítja a felületeken megtapadt vírusokat.”

A közleményben az szerepel, hogy azt tapasztalták, hogy a kerületi társasházak semmilyen központi támogatást nem kapnak, miközben mindent megtesznek a tiszta és egészséges környezet megteremtéséért. A III. kerületi önkormányzat a 11 milliárdot meghaladó kormányzati elvonások ellenére fontosnak tartja, hogy segítse a társasházakat, ezért ingyenesen ellátja fertőtlenítőszerekkel a jelentkezőket.

A közleményt dr. Kiss László Óbuda-Békásmegyer DK-s polgármestereként írta alá.

Ehhez lenne pár észrevételünk.

1. A DK nem egyenlő a III. kerületi önkormányzattal.
Előbbi egy szervezet, melynek tagjai önkéntes alapon politizálnak. Utóbbi egy közigazgatási intézmény, amely az adófizetők pénzéből gazdálkodik. A támogatást tehát nem a DK tagjai dobták össze, hanem az adófizetők. Nem szép dolog idegen tollakkal ékeskedni!
2. Miért lenne a kormány dolga a társasházak támogatása? A társasházi lakások többsége már rég magántulajdonban van.
3. Ha mégis a kormány dolga lenne, akkor hova ez a nagy rohanás, hogy a DK már most szeretné átvenni a kormány szerepét?
4. Most komolyan! Tényleg a literenként körülbelül 99 forintba kerülő hipóval kell politikai népszerűséget hajhászni?

Ilyen demagóg, olcsó propagandával akar a DK a parlamentbe jutni? Hogy ők majd a kormány helyett megoldanak mindent? Majd ők segítenek? Mint ahogy a világjárvány kellős közepén segítettek a védőoltások elleni aláírásgyűjtéssel – ki tudja, hány ember halálát okozva ezzel?

Már csak egy kérdésünk van: Mikor jön a 3.50-es kenyér, meg a 20 Ft-os Fecske?

Tényleg hülyének nézik az embereket?

 

Kiemelt képünk forrása: Vasárnap.hu

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre