Egy szeretetteljes vagy valamikor még szeretettel teli kapcsolat megszakadása olyan érzéseket válthat ki belőlünk, mint amilyeneket egy számunkra kedves személy halálakor élünk át. A kapcsolatot is el kell gyászolni. A váláskor vagy szakításkor megélt folyamat szinte csak hosszúsága és intenzitása tekintetében különbözik a haláleset miatti gyásztól, szakaszaik és lefolyásuk nagyon hasonló. Nem érdemes a gyászmunkát megspórolni, mert csak ez tud egy új egyensúly felé vinni.
A gyász első fázisában a veszteségről szinte nem is vesz tudomást az ember. Úgy védekezik a sokkal szemben, hogy annak egy részét tagadja. Nem képes még szembenézni a valósággal, nem tudja elfogadni a történteket. Miután eltelt néhány nap vagy hét, már sokkal erősebb érzelmek törnek fel benne – amivel immár a következő fázisba lép. Keresi a bűnöst és ezzel párhuzamosan düh, harag, agresszió jelenhet meg benne. Teljesen helyénvaló a bűntudat érzése is ebben az időszakban. Leginkább az segíthet, ha az ember elfogadja ezt az állapotot. Ha ezt megteszi, akkor már képes lesz békés, kiegyensúlyozott, új kapcsolatot kialakítani saját magával, az elveszített másikkal, illetve a külvilággal is.
A válás és az elmúlás olyan veszteség, amely az egész egzisztenciát érinti. Ilyenkor az ember saját magáról, a másikról és a világról alkotott képe borul fel, változik meg. Új kapcsolatot kell kialakítania a másik féllel, a közös barátokkal, rokonokkal. Krízisről van szó, még akkor is, ha a kapcsolat, amely most megszakad, szintén tele volt mély, vagy akár áthidalhatatlannak tűnő problémákkal. Kettősségekkel teli a folyamat. A döntés meghozatala után rövid ideig könnyebbséget érezhet a pár, hiszen már hosszú ideje fontolgatják a válás lehetőségét. Majd a rövid nyugalmi időszak után következnek a heves érzelmek és a gyászmunka. Csak ennek elvégzését követően lesznek készen új kapcsolatra.
Érdekes módon a statisztikák szerint a második házasságok már jóval rövidebb ideig tartanak. Ennek sok oka lehet, ami viszont biztos: ha önmagunkon nem változtatunk, akkor a kapcsolataink sem fognak változni. Sokszor azt gondoljuk, hogy a másiknak kell megváltoznia; a párterápiás találkozásokon is gyakran elhangzik: „Ha a párom megváltozna, akkor minden rendben lenne”. A változás iránti vágy mögött valami mélyebb szükséglet húzódik meg, amiről érdemes beszélni, amivel érdemes foglalkozni. Viszont a legkönnyebben magunkon tudunk alakítani, és nem a másik emberen. Hiszen az effajta változásra való felszólítást nagyon könnyen kényszernek, elutasításnak, el nem fogadásnak élheti meg a másik fél.
hirdetésSokat segíthet a válás következményeinek és romboló hatásainak minimalizálásában a válásterápia. A válás hatására a családszerkezet átalakul, a szerepek elbizonytalanodnak – új egyensúlyra van szükség, melynek felépítése nem könnyű egy viharokkal teli időszakban. Sőt, előfordulhat a bosszú megjelenése, a bűnbakképzés is. Ezen esetekben a düh és az indulatok természetes velejárói a gyászfolyamatnak. Nagyobb baj akkor van, ha ezek szélsőségekbe csapnak át – ekkor már érdemes szakember segítségét kérni a béke (és adott esetben a gyerekek) érdekében. A válásterápia lehetőséget ad számot vetni a kapcsolattal, ezzel együtt támogatást nyújt a gyászfolyamatban is. Már a válás előtt érdemes lehet elkezdeni ezt a folyamatot, amelyben tehát nem bűnösöket és okokat keresünk, hanem a pár közös felelősségét és lehetőségeit a kialakult helyzetben. Lehet borús közös életútként is tekinteni az együtt töltött évekre, és lehet olyan utazásként is, melynek során szerettünk, szeretve voltunk, megajándékoztuk egymást. Abban pedig, hogy ez véget ért, mindkettőnknek felelőssége van.
Dobrai Zoltán
mentálhigiénés lelkigondozó, mediátor, családterapeuta-jelölt
