A 80. születésnapomon örömmel kell konstatáljam, hogy revidiálnom kell azon korábbi aggodalmaimat és nézetemet, amelyek a magyar rajzfilmgyártás végéről szóltak. Sikerült tetszhalott állapotából új erőt merítenie a magyar animációnak – Ternovszky Bélával beszélgettünk életéről és a hazai rajzfilmkészítésről.
– 80 év és egy gazdag életút van ön mögött, mire a legbüszkébb?
– A legbüszkébb a három lányomra vagyok. Ezen túl, ha a szakmabéli munkáimat nézem, akkor nehéz lenne elsőként nem a Macskafogót említeni. Talán valóban az volt a megkoronázása a szakmai sikereimnek. Ennek súlya nem feltétlenül a díjakban, vagy a hivatalos elismerésekben mérhető le, hanem inkább a közönség visszhangján és az utóéletén. Mindezekről korábban már meséltem a Vasarnap.hu olvasóinak. Ezek mellett büszke vagyok a Pumukli, illetve a Tüskeböki sorozatra is.
– Fiatalon is számos nagy munkában vett részt.
– Pontosan, a Pannónia Filmstúdióban sok olyan produkcióban dolgozhattam, amelyekre nagyon jó szívvel emlékszem vissza ma is. Mindezek személyes és szakmai sikerként egyaránt elkönyvelhetők. Amikor a Pannóniába bekerültem, akkor indult tulajdonképpen a Magyar Televízió részére a rajzfilmsorozatok gyártása.
Ekkor valóban egy új lehetőség nyílott meg.
1961-ben a televíziózás gyerekcipőben járt idehaza. Az első sorozatok, mint például a Gusztáv, vagy a Peti első részei még nem is televíziós sugárzásra, hanem moziforgalmazásra készültek.
– Ahogy a televíziós műsornapok száma szaporodott, úgy lett egyre nagyobb igény az animációs filmekre?
– Igen, úgy tűnt, hogy korlátlan lehetőség nyílik a rajzfilmkészítés területén. Ekkor indult el a Mézga család is. Mindegyik sorozatban különböző beosztásokban, de részt vehettem. Ahogy aztán a szakmai karrier ranglétráján előre haladt az ember, elsőként gyakornok, majd fázisrajzoló, aztán kulcsrajzoló, utána animátor rendező, végül pedig rendező lett. Mindegyik sorozatra és filmre nagyon jó szívvel emlékszem vissza, jó csapat volt a Pannóniában.
hirdetés
Ternovszky Béla (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)
– Nem volt irigység, hogy az éppen aktuális film rendezője keze alá kellett dolgozniuk?
– Egyáltalán nem. Az első egész estés rajzfilmben a Jankovics Marcell által tervezett János vitézben animációs rendezőként vehettem részt. Számos kiváló szakember benne volt a készítésben, kinevezett rendezők –, mint például Nepp József, vagy éppen Richly Zsolt – álltak be hátterezni, animálni.
Akkor mindenki beletette magát az első magyar egész estés animációs filmbe.
Az eredmény pedig nem is maradt el.
– Két évtized szárnyalás következett, de a rendszerváltozáskor lehanyatlott a magyar animáció csillaga.
– Igen, szép két évtizede volt a Pannónia Filmstúdiónak. Sikerült a Big Five-ba, azaz a világ legjobb öt animációs filmstúdióba bedolgozni magunkat. A rendszerváltáskor nem csak az állami dotáció kezdett beszűkülni, hanem a korábbi külföldi megrendelések is elmaradoztak. Nehéz időket éltek meg nemcsak a rajzfilmkészítők, hanem az egész ország is. Az 1990-es évek második felében, amikor beindult idehaza a kereskedelmi televíziózás akkor egy rövid ideig úgy tűnt, hogy új lehetőségek előtt áll a hazai rajzfilmgyártás.
Úgy gondoltuk akkor, hogy a több csatornán egyre több film, vagy sorozat gyártására nyílik mód és lehetőség. Nagyot tévedtünk.
A kereskedelmi televíziók úgy döntöttek, hogy ők nem fordítanak pénzt a gyártásba. Az is egy fontos szempont volt a részükről, hogy egy animációs sorozat elkészítése akár évekig eltarthat, ezt pedig nem kívánták kivárni. Inkább külföldről vettek sorozatokat. Ez a tendencia a mai napig változatlan.
– Mi történt a Pannónia Filmstúdióval?
– Csökkentek a lehetőségek pont akkor, amikor a Pannónia létszáma a legjobban fel volt duzzasztva, hogy az ígérkező elvárásoknak eleget tudjon tenni. A nagy megrendelések azonban elmaradtak és így munkaerő felesleg jött létre. Korábban az 1970-es és 1980-as években az állam évente legalább egy egész estés rajzfilmet rendelt meg. Ez is megszűnt a 1990-es évekre.
Az elmaradt megbízások pedig előrevetítették azt, hogy itt belátható időn belül vége lesz a hazai animációs rajzfilmkészítésnek.
Magam is úgy éreztem, hogy kész, vége a magyar animációnak. Nem csak a nagy korszakának, hanem úgy egyáltalán a létének. A Pannónia Filmstúdió szépen lassan redukálódott, „végelgyengült”, majd megszűnt. Munka és megrendelés nélkül az embereket szélnek kellett ereszteni.
Ternovszky Béla figuratervei. (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)
– Ma azonban mégis születnek animációs filmek. Gondoljunk csak a Toldira, vagy éppen a Kojot négy lelke című legfrissebb egész estés alkotásra. Hogy is van akkor ez?
– Egy óriási technikai átállás történt meg a 2010-es években, amely korábban nem volt látható. Mára már nagy létszámú stúdiók nélkül is lehet minőségi rajzfilmet készíteni, akár otthonról egy számítógéppel! Az új programok és módszerek hatalmas fordulatot hoztak, amelyben a magyar szakemberek ismét megtalálták a számításukat. Sokkal olcsóbban lehet már filmeket létrehozni. Újraindult az állami támogatás is a Mecenatúra-programon keresztül, lettek pályázati lehetőségek.
Azaz a 80. születésnapomon örömmel kell, hogy konstatáljam, hogy revidiálnom kell azon korábbi aggodalmaimat és nézetemet, amelyek a magyar rajzfilmgyártás végéről szóltak.
Sikerült tetszhalott állapotából felélednie, új erőt merítenie a magyar animációnak. Bízom benne, hogy most újra egy fölfelé ívelő korszaka kezdődhet meg.
Tóth Gábor
Címlapkép forrása Macskafogó.hu
