2024. április 19. Péntek Emma

Az üldöztetés ellenére ebben az országban jár a legtöbb katolikus templomba

A magukat katolikusnak valló nigériaiak 94 százaléka jár rendszeresen szentmisére, ezzel ők számítanak a leglelkesebbeknek a 36 vizsgált ország hívei közül. Őket követik a kenyai és libanoni katolikusok, ahol a rendszeres vallásgyakorlók aránya 73 illetve 69 százalék. 

Az amerikai Georgetown Egyetemen működő Apostoli Alkalmazott Kutató Központ (CARA) friss felmérésében azt vizsgálta, melyik országban milyen rendszerességgel járnak a katolikusok szentmisére. A központ 36 országot vett górcső alá és azt vizsgálta, hogy a magukat katolikusnak valló személyek közül hányan járnak heti rendszerességgel, vagy annál gyakrabban szentmisére.

Az eredmények alapján Nigéria és Kenya végzett az első két helyen. Nigérában a katolikusok 94, míg Kenyában 73 százaléka mondta azt, hogy heti rendszerességgel jár templomba. A harmadik helyet Libanon szerezte meg 69 százalékkal. 

Különösen meglepő a nigériai keresztények elkötelezettsége, hiszen az országban rendszeresek a keresztényellenes támadások.

A Boko Haram terrorszervezet és a Fuláni pásztorok napi szinten támadnak meg keresztény közösségeket, rabolnak el, gyilkolnak meg papokat. Mint korábban Emmánuel testvér, nigériai szerzetes elmondta egy interjúban, a terrorszervezetek célja, hogy kiirtsák a „nyugati hatást” az országból, a keresztényeket pedig ezen hatás képviselőinek tekintik. 

A listán jócskán lemaradva a Fülöp-szigetek, Kolumbia, Lengyelország és Ecuador foglalja el a 4-7. helyet, ahol 50-60 százalék közötti a rendszeres templomlátogatók aránya. 

A vizsgált országok közül a katolikusok Hollandiában, Franciaországban és Brazíliában veszik a legkevésbé komolyan a vasárnapi szentmisét. Itt a templomba járók aránya a 10 százalékot sem éri el. 

Az eredmények alapján a kutatók megállapították, hogy a fejlődő országokban veszik a legkomolyabban az egyházi előírást, és minél gazdagabb egy ország, annál kevésbé tartják fontosnak az ott élők a vasárnapi szentmisén való részvételt. 

A rendszeresen templomba járó katolikusok aránya az egyes országokban. Forrás: Catholic News Agency

Forrás: Catholic News Agency

A címlapképen a Szent Péter Bazilika látható a Vatikánban. Forrás: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre
<