Kaszab Zoltán: El a kezekkel a kárpátaljai magyaroktól!

Annyi mindent át kellett már élniük a kárpátaljai magyaroknak nemcsak az elmúlt 30, hanem az elmúlt egy évben is, a háború árnyékában. Jogtiprások és a munkácsi turul eltávolítása után itt az újabb szégyenteljes eset.

Ezúttal Munkács városának és a hozzá tartozó kistérség falvainak közintézményeiről szedték le a magyar zászlót az intézmények vezetői, vagy – ahol erre ők nem voltak hajlandók – a rendőrök. A hatóságok egyébként az azóta eltelt napokban is folyamatosan ellenőrzik, hogy nem kerültek-e vissza a zászlók oda, ahol egészen idáig szabadon loboghattak. Sőt, a Munkács FC Dercenben működő akadémiájának faláról még a magyar feliratot is leszedették. Mindez egy olyan rendeletre való hivatkozással történt, amely állítólag kimondja, hogy 

mostantól kizárólag ukrán zászló lehet ezeken az épületeken.

Csakhogy a Kárpátalja című online lap tudósítása szerint az illetékes járási tanács nem hozott ilyen szabályt. Innentől kezdve pedig csak találgatni lehet, hogy mire is hivatkoznak pontosan a zászlókat eltávolítók. A lépés ugyanis Ukrajna törvényeivel is ütközik, azok között ugyanis nem található olyan, amely tiltaná a nemzetiségek szimbólumainak használatát. Ráadásul – ahogyan a helyi lap is emlékeztet – a magyar zászló az elmúlt 30 évben a békés együttélés szimbóluma lett, ami nem zavarta a helyi ukránokat sem. A hatóságok ugyanakkor nem álltak meg itt: a zászlók eltávolításával párhuzamosan

több, a KMKSZ-hez közel álló, a munkácsi körzetben tanító tanár is megkapta felmondását a feletteseitől. 

Sőt, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját is kirúgták. A KMKSZ szerint pedig ez a lépés nem szolgálja az iskola zökkenőmentes működését és a nemzetiségek közötti békés együttélést.

A hangsúly pedig sajnos az utóbbin van. Mert az elmúlt 30 évben a hatalom lépten-nyomon vegzálta a kárpátaljai magyarságot. Hol a jogaikat tiporták sárba, hol a megfélemlítés eszközét használták, hol hatósági eszközökkel próbáltak nyomukba eredni, vegzálni őket.

Az ottani, 150 ezer magyar azonban nem tört meg sőt, erősebb lett. Főleg 2010 után, amikortól az anyaország támogatását is maguk mögött tudhatják.

A segítség pedig erkölcsi, politikai és anyagi szinten is megmutatkozott. Ezt az ott élő ukránok is észrevették, akiknek valójában sosem volt bajuk a magyarokkal. A magyar állam fejlesztéseiből ráadásul ők is profitáltak, hiszen ők is a felújított utakon vihették gyermekeiket a magyar állam pénzéből renovált óvodákba, iskolákba. Ráadásul Kárpátalja mindig is egy soknemzetiségű vidék volt. Jól megfértek itt egymás mellett a magyarok, az ukránok, a ruszinok, kisebb számban az oroszok, a románok és a németek is.

Csakhogy az utóbbi időben valakiknek fontos lett, hogy az itt élők között ne legyen béke. Valakiknek most érdekében áll a feszültséget szítani a terület lakói között.

Mindezt egy eleve nehéz időszakban teszik, hiszen bár Kárpátalján közvetlenül nem dördültek lövések, a háború okozta belső menekülthullám és a gazdasági nehézségek ezt a területet is sújtják. Ráadásul a sorozások elől menekülő családfők miatt rengeteg fiatal magyar család szakadt szét, vagy hagyta ott szülőföldjét, mert – érthető okokból – nem akarják más háborúját vívni. Ők szeretnék az életüket élni békében, távol a nagypolitikától. Az itteni emberek eddig nagyon-nagyon okosan egyetlen provokációnak sem ültek fel, pedig volt belőle bőven. Most valakik újabb próbálkozását látjuk arra, hogy feszültséget, békétlenséget szítsanak Ukrajna egy egyelőre valamennyire még békés vidékén. Hogy kinek állhat ez érdekében? Ezt a kérdést mindenki válaszolja meg maga. Állást foglalni nagyon nehéz, mert ennek a játszmának több olyan szereplője is van, aki profitálhat abból, ha itt ukránok és magyarok egymásnak ugranak. Szerencsére eddig győzött a józanság és az átlagemberek egymás iránt tanúsított tisztelete. Csak remélni tudjuk, hogy ez a jövőben is így lesz. Provokációt ugyanis biztosan látni fogunk még.

A címlapképen résztvevők láthatók a Népszavazást Kárpátalja jövőjéről! címmel megrendezett tüntetésen a Külügyminisztérium épülete előtt Budapesten 2014. március 28-án. A Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő kezdeményezésére megtartott demonstráció résztvevői Kárpátalja autonómiájáért, illetve elszakadásáért tüntettek. Forrás: MTI/Marjai János

Iratkozzon fel hírlevelünkre