Az elengedés nem egyenlő a felejtéssel

Imádkozzunk azokért a lelkekért mindenszentek és halottak napján, akik még nem kerültek be valami miatt a mennyországba, az átmeneti, tisztító helyen ragadtak és van még valami elrendeznivalójuk – mondta Bese Gergő atya a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

„Ezekben a napokban csendesedjünk el, és az emlékezésen túl imádkozzunk elhunyt szeretteinkért; de gondoljuk át azt is, milyen módon éljük az életünket” – fogalmazott Bese Gergő, majd azzal folytatta:

Vajon ha a mi utunk most érne véget, hogyan tudnánk visszatekinteni? Az Úr azt mondaná nekünk, hogy lépjünk be a mennyek országába, vagy a kapuban Szent Péter megállítana minket és azt mondaná, hogy még nem állunk készen arra, hogy a mennyországba lépjünk?

A plébános szerint amíg hajdanán a halál a mindennapi élet része volt, és a betegek a család körében hunytak el, úgy manapság az elmúlás tabusítva lett.

– Változtatnunk kell ezen, hiszen azzal, hogy a gyerekeket és a fiatalokat óvjuk ettől a témától, valójában ártunk vele. Ezek a gyerekek nem tudják feldolgozni, nem tudnak vele mit kezdeni, ha a szeretteiket, osztálytársukat elveszítik, így a gyász megélését, majd az elengedést sem tudják helyén kezelni – hívta fel a figyelmet a katolikus pap.

Az elmúlt években, a koronavírus-járvány és a háború miatt sok ezer olyan lélek távozott el, akiktől nem tudtunk elbúcsúzni.

Nem könnyű feldolgozni, amikor egy hozzánk közel álló egyik percről a másikra hagy itt minket, és mire észbe kapunk, már csak az urnát látjuk viszont. Ugyanakkor a halál kultúrájának és az elhunyt kegyeletének a tiszteletlensége, ha az elhunyt hamvait hazavisszük és a szekrény tetején őrizzük. Senkinek sem tesz jót. Ezeket a lelkeket ne az otthonunkban, hanem az emlékeinkben, a fotókon keresztül őrizzük, na meg persze az imádságainkban; és egy megszentelt helyen, a temetőben helyezzük őket örök nyugalomra. Hiszen az elengedés nem egyenlő a feledéssel – hívta fel a figyelmet.

A temető a csend, a béke és az imádság helye; ugyanakkor annak állapota tükrözi az erkölcsi mivoltát az adott országnak. – Ha derékig érő füvet és ápolatlan sírokat találunk, az a település elveszítette a gyökereit, bizonyosak lehetünk abban, hogy már nem azok élnek ott, akiknek a hozzátartozói a temetőben nyugszanak. Pedig őseinket megilleti a tisztesség, ezért öröm számomra, hogy a Magyar falu programnak hála a temetők rendben tartására is külön keret áll rendelkezésre – mondta. Az atya kiemelte, már az emlékezés módja is tele van szimbólumokkal. A koszorú színe, a zöld a reményt, az örökzöld pedig a halhatatlanságot jelöli, míg a kör a kezdetet és a véget mutatja, valamint hűséget Istenhez és a szeretteinkhez.

A gyertya Krisztus világosságát jelenti, a fény, amely minden emberben ott kell legyen, a feltámadás jelképe. A gyertya, az embert, az életet is szimbolizálja, hiszen önmagát felemészti, szépen lassan fogy el.

A mi életünk és az elhunyt szeretteink élete is így alszik ki és válik porrá – nyilatkozta Bese Gergő atya.

Az eredeti interjút itt olvashatják el teljes terjedelmében.

(Forrás: Magyar Nemzet)

Címlapkép: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu)

Iratkozzon fel hírlevelünkre