Bese Gergő atya gondolatai Hodász András nagy bejelentésével kapcsolatban

Hodász András atya saját kérésére felmentését kérte a papi szolgálat alól. Derült ki az éjszaka megosztott Instagram bejegyzéséből. Ez a bejelentés, ami nagyon megdöbbentett, komment cunamit vont maga után szinte minden platformon. A konzervatív és liberális oldalak közönsége különböző stílusban és persze értelmezésben magyarázta András atya tetteit.

Olvasva a fröcsögéseket, összeesküvés elméleteket a középiskolai magyar órák jutottak eszembe, amikor verselemzéskor a következő kérdést tettük fel: Mire gondolt a költő?

Miért lépte ezt meg András atya? – tehetnénk fel ezt a kérdést ebben a helyzetben, de inkább csak válaszok, fikciók születnek. Egyesek a keresztvizet is leszednék az elöljáróiról, mások a paptársakat hibáztatják, akik nem segítettek neki (szerintük), de voltak, akik a hívek/barátok felelősségét is feszegetik, de persze leginkább a politika súlyát domborítják ki. Az a piszok NER…

Én most, mint paptestvére, a közéleti platformokon mozgó kollégája azt tudom csak mondani, hogy rendkívül sajnálom, hogy ez a lépés bekövetkezett. András megnyilatkozásaival nem mindenben értettem egyet, voltak jogos és igazságtalan meglátásai a kormányzat egyházi támogatásait, segítségét illetően és persze értetlenül fogadtam megjegyzéseit a hitoktatás, az egyházi iskolák támogatásai és a gyermekvédelem kérdéskörével kapcsolatban is.

De ez így van rendjén. Sokfélék vagyunk, másként látjuk az Egyházunk életét városban és vidéken, de ezek ellenére a legfontosabb, hogy oltártestvérek vagyunk és hiszek abban, hogy András gyógyulása után ismét leszünk is, mert szükség van rá: személyiségére, tanításaira, arra a tűzre, ami képes magával ragadni olyanokat, akik távol vannak közösségeinktől, életfelfogásunktól. Sok – sok tálentumot kapott, jól is sáfárkodott velük, de valami mégis megtört. Valami megváltozott és éppen az egyik legnagyobb kincse, a hivatása került veszélybe.

Ezért a sápítozások helyett az imádságé legyen a fő szerep. Kérem, a kedves olvasókat, híveket, barátokat, imádkozzanak értünk, papokért/szerzetesekért, hogy hűségben és kitartásban tudjunk szolgálni annak, aki meghívott erre a csodálatos életre bennünket.

A címlapképen Hodász András tart előadást a 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton 2017. július 13-án. Forrás: MTI Fotó: Komka Péter

Iratkozzon fel hírlevelünkre