Bese Gergő atya: Havas Boldogasszony ünnepén – medjugorjei beszámolók 5. rész

Augusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepén, reggel 9 órakor imádsággal folytatódott a 33. Mladifest. A délelőtti tanúságtételek sorát Magnus MacFarlane-Barrow kezdte, a Marys’ Meals közösségének alapítója.

A Mária konyhája, Medjugorje gyümölcse, a szeretet gyümölcse, az imádság gyümölcse. Egyszerű szeretetgyakorlat. Az, amit a közösség tesz, sokak munkájának eredménye. Munkájuk abban áll, hogy mindennap egy jó adag ételt biztosítanak a világ legszegényebb gyermekeinek, amit az iskolában osztanak szét. Az éhező gyermek éhségét így csillapítják, hogy ott oktatásban részesüljenek. Az oktatás megszabadítja a szegénységtől az embert. Ma már 2 279 841 gyermek részesül étkeztetésben. Mindezt az önkéntesek osztják szét a szeretet jeleként. A múlt évben voltak, akik imádságban fordultak Medjugorjéban a közösségért.

De feltehetjük a kérdést: Ki volt az első gyermek, aki elfogadta az ételt?  Egy húsz évvel ezelőtt alapított iskolában történt az első gyermek táplálása, de igazából az első adag ételt nem egy gyermek kapta meg, hanem maga Jézus.

Ő emlékeztet arra, hogy minden gyermek, akit táplálnak, maga Jézus. Soha nem látott mennyiségű éhező van a világban, minden tizedik ember. Ha igazságos lenne az elosztás, ez nem fordulna elő.  Ez egy botrány, amely kiált, hogy cselekedjünk! Ima és cselekedet! Nem lehet elfelejteni az éhező gyerekeket, Isten nem azért teremtette őket, hogy így végezzék! Név szerint ismeri őket.

Kenyában ma kétségbeejtő a helyzet, Magnus MacFarlane-Barrow ottjártakor találkozott egy emberrel és János fiával. Őrizték a kecskéket, de a gyermek már nem járt iskolába az éhínség miatt. Két éve nem esett ott eső, az állatok kezdtek elpusztulni, nemsokára az ott élő emberek is meghalnak. Az önkéntesek munkájában nem a számok a fontosak, hanem a gyermekek, akiknek van neve. Ne feledjük, Isten ismer bennünket, lát bennünket, név szerint ismer bennünket. Ezekben a napokban ismerjük fel még inkább, hogy Isten szeret és nem hagy el. Mária konyhája a szeretet műve. Arról a szeretetről beszélünk, amit kapunk és adunk. Munkájuk gyökere az imádságban van.

Mária azért jött el ezekben az időkben, hogy bizonyítsa, Isten szeret és aggódik értünk. Csatlakozzon mindenki Mária konyhájához. Jézus hív bennünket apostoli munkára. Kenyában, ahol Mária konyhája működik, ott nagyobb a béke, mert az éhség erőszakosságot, háborút von maga után. Mária béke tervében akar segíteni ez a kezdeményezés.

Magnust, Amina követte Kenyából. Hat éve dolgozik a szervezetben. Boldog, hogy Medjugorjéban lehet, mert minden onnan indult a Marys Meal történetében. Bárhová viszi az önkénteseket az Úr, azok nem könnyű helyek. Ahol az éhség nagy áldozatokat követel, ott a tanulatlanság komoly feszültségeket okoz. Ott hiány van a reményből és a hitből is. Szolgálati helyeiken a gyermekek ötven százaléka alultáplált. Vannak olyan helyek, ahol az emberi méltóság sincs jelen.

Egy mondás él a helyiek között: Ahol nincs füst az iskola kéményén, ott étel sincs, és a gyerekek hazamennek.

Kenyában sok ezren várják az ételt. Száznegyvenezer gyermeket táplálnak az iskolában mindennap. Hiszik, hogy az adományok segítenek a válság, leginkább az éhezés megoldásában. 19 országban táplálják a gyerekeket. Piciből indultak az elején, és az adományok folyamatos érkezésének köszönhetően tudtak bővülni. Viszont sok még a feladat és rengeteg a rászoruló.

P. Benjamin Dewitte szalézi atya megtéréséről tett tanúságot a fiataloknak. Nizza környékéről származik, és édesanyja egy könyvet kapott, mely Mária jelenéséről szólt. Az édesanya elhatározta, hogy felkeresik a helyet, mégpedig 1992-ben, a háború idején.

Megérkezésük után megtörtént a csoda, a 9 éves Benjamin felismerte, hogy Isten létezik, és a szeretete is nyilvánvalóvá vált. Isten szinonimája a szeretetnek. Nem egy fogalom, hanem egy személy.

Már elhatározta, hogy pap lesz, mert ezt a szeretetet minden embernek meg kell ismernie. Persze ilyen korban nem nehéz elhatározásokat hozni. A kamaszkorban viszont már komolyabban elgondolkodik az ember, pl. a cölibátusról stb. Pszichológiát kezdett tanulni, ahol nyolcszáz lány mellett alig ötven fiú volt. Így nehezebb volt az elhatározás megvalósítása. Ebben az időben szárazság volt az életében. Ma igyekszik naponta fél órát szentségimádáson lenni, hogy frissen tartsa a hitét.

Medjugorjéban könnyen megy az imádság, de amikor hazaérünk, pár nap után visszaállunk a régi életünk medrébe. Ettől nem szabad aggódni, az Úr nem hagy el bennünket. Ha ezt gondolnád, az a hit hiánya lenne.

Imában nem kell semmit éreznünk, a szívvel való imádság nem azt jelenti, hogy kis pillangók repkednek a gyomrunkban. Ha azt érezzük, hogy örülünk, allelujázunk, az Isten ajándéka, ha nem ezt érezzük az is Istentől jött. Egy olyan képet lát a szeme előtt, amikor a gyermek először áll fel és fogják a kezét, de ha mindig fogják a kezét soha nem lesz önálló. Isten nem tart bennünket érzelmi fészekben, nem akar bennünket függővé tenni. Az Úr jobban bízik bennünk, mint mi magunk. Imádságunk gyakran  száraz.

Szívvel imádkozni nem azt jelenti, hogy sok mindent érzünk. Erőt kell bele fektetni, úgy, mint az édesanya, aki éjjel felkel és odamegy a síró gyermekéhez. Nem örül neki, de az édesanyai szíve arra készteti, hogy keljen fel Ilyen a szívből jövő imádság. Vannak cukorbeteg barátai, az egyik mindennap inzulint fecskendez be magának. Ha ezt nem teszi, akkor rosszul lesz. Ez nem élvezet számára, ez élet és halál kérdése. Az ember imádkozik, mert ez élet és halál kérdése, ez sürgős, életbevágó.

Azt mondja magáról, hogy Mária papagája, ismétli, amit Mária mond. Nincs olyan üzenete, amiben az imádságot nem említené. Imádkozzatok addig, amíg nem lesz imátok öröm. Ez egy segélykérés, katolikusoknak parancs. Napközben is kell imádkozni. Megtérése után 20 évvel, 2012-ben visszatért Medjugorjéba. A hit éjszakájában járt, kételkedett Medjugorjéban is, de  mégis valami ide vonzotta. Egy barátjával érkezett, de a szlovén–horvát határon nem engedték át, mert ideiglenes igazolványa volt. Ekkor már fiatal szalézi szerzetes volt, és barátjának igazolványával jutott be az országba, ám a bosnyák határnál ismét akadályba ütköztek. Vártak és bizonytalanok voltak, de egy idő után átengedték őket. Igazolvány nélkül eljutott Medjugorjéba. Több rózsafüzért elimádkozott, korábban pedig egyet se.

Amikor kiszállt az autóból, úgy érezte, hogy Mária felpofozza azért, amiért felelőtlenül bajba sodorta a barátját. Ekkor úgy érezte, hogy a második megtérése történt meg.

Szerzetesként érkezett, de nem fogadta meg Mária kérését, nem imádkozta a rózsafüzért! Pedig Fatimában, Lourdes-ban is erről szólt! Nehéz volt elkezdeni, de megtette, mert édesanyja kérte. Ha úgy érezzük nehéz imádkozni, az normális, úgy próbálunk járni, hogy nem fogják a kezünket. Nem azért fordulunk az Úrhoz, mert élményekre vágyunk, hanem azért mert ez neki örömet okoz. Kereszténynek lenni azt jelenti, Krisztussá válni. Vannak keresztények, akik igazából muszlimok, leborulnak Isten elé, szépnek gondolják, de ez nem elég. A kereszténység ereje abban áll, hogy rabokból barátokká váljunk. A rab nem tudja mit tesz, a barát érti, hogy a barátja mit tesz. Keresztény volt János apostol, aki Jézus mellkasára hajtotta fejét, érezte a szívdobbanást, gondolataik találkoztak. Hajtsuk Jézusra fejünket. Amikor keresztények leszünk, akkor tanuljuk meg, mit jelent Isten szemével nézni. Nem a saját köldökünket kell nézni, hanem fel kell emelni a tekintetünket. A keresztények célja az, hogy az Úr kívánságát tegyék meg. Nagyon nagy felelősségünk van, kereszténynek lenni: életünket felajánljuk, mint áldozatot a lelkekért. Medjugorjéból úgy kell elmenni, hogy apostoli küldetésünk lesz.

Nem tartozunk egy bizonyos valláshoz, mi Krisztushoz tartozunk, neki mindenkire szüksége van, hogy megmentse a világot.

A tanúságtétel után Benjamin énekelt a fiataloknak. P. Sébastien Brier atya húsz évvel ezelőtt Medjugorjéban tért meg. Korábban egy átlagos családban élt, imádság és hit nélkül. Egy személy imádkozott a családban, a nagymama, de Istenről nem beszéltek a családban. Magába forduló, intravertált gyermek volt. Történt egy balesete, amibe majdnem belehalt. Nem értették a családban, miért történt mindez. Ma már viszont érti. Az érettségi után megérkezett az első szerelem. Azt gondolta, hogy ő lesz a felesége, gyermekeinek anyja. Ezt követően egyetemre ment, Svájcban építészmérnöknek tanult. De valami összezavarodott benne.

Jól ment az egyetem, volt barátnő, de önmagában nem volt békesség, és nem látta életének célját. Mindenki boldog volt körülötte, de neki nem sikerült mindez. Valami hiányzott, üresség volt legbelül. Isten nélkül élt, magányos volt.

Az egyik nagybátyja 2000-ben Medjugorjéba zarándokolt, majd hazatérve biztatta Sebastiant, menjen el, mert az szuper. 2002-ben egy szlovén csoporttal el is utazott a zarándokhelyre. 2002 novemberében egy új szerelem kezdődött az életében, megismerkedtek, ő pedig decemberben érkezett. A szentmisén a templom teljesen tele volt, dühösen konstatálta, hogy még hely sincs számára. Az átváltoztatás pillanatában mindenki letérdelt, akkor sírva fakadt, megállíthatatlanul. A mise után felment a Krizevacra, majd a Jelenések hegyére. Mindenütt sírt, nem tudta abbahagyni. Körülötte mindenki örült, hogy ő sír, de ő nem értette.

Egy dolgot érzett, valami új született meg benne: öröm, béke, szeretet. Megértette, hogy valami megváltozott benne. Valaki megérintette.

Négy nap után hazatért, tele kézzel ment haza: rózsafüzér és könyv (Vágyakozás az Eucharisztiára) volt nála. Otthon mindennap elimádkozott egy rózsafüzért és elment a szentmisére. Nem tudott nélküle élni. A körülötte lévők nem értették a változást. Ő pedig szerette volna átadni azt a tüzet, ami őt is lángra lobbantotta. Az új barátnőjével 2003-ban három alkalommal is elment Medjugorjéba. Együtt imádkoztak és felfedezték az ima erejét. Ezért benne tovább növekedett a Jézus iránti szeretet. Egészen addig nem ismert ilyen hatalmas szerelmet. Ezen a világon senki sem tudott neki olyan szerelmet, szeretetet adni, mint Jézus.

2002 decemberében Mária rátette vállára a kezét és Jézus felé fordította. 2004-ben barátnője megkérte: Sebastian! Válassz a papság és a házasság között! Korábban ez a kérdés nem merült fel benne, és megharagudott az Istenre. Miért változtatja meg az életét? Miért pont ő? Az ürességtől megszabadította Isten azzal, hogy a papság felé
terelte. Amikor igent mondott, újra sírva fakadt. Azóta eltelt sok idő, de nem bánta meg válaszát. Ma egy boldog plébános Közép-Franciaországban, egy Mária-kegyhelyen.

A délelőtti programokat az Úrangyala imádsága zárta.

A címlapkép forrása: Facebook/Radiopostaja MIR Međugorje

Iratkozzon fel hírlevelünkre