Bese Gergő atya: „Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies”

Szent Pál apostol buzdítását szeretném kiemelni az olvasmányok közül, hogy továbbra is jó irányban haladjunk életünk alakításában. A Kolosszeieknek írt levél harmadik fejezete a keresztény ember erkölcsi kötelességeiről tanítja az olvasókat: Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. (Kol, 3,5-6)

Milyen ismerősek ezek a problémák. Mintha nem 2000 évvel ezelőtt íródtak volna, hanem egy napjainkban készült társadalomszociológiai tanulmány recenziója lenne. A földi dolgok imádata, túlreprezentálása és a mindennapi élet origójává tétele.

Persze könnyebb olyan dolgokat magunkévá tenni és szeretni, ami kézzel fogható: pénz, ingatlan, autó, telefon stb… mint azt, ami lelki, szellemi. Ilyen például a boldogság, az öröm, a hit, az összetartás, a tudás. A levél tartalmát megismerve érzékelhetjük, hogy az emberiség létezése óta ez a feszültség fennáll. A földi és az égi kincsek közötti harc.

A legnagyobb baj azonban az, hogy ismerjük a végkifejletet, láthattuk a történelem lapjait átolvasva, mi történt azokban a korokban, amikor az erkölcstelenség, a kapzsiság és a bálványimádás került az előtérbe.

A végeredmény mindig háború, szenvedés és komoly társadalmi feszültség lett. Persze időről időre újra visszatalál az emberiség a helyes útra, de a Sátán mindig eltéríti a jó irányból.

Napjainkban a bőrünkön érezzük éppen ezt az iránytévesztést. Az ember egója mindenek fölé emelkedik. Ő lesz az univerzum közepe, dönt életről és halálról. A fejlett világ feljogosítva érzi magát, hogy meghatározza a nehezebb sorsú népek életének mindennapjait. A globális világgazdaság átláthatatlan szövetei pedig mindenre hatást gyakorolnak – a legeldugottabb településtől egészen a klimatikus viszonyokig.

Ma már a kapzsiság, a teremtett világ kiszipolyozása, a humán erőforrással való könyörtelen kereskedelem 8 milliárd ember életét teszi tönkre.

Senki sem menekül, mindenkit maga alá gyűr. A kapzsiság mellett a testiség is felkerült a legfontosabb élvezetek közé. Ma már a szemérmesség háttérbe szorult és ömlik a nyakunkba az erkölcstelenség. Ennek a pusztító ideológiának áldozatai és célcsoportjai a fiatalok, akik lehetőséget sem kapnak arra, hogy felismerjék a jó és a rossz közötti különbséget. Számukra természetes a korai szexuális élet, a rajz- és tv-filmekben erőszakosan tolt LMBTQ propaganda, a házasságot megelőző élettársi kapcsolat, az abortusz, mint elfogadott fogamzásgátlás, a hűségnek a relativizálása, a család intézményének degradálása.

Mindezen felsorolás után már értjük Pál apostol további sorait: Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait.

Akkor most már értjük a megpróbáltatásokat? A természeti katasztrófákat, világjárványokat, háborúkat? Csak az emberiség válasza marad el, mert továbbra is a földi dolgok kerülnek előtérbe ahelyett, hogy az ég felé fordulnánk! Az utolsó órában vagyunk, ideje összeszedni magunkat! Találjon az Úr legalább 50 igazat és megmenekülünk! De talál?

Címlapkép: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre