Bese Gergő atya: Életük mások szolgálatában

Jó Pásztor vasárnapja van. Ilyenkor különösen is megemlékezünk azokról, akik életüket szentelik mások szolgálatában, őrzik Isten népét és igyekeznek gyarapítani a rájuk bízott nyájat. Ők nem mások, mint a papok.

A papságért könyörgünk, de különösen azért, hogy legyen elég munkás abban a bizonyos aratásban, szőlőben. Szükség is van imádságra, mégpedig állhatatosan, hiszen a lelkipásztorok száma drasztikusan fogyatkozik. Egyre több település nélkülözi a vasárnapi szentmiséket, egyre több közösség jut egy papra, ami a napi 24 óra szűkössége miatt nem teszi lehetővé a mély, intenzív pasztorációt.

Egyre inkább válik élethivatássá, hogy Magad uram, ha szolgád nincsen. A hitoktatás, a könyvelés, a kántori szolgálat, az adminisztráció, a pályázatok és persze az építkezések/felújítások menedzselése mellett kell mindenki papjának lenni.

Augusztus óta három közösség plébánosaként mondhatom, embert próbáló kihívás, jó plébánosnak lenni.

De nem szeretnék panaszkodni, sőt hálás vagyok mindazért, amit végezhetek Isten országának építésében. Hálás vagyok, hogy van lehetőségem hitoktatói munkát is végezni, ami 2013 óta órarendben szerepel még az állami iskolákban is. Nagy lehetőség a misszióra, hogy akik otthon nem hallanak hitről, imádságról, vallásról, azoknak is lehetősége legyen arra, hogy megismerkedjenek az Örömhírrel.

Persze hálás vagyok azért is, hogy pályázatok állnak rendelkezésünkre az infrastruktúránk megújítására, szépítésére – mindezzel lehetőséget kapunk arra, hogy a 21. század elvárásainak megfelelve tudjuk nyitott szívvel fogadni azokat, akik hozzánk érkeznek.

Megújulás, gyarapodás. Ez a magyar válasz Európában és a világban tapasztalható keresztényüldözésre.

Míg máshol templomokat zárnak be, a Kárpát-medencében 130 új templom épült és több, mint 3000 újult meg. Múltunk megbecsülésével tudunk hitelesek maradni jelenünkben és jövőnket biztos alapokra építhetjük.

A keresztény magyar jövő és a papi hivatások záloga a családok. Nem véletlen, hogy a legtöbb támadás éppen ezt az „intézményt” éri a liberális szervezetek, politikai körök és a média felől. Ha sikerül megdönteni, relativizálni a családot, benne pedig a keresztény értékek védelmét, tovább fog csökkenni a papságra jelentkezők száma, és több hazai egyházmegyében kritikussá válik majd a szolgálatok elvégzése, a munkák folytatása.

 

Bese Gergő atya a Vasarnap.hu-n folytatja

Bese Gergő atya: Jézusom, bízom benned!

Bese Gergő atya: Isten társai vagytok a teremtésben

Címlapkép: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre