Tartós élelmiszert gyűjtenek jövő vasárnaptól a katolikus templomokban

Tartós élelmiszert gyűjtenek jövő vasárnaptól egy héten keresztül a katolikus templomokban; a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erről szóló körlevelét vasárnap országszerte felolvassák a szentmiséken – tájékoztatta az MKPK pénteken az MTI-t.

Az MKPK körlevelében azt írta: idén újra meghirdetik a nagyböjti irgalmasság gyakorlásának ősegyházi hagyományát, arra biztatva a híveket, hogy vigyék el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat a rászorulóknak. Az adományokat március 20 és 27 között helyezhetik el a hívek a templomokban az arra kijelölt helyen.

Idén az élelemiszeradományokat az Ukrajnából érkező menekültek, illetve a kárpátaljai magyarság megsegítésére fordítja a Katolikus Karitász.
Kitértek arra: a korábbi években meghirdetett gyűjtéseik eredményeképpen családok ezreit tudták segíteni a hívek adományaiból. Ha idén is mindenki legalább 1 kilogramm adományt visz a templomba, újra nagyon sok menekültnek és kárpátaljai családnak „tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve”.

Emellett a 1356-os telefonszámon hívásonként 500 forinttal lehet támogatni a Katolikus Karitász segítő munkáját – tették hozzá.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre