Savanyú a szőlő

Talán nem túlzás azt állítani, hogy egy egész ország szurkolt Rúzsa Magdinak, miután az énekesnő tavaly szeptemberben bejelentette, hogy várandós, méghozzá hármas ikreket hord a szíve alatt. Egy ilyen terhesség komoly kockázatokat hordoz magában, így aztán az énekesnő minden egyéb kötelezettségét hátrahagyva vonult kórházba, amikor arra szükség volt a babák érdekében. Múlt héten megszülettek a csöppségek, a 34. héten, és a gólyahír kapcsán még a miniszterelnök is gratulált. Ám nem mindenkinek az volt az első gondolata, milyen nagy áldás, hogy az énekesnő gyermekei épen és egészségesen megszülettek.

Február elsején megszülettek Rúzsa Magdi hármas ikrei, a hír hamarosan bejárta a magyar sajtót, még Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált közösségi oldalán az énekesnőnek. Azt gondolhatnánk, hogy az ország egy emberként szurkolt a babák egészségéért, ám a gólyahír mellett azért egyéb hangok is megrezegtek, nem is annyira finoman.

Az egyik női magazin például egyenesen kamuanyaságnak titulálta azt a képet, amit az énekesnő a néhány órás gólyahír után megosztott. Mert szerintük egy ilyen fotó rosszul érinti azokat az anyákat, akik nem érzik jól magukat a bőrükben szülés után, és nem tudnak annyira csinosak lenni, mint Rúzsa Magdi a babák világrahozatalát bejelentő fotón. Persze az énekesnő neve nincs megemlítve a cikkben, de az írásból világosan kivehető, kinek is célozták a píszískedő rosszindulat finomra mézezett nyilait.

A felháborító fotó egyébként így néz ki:

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Rúzsa Magdolna (@ruzsamagdolna) által megosztott bejegyzés

Még avatatlan szemek is meg tudják mondani (nemhogy egy többször szült nő!), hogy a kép még a szülés előtt készült, és semmiképpen sem egy koraszülött hármas ikreket világra hozott, frissen szült anyuka látható rajta. A cikk írója is látja ezt, le is írja, de aztán folytatja a háborgást.

Adott egy anyuka, aki hármas ikreket hord a szíve alatt. Ez a nő történetesen országosan ismert médiaszemélyiség, aki abból él, hogy megmutatja magát a közönségnek. Elképzelhető tehát, hogy amikor a szülésre készül, csinál egy jól megkomponált fotót, hogy majd azt tegye be illusztrációnak (valószínűleg nem ő, hanem a közösségi oldalát üzemeltető kollégája), mert neki a nagy esemény után nem lesz fotózkodásra ideje/kedve/ lehetősége.

Én ezt látom a képben, nem pedig azt, hogy Rúzsa Magdi minket, mezei és vajúdás után bizonyosan rosszul kinéző kismamákat (ez többször is szerepel a cikkben) akarna megszégyeníteni a képével, inkább eleget szeretett volna tenni a rajongók kíváncsiságának anélkül, hogy az megzavarta volna őt az első idők ráhangolódásában.

Jelzem a károgóknak, hogy Rúzsa Magdi a szülés után bevállalt azért fotózást, ahol az alábbi szettben jelent meg:

Ugye vérlázító? Na, de ezt már nem mellékelték a fent nevezett cikkhez, mert valahogy nem illett volna a képbe.

Rúzsa Magdi egyébként jól gondolkodott, hiszen jócskán idő előtt születtek meg a babái – másfél hónap –, és ez nem egy egyszerű élethelyzet, én is inkább a babáimra koncentrálnék, minthogy azzal foglalkozzak, ki mikor tud csinálni rólam egy bejelentésre alkalmas képet.

A cikk írója azonban képes volt a három koraszülött kisbaba gondos anyukája helyett egy gonosz influenszert vizionálni, aki nem gondol szegény, szülés után magát rosszul érző és kinézetével elégedetlen kismamákra, akiknek a hiúságát sérti az énekesnő friss és üde, sminkelt képe.

Én szültem koraszülött babát, és komolyan mondom, nem irigylem az énekesnőtől sem az első, sem a második fotót. Aki átesett ezen, az tudja, hogy az ember kinézete ilyenkor nem másodlagos, hanem egyenesen huszadlagos a baba (vagy ez esetben babák) jólétéhez és a saját magunk összekanalazásához képest.

Sajnos az önérzetes újságíró ezzel a píszískedéssel kiöntötte a fürdővízzel a hármas ikreket is, hiszen egy gyermekeiért aggódó, frissen szült anyukának nekiugrani szintén nem valami politikailag korrekt dolog. 

Csak remélni tudom (már csak a polkorrektség jegyében is), hogy nem Orbán Viktor gratulációja miatt tette. Ugye nem?

Iratkozzon fel hírlevelünkre