Mindszenty Józsefről készült tanulmánykötetet mutattak be Rómában

Mindszenty József bíboros, hercegprímásról szóló, 2021-ben megjelent tanulmánykötet mutattak be kedden Rómában a Collegium Hungaricum épületében – olvasható az oktatási intézmény honlapján.

A kötet „Mindszenty József bíboros pere hetven év távlatából” címmel jelent meg, szerkesztője Fejérdy András és Wirthné Diera Bernadett.
A Libreria Editrice Vaticana vatikáni kiadó jóvoltából tavaly kiadott tanulmánykötet 70 év távlatából tekint vissza az üldözött hercegprímás-bíboros és egyházi vezető perére. A könyv a Mindszenty-per 70. évfordulója alkalmából, 2019-ben Budapesten megrendezett, azonos című nemzetközi tanácskozáson elhangzott előadások anyagát foglalja össze.

A könyvbemutatón köszöntőt mondott Őexcellenciája Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete, Bernard Ardura, a Pápai Történettudományi Bizottság elnöke, valamint Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke.

A kötetet – Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete igazgatójának bevezetőjét követően – Andrea Ciampani, a római LUMSA katolikus magánegyetem professzora, valamint Matteo Luigi Napolitano, a Molisei Egyetem professzora méltatta.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre