Putyin konstruktív párbeszédre hívta fel Joe Bident ünnepi üzenetében

Oroszország és az Egyesült Államok közötti konstruktív párbeszédre hívta fel Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali kollégáját, Joe Bident karácsonyi és újévi üdvözlő üzenetében csütörtökön.

A Kreml által közzétett üzenetben Putyin azt írta, hogy a két atomnagyhatalom különleges felelősséget visel a nemzetközi és regionális stabilitásért. Az emberiség előtt álló sok kihívás és fenyegetés tükrében Moszkvának és Washingtonnak „konstruktívan együtt kell működnie” – írta Putyin. Az orosz elnök párbeszédre hívott fel, amely „kölcsönös tiszteleten és a másik fél nemzeti érdekeinek figyelembevételén alapul”.

A két vezető csütörtökön késő este, moszkvai idő szerint 23 óra 30 perckor (közép-európai idő: 21.30) beszél egymással telefonon. Szóba kerül majd a két ország képviselői között január 10-én, Genfben tervezett tárgyalás a Moszkva által igényelt biztonsági garanciákról, melyekről Oroszország előreláthatólag január 12-én a NATO-val is egyeztetni fog.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva a Putyin-Biden-telefonbeszélgetésről elmondta, hogy abban „semmilyen nyilvános rész nem lesz”. Közölte, hogy a beszélgetést Putyin kezdeményezte. Hozzátette, hogy Moszkva mindenképpen tárgyalásokkal akarja rendezni az orosz-amerikai viszonyt.

Ez már a második telefonbeszélgetés ebben a hónapban a két vezető között. December 7-én videotelefonon léptek kapcsolatba, a beszélgetés két óra hosszat tartott. A fő téma az Ukrajna körül kialakult konfliktus volt, és megvitatták a kétoldalú kapcsolatokat, a kiberbiztonságot és az iráni atomalku témáját is. Személyesen júniusban, Genfben találkoztak először.

Vlagyimir Putyin csütörtökön számos ország jelenlegi és több ország volt vezetőjének küldött ünnepi jókívánságokat karácsony és újév alkalmából.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Nyikolszkij

Iratkozzon fel hírlevelünkre