Vírusszkeptikus csoport bilincselt meg egy iskolaigazgatót egy tüntetésen

Egy csoport görög vírusszkeptikus megbilincselte az egyik helyi középiskola igazgatóját egy pénteki tüntetésen, és arra kényszerítette őt, hogy tartson velük.

Az emberek a diákok kötelező maszkviselése ellen tiltakoztak az észak-görögországi Aiginióban. A maszkkötelezettséget a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében rendelték el.

Anasztasziosz Manolasz polgármester elmondta, hogy eljárást indítottak az öt ember ellen, aki egyébként az „alkotmány védelmezőjeként” hivatkozott magára. A tisztségviselő „teljes képtelenségnek” nevezte az incidenst. Hozzátette, hogy a sokkos állapotba került igazgatót kicsivel később elengedték.

Az athéni kormány is bírálta a történteket.

Hrisztosz Sztilianidesz görög polgári védelmi miniszter hangsúlyozta: „a rendőrségnek meg kell akadályoznia az ehhez hasonló provokatív és elfogadhatatlan akciókat”. Az „alkotmány védelmezői” egy radikális oltásellenes görögországi csoport. A csoport egyes tagjai azt hirdetik, hogy az oregánó a hatékony ellenszere a koronavírusnak.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: 

Iratkozzon fel hírlevelünkre