A Bukaresti Táblabíróság jogerősen elutasította a két magyar párt fúziójának bejegyzését

A Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta a Magyar Polgári Párt (MPP) fellebbezését, és jogerősen elutasította pénteken az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziójának a bejegyzését.

Az ítélet kivonata a romániai bíróságok portálján jelent meg. Korábban a Bukaresti Törvényszék azért utasította el a két kis erdélyi magyar párt fúziójának a bejegyzését, mert – amint a pártok közölték – a létrejövő új párt hivatalos nevét magyarul is, románul is be kívánták jegyeztetni. Az EMNP és az MPP – miután megismerték az elsőfokú határozat indoklását – közös közleményben nevezte abszurdnak és elfogadhatatlannak a fúzió bejegyzésének az elutasítást.

„Mindez csak azért is abszurd és elfogadhatatlan, mert a fúziót kezdeményező, bíróság által már korábban bejegyzett két párt nevében szintén szerepel azok magyar megnevezése is, sőt az Erdélyi Magyar Néppárt esetében nem is a román, hanem a magyar hivatalos megnevezés az első” – állt a közleményükben.

Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredában döntött a két párt küldöttgyűlése. A pártok döntéshozó testületei arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven a pártok politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak.

Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két székelyföldi kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg a tavaly szeptemberben tartott romániai önkormányzati választásokon. Az RMDSZ-szel kötött megegyezés után a decemberi parlamenti választásokon két képviselőt juttattak az RMDSZ jelöltlistáin a román képviselőházba.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: MTI/Kiss Gábor

Iratkozzon fel hírlevelünkre