Közvetlen párbeszédet szorgalmazott az izraeliek és a palesztinok között Ferenc pápa

Közvetlen párbeszédet szorgalmazott az izraeliek és a palesztinok között Ferenc pápa, aki Jeruzsálem város egyetemes státuszát hangoztatta a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tartott találkozón – közölte a szentszék csütörtökön.

Mahmúd Abbászt a szentszéki államtitkár Pietro Parolin és a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek is fogadta.
A közlemény szerint a találkozókon a felek állást foglaltak a testvériség és vallások közötti békés együttélés szükségessége mellett.
Szó volt az izraeli-palesztin békefolyamatról, amelyben az egyházfő az Izrael és a palesztinok közötti közvetlen párbeszédet sürgette a nemzetközi közösség erőteljesebb elkötelezettségével. A felek egyetértettek, hogy a békét a fegyverek használata nélkül kell megteremteni, szembeszállva a szélsőségesség és a fundamentalizmus minden formájával.

A vatikáni beszámoló leszögezte, hogy Jeruzsálemet mindenkinek találkozási pontként, nem pedig konfliktusövezetként kell elismernie. A három nagy történelmi vallás számára szent városnak meg kell őriznie egyetemes identitását és értékét a számára biztosított rendkívüli státusz tiszteletben tartásával.

Mahmúd Abbász hatodik alkalommal találkozott Ferenc pápával. Az egyházfővel tartott, ötven perces találkozó végén Ferenc pápa egy bronzból készült kisplasztikát ajándékozott a palesztin elnöknek, amely két kézfejet ábrázol, amint egymással kezet fognak.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: MTI/EPA/Vatikáni média

Iratkozzon fel hírlevelünkre