Az Elk*rtuk jó film, rohamot okoz a baloldalon

Tetszett az Elk*rtuk, nem is kérdés. Én ugyan kicsit rövidebbre vágtam volna, meg a vége felé számomra a főszereplők egymás közti dinamikája meg-megbicsaklott – aki látta, tudja, mire gondolok. Mindez mellékes ahhoz képest, hogy készült egy kortárs politikai krimi-thriller, amely valós eseményekből épít érzékletes atmoszférát. A film csúcspontjai szerintem az akciójelenetek, amelyekből még több is lehetett volna. Egyértelműen a székházostrom a legátélhetőbb jelenetsor. Izgalmas, beránt a közepébe, és bemutatja, hogy ott és akkor bizony rendőrök is megsérültek a politikai vezetés ocsmány taktikázása miatt.

Budapesten a Köztársaság térről indulva a Blaha Lujza térig csaptak össze a tüntetők a rendőrökkel

Pécsiként konkrétan emlékszem, hogy zöldfülű, nem megfelelően felszerelt baranyaiakat vezényelték a kapuk elé. Aki ezt megengedte, aki erre utasítást adott, hadbíróság előtt kellett volna felelnie. Magyar filmben ilyen intenzív perceket nemigen láttam még.

Szóval mindez rendben van, de a legfontosabb, legörömtelibb mégsem ez. Hanem a baloldal reakciója a filmre. Az a befeszült, idült görcs, amiben hetek óta fetrengenek, és remélhetőleg még hosszan remegnek is.

Ezt bizonyítja az IMDb-roham. Így már érthető, miért nem voltak többen pár ezernél az ellenzéki tüntetésen. Kattintgatni kellett, profilokat előállítani, nem megy az olyan hamar!

Látszik az akkori elit idegzsábáján is, a perek fontolgatásán. Azon, ahogy minden egyes apró említésre, ami tévében vagy rádióban elhangzott, ugranak. És persze a heccsajtó kritikáin.
Értem, na. Nagyon kiábrándító lehet az is, hogy az idehaza világhírű, szenzációs Művészemberek™️ elmúlt években bemutatott filmjeire összesen nem voltak annyian kíváncsiak, mint erre az alkotásra a nyitóhétvégén.

Így tehát a foglalkozás célját elérte. Igaz ugyan, hogy még a rendezőjét is annyit zaklatták, hogy törölte a Twitter-fiókját, de ez egy ilyen világ. A film élvezhető, a baloldal őrjöng, az igazságot egyre többen megismerhetik.

Win-win-win.

Iratkozzon fel hírlevelünkre