A liturgia természete

A liturgia a környezetünk szerint egyszerű szertartásrend. A világ ennyit lát belőle. A katolikus ember számára azonban az életünk rendje tükröződik benne. Kiemelten a lelkiéletünk dinamikájának tükörképe. Vagyis párbeszéd Isten és az ember között, azaz az imádság egyik legmagasabb, és főképp közösségi formája.

Azért mondom így, mert a „közösség” a teológia fogalmaiban nem csupán egy sokaságot jelöl. Hanem olyan valóságot, amely az egyének lelkiéletén keresztül a közös Isten elé állásban, már túlmutat annak fizikai valóságán és Krisztus testét hozza létre. Az Egyház, ugyanis nem csupán egy látható csoport, hanem a Megtestesült Isten jelenvalósága a világban.

Amikor tehát az Egyház Isten színe elé lép, vagyis a liturgiában bekapcsolódik az Isten életébe, akkor látjuk meg legtisztábban, hogy a lelkiéletünk nem a mi törekvésünk az Úr felé, hanem a Szentlélek élete bennünk. Így lesz létrehozója, aktualizálója és beteljesülése a liturgia a keresztény ember életének. Ez a dinamika egy párbeszédben jön létre, mert az ember az Isten megszólítása által emelkedik fölé a teremtett világnak. Vagyis nem jöhet létre a liturgia egyszerű emberi vágyódásból, vagy törekvésből, hanem az Isten által megkezdett kapcsolatra adott válaszként születik meg. A kinyilatkoztatás indítja el, és az ember válasza teljesíti be, amely csak is a Lélek által érheti el célját, mert hiszen „mi még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkozni” (vö.: Róm 8,26). Így mondhatjuk azt, hogy a liturgia egyszerre Isten és az ember műve, vagyis e világon túlra vezet.

Tévesen gondolkodunk, ha a liturgiát statikusan igyekszünk felfogni, vagyis a teológia lezárt, lexikálisan értelmezhető részeként tekintünk rá.

Mint minden személyek közötti kapcsolat, a nyilvános istentisztelet is egy dinamikus, fejlődő és formálódó kommunikáció. Melynek vannak megszokott elemei, mégis mindig alakításra szorul. Egy házaspár életében is mást jelent fiatalon, a házasság előtti lángoló szerelemben kimondott „szeretlek”, mint az idősödő, sokszor már évtizedes felhangokkal átitatott ismétlése. Nem beszélve arról, mennyit változik egy-egy megfogalmazás jelentéstartalma az emberiség évtizedeiben (pl. „meleg szeretettel szeret”, vagy a „némber”=”nem ember”, vagyis „nem férfi” kifejezés jelentés fejlődése). Így természetes, hogy – megtartva a lényegét – a liturgia is mindig fejlődik, dinamizmusa van, és rászorul a változtatásokra. Ez nem a korszellemnek való behódolás, hanem a kapcsolat egészséges alakulásának velejárója. Mert, ha a kommunikáció megreked egy szinten, az a kötődés meggyengülésére utal.

A liturgia vezetője a pap, a rendjét, pedig az Egyház határozza meg, részben Isten útmutatásait követve (pl. az alapítás szavai), részben az emberi kifejezések aktuális fejlődésére figyelve (vö.: a pápának kijáró lábcsók jelentésének átformálódása). Azonban az üzenete mindig ugyanazon keretek között alakul: Isten igazságának, önközlésének, szeretetének kell megjelennie benne.
A lelkiéletünk dinamikája jelenik meg a szentmisénkben. Isten kinyilatkoztatja magát, majd az ember befogadja azt, amennyire erejéből telik, s megvalósítva Istennel eggyé válunk, Krisztus által. (Persze, ahogy a szeretetben való egyesülésben itt a Földön, úgy az Úrral is, ez nem jelenti a személy feloldódását, megszűnését Istenben, hanem az ember felemelésével és beteljesülésében válik eggyé a két személy.) Az eucharisztiában pontosan ennek megfelelően, az igeliturgia a kinyilatkoztatást, befogadást hozza létre. Míg az áldozati rész az abból fakadó életet és annak beteljesülését: a szentáldozásban való egyesülést valósítja meg.

Szeptemberben, ha reményeink nem csalatkoznak, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusban a szentatyával együtt ünnepelhetjük mi magyarok, és a világ minden tájáról érkező testvéreink ezt a nagy titkot. Ez a nyilvános ünneplés mindenkinek meghívás is arra, hogy szemlélje és keresse a mi nagy kincsünket: az Oltáriszentséget.

Éljünk ezzel a lehetőséggel!

Molnár Miklós

Miklós atya további írásai ide kattintva olvashatók.

Kiemelt képünk forrása: Unsplash

Iratkozzon fel hírlevelünkre!