Folyamatosan riasztották a tűzoltókat a fővárosban és Pest megyében

Rövid idő alatt mintegy ötven helyszínre riasztották a tűzoltkat és a katasztrófavédelem egységeit Budapesten és Pest megyében a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt hétfőn kora reggel - mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek.

A katasztrófavédelem hivatásos és önkéntes egységeit leszakadt faágak eltávolításához és vízzel elöntött pincék, garázsok, alagsorok kiszivattyúzásához riasztották. A legtöbb bejelentés eddig Szigetszentmiklósról, Törökbálintról, valamint a főváros V., VI. és VII. kerületéből érkezett.

A szóvivő elmondta, hogy vasárnap 175 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. Az esetek kétharmadánál okoztak problémát kidőlt fák, leszakadt faágak, amelyek utakra, házakra, elektromos vezetékekre dőltek.
Az elmúlt nap 8 épületben keletkezett kár, 43 helyszínen pedig pincékben, alagsorokban összegyűlt esővízhez riasztották a tűzoltókat.

Mukics Dániel elmondta, hogy Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével mindenhol okozott károkat a vasárnapi vihar. Győr-Moson-Sopron megyében, Dunakilitin több épület is beázott. Borsod megyében, Jósvafőn kilépett a medréből a Baradla patak a sok eső miatt. A tűzoltók a helyiekkel ötezer homokzsákot helyeztek el. Kapuváron családi házba csapott a villám, 5 négyzetméteren megrongálta a tetőt – ismertette a részleteket a szóvivő.

Jelenleg is felhőszakadás miatt van narancsriasztás érvényben. A legtöbb riasztás most a fővárosból és Pest megyéből érkezik.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: MTI/Mihádák Zoltán

Legalább nyolcvanan meghaltak Németországban

Iratkozzon fel hírlevelünkre