TrollFoci a Vasárnapnak: Legalább a futball kapcsán létrejöhetne egy nemzeti minimum!

Antal Adrián TrollFoci

Exkluzív interjút adott a Vasarnap.hu-nak Antal Adrián, a TrollFoci csapatának tagja. Rácsai Ákos telefonon beszélgetett a Magyarország-Németország Eb-mérkőzés apropóján Münchenben tartózkodó Adriánnal a TrollFoci letiltásáról, az újraindulásról és természetesen a válogatott jelenleg is tartó Eb-szerepléséről. Az interjúból kiderül, mi lehetett a TrollFoci letiltásának oka, szóba kerültek a válogatott szurkolói és az általuk teremtett utánozhatatlan atmoszféra, de szó esett az örökös károgókról is, akik még a nemzeti tizenegy győzelmének sem tudnak örülni.

– Mint az bizonyára sokak számára ismert, a múlt héten letiltották a több, mint 450 000 követővel rendelkező TrollFoci mémoldalt a Facebookról. Ezt követően az Instagramon közzétett közleményetekben úgy fogalmaztatok, hogy ennek okáról semmilyen értesítést vagy figyelmeztetést nem kaptatok. Kiderült azóta, hogy mi volt az oldal tiltásának az oka?

– Nem. Akkor sem kaptunk semmi indoklást és figyelmeztetést, és azt követően sem derült ki, hogy mi volt a tiltás oka, így mi is csak találgatni tudunk. Jelenleg több verziót is elképzelhetőnek tartunk. Az egyik, hogy a háttérben tömegesen elkezdtek minket jelentgetni random emberek, ugyanis ilyenkor a Facebook algoritmusa bármiféle indoklás nélkül élből letiltja a jelentett oldalt. A másik verzió pedig talán az lehet, hogy esetleg olyan tartalmat posztolhattunk, amely az UEFA egy jogvédett képét tartalmazta, mi pedig nem voltunk jogosultak a használatára. De ezek csupán tippek, és mi is csak vakon lövöldözünk. Tényleg fogalmunk sincs, hogy mi volt a kiváltó ok.

Korábban volt már néhány figyelmeztetésünk, ám azokat a tartalmakat egyből el is távolítottuk, hogy ne legyen ebből probléma. Ezúttal azonban semmilyen figyelmeztetés nem érkezett. Egy rövid indoklásnak legalább örültünk volna, hogy ezért és ezért vágták le az oldalunkat, de tényleg nem kaptunk semmit.

Egyébként is, mi mindig kínosan ügyelünk arra, hogy semmiféle politikai jellegű állásfoglalásba ne menjünk bele, főleg a Facebookon, ahol az algoritmus azonnal ugrik ezekre.

Most se posztoltunk semmi ilyesmit, mégis tiltás lett a vége.

A vonaton Fiola Attila, aki Magyarország gólját szerezte a franciák elleni Eb-mérkőzésen. Forrás: Facebook / Trollfoci

– Szerte az interneten lehetett látni a hozzászólásokból és a bejegyzésekből, hogy mennyire hiányoztok a rajongóitoknak, rengetegen háborodtak fel a tiltáson, és biztosítottak titeket szolidaritásukról. Azóta azonban újraindult az oldal, és néhány nap alatt már több, mint 45 000 kedvelés jött össze az „új” TrollFocira. Gratulálok hozzá, soha nem egyszerű a nulláról újrakezdeni egy projektet, pláne, ha ekkora projektről van szó.

– Köszönöm! Hozzáteszem, ez, hogy ennyien összegyűltünk az oldalon, elsősorban a követőink érdeme. Az újraindítás után kértük őket, hogy osszák meg az oldalt, és használják a #freeTrollFoci hashtaget, amit ők meg is tettek. Ennek köszönhetően nagyon rövid idő alatt nagyon sok emberhez eljutottunk. Hálásak vagyunk nekik, és nagyon szépen köszönjük, hogy ennyien támogatnak minket! Ráadásul, bár jelenleg csak körülbelül tizedannyi kedvelőnk van, mint amennyi az előző oldalon volt, az aktivitás, illetve az egyes posztok alatti kedvelések száma már most jobb, mint előtte.

– Akkor mondhatjuk, hogy jót tett a TrollFocinak az újraindulás?

– Leventének (Szabó Levente Zsolt, a TrollFoci egyik alapítója – a szerk.) volt egy ilyen félmondata, hogy tulajdonképpen meg is lehetne köszönni a tiltást, hiszen most jobban állunk. A hirdetők, illetve a szponzori partnereink nem azt nézik, hogy az oldalon hány like van, hanem hogy az egyes posztoknak mekkora az elérése, illetve, hogy egy-egy bejegyzésen mekkora az interakció és az aktivitás.

Emellett számunkra is az a fontos, hogy elsősorban olyanok kövessenek minket, akiket valóban érdekel a TrollFoci.

Szabó Levente Zsolt és Antal Adrián a TrollFoci YouTube Channel videójában. Forrás: Youtube/TrollFoci

Ez az, ami igazán számít, és nem az, hogy 450 000, vagy 45 000 kedvelőnk van. A TrollFoci egyébként sem csak mi vagyunk, a követőink és a rajongóink mindig rengeteg mémötletet küldenek, amiből aztán tudunk dolgozni. Ennyi hülyeséget azért magunktól nem tudnánk kitalálni. Szóval ők teszik azzá az oldalt, ami.

– Így az újraIndulást követően mik a tervek a jövőre nézve? Vannak esetleg „titkos”, új projektek? A TrollFoci egyébként is már rég nem csak egy szimpla mémoldal, sportbárt is üzemeltet Budapesten, Youtube-csatornátokon a futballvilág aktualitásairól és megyei rangadókról számoltok be, sőt, a Pesti TV-n saját műsorral rendelkeztek Ziccer TV néven.

– Sőt, még TikTokunk is van! A jövőben talán elsősorban ezt tervezzük picit felpörgetni. Ezzel csak annyi a probléma, hogy mi már az a generáció vagyunk, akiktől ez a TikTok életérzés egy kicsit távol áll. Lehetséges, hogy majd bővítenünk kell a csapatunkat egy olyan fiatalabb arccal, aki otthon van ebben a dologban, mert nagyon úgy tűnik, hogy ez a jövő. Napjainkban az Instagram után talán ez a legnépszerűbb platform. Úgyhogy igen, ebbe az irányba még mindenképpen fejlődnünk kell, de nyitottak vagyunk mindenre. Jelenleg egyébként úgy érezzük, hogy amit egy sportoldalból ki lehet hozni, azt mi kihoztuk a TrollFociból. Ahogyan te is említetted, van egy tévéműsorunk, jelen vagyunk az összes közösségimédia-platformon, Youtube-csatornát is üzemeltetünk, és itt nagyjából el is fogytak a lehetséges felületek. Talán egy újságot kellene még kiadnunk…

Forrás: Facebook / Trollfoci
Fotó: MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség

– Ha már TrollFoci, akkor térjünk át a futballra! Múlt héten számunkra is kezdetét vette az Európa-bajnokság, kedden a portugálok ellen a jó játék ellenére sajnálatos módon szomorú véget ért a találkozó, ám szombaton jött a bombameglepetés, bonjourt mondtunk a franciáknak, 1:1 arányban „megverve” őket. Hogy értékeled a csapat teljesítményét, és mit gondolsz, a németek ellen összejöhet a csoda?

– Röviden válaszolva az utolsó kérdésedre, szerintem igen, összejöhet! A csapat teljesítményéről pedig: szerintem mint mindig, úgy most is erején felül teljesít a válogatott. Bár az első meccsen kikaptunk 0:3-ra, szerintem nem érdemeltünk ekkora vereséget, sokkal inkább egy 0:0 szagú döntetlen volt a portugálok elleni mérkőzés. Aztán jött egy 6 perces „blackout”, és sajnálatos módon beleszaladtunk egy hármasba. A franciák ellen viszont nagyon heroikusan küzdöttünk. A regnáló világbajnokok ellen egy 1:1-et elérni szerintem óriási dolog.

Ugyanígy, egy Eb-címvédő Portugáliától sem szégyen kikapni három góllal. Meg eleve, nekünk ez az Eb arról szól, hogy sikerült kijutnunk, és legalább három meccset játszhatunk. Ez egyébként pontosan három meccsel több, mint amennyit a románok játszanak ezen az Eb-n (nevet) (Románia nem jutott ki a kontinensviadalra – a szerk.). Ezek ellen a csapatok ellen nekünk semmiféle győzelmi kényszerünk nincsen, ahogy szerdán a németek ellen sem lesz. Németország minden Vb-n és Eb-n esélyes a végső győzelemre, szinte mindig ott vannak az élbolyban, és csak nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy idejekorán búcsúznának.

Visszatérve a magyarokra, én úgy gondolom, hogy nálunk a csapategység az, ami dominál. Ez egy nagyon jól összegyúrt válogatott, nagyon szépen muzsikálnak. Szerintem van esélyünk, és ma ki fog derülni, hogy jobbak vagyunk-e a németeknél. Én egyébként úgy érzem, hogy 1:0-ra meg fogjuk nyerni a meccset, bár én örök optimista vagyok. Sok gólt biztosan nem fogunk lőni, mert sajnos hiányzik a középpályánkról egy Kalmár Zsolt és egy Szoboszlai Dominik (a válogatott két alapembere sérülés miatt nem vehet részt az Eb-n – a szerk.), akik azért támadószempontból sokkal többet hozzá tudnának tenni a játékhoz.

De én, mint mondtam, abszolút optimista vagyok, szerintem nyerni fogunk, és a németek is továbbjutnak a 3. helyen, mi pedig másodikként.

Magyarország - Franciaország magyar szurkolók

Magyar szurkolók a Magyarország – Franciaország mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2021. június 19-én. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

– Azt kívánom, legyen igazad! Az általad is említett csapategység mellett talán a szurkolókat érdemes még kiemelni mint a magyarok nagy erősségét. Az első két hazai meccsen, a teltházas Puskás Arénában láthattuk, hogy mekkora hangulatot varázsoltak a fanatikusok. Mit gondolsz a szurkolóinkról, és az általuk teremtett hangulatról?

– Világszínvonalú! Egyetlen másik válogatott sem mondhatja el magáról, hogy egy ilyen fanatikus és ennyire jó szurkolótábor állna mögötte, ekkora egységben ráadásul. Magyarország szerintem az egyetlen ország, ahol ilyenkor mindenki félreteszi a klubhovatartozását, és egy-egy magyar gólnál az újpesti csókolgatja a fradistát, a zalaegerszegi pedig ölelgeti a Haladás-szurkolót. Ilyenkor legalább a lelátókon létrejön egy nemzeti minimum vagy egy nemzeti konszenzus.

Ez az egész társadalomra sajnos nem mondható el, mert vannak ilyenkor is károgók meg fanyalgók, de hát nekik legyen ez a legnagyobb problémájuk, az ilyenekkel nem kell foglalkozni.

Visszatérve a szurkolóinkra, véleményem szerint világbajnokok vagyunk mind a szurkolásban, mind pedig a lelátói koreográfiákban. Ezek a srácok maximálisan, 1000 százalékban odateszik magukat, és gyönyörű látványokkal örvendeztetik meg a nézőket és a csapatot egyaránt. A sikerhez elengedhetetlen, hogy egy ilyen szurkolótábor álljon a csapat mögött. A játékosok sem véletlenül emelik ki oly sokszor, hogy milyen sokat hozzáad a teljesítményükhöz a pálya mellől érkező támogatás. 

A Carpathian Brigade koreográfiája a Magyarország-Portugália mérkőzést megelőzően. Forrás: Facebook/Carpathian Brigade ’09

– Vannak, akik nem képesek örülni a válogatott sikerének, és akár nyilvánosan is képesek Magyarország ellen szurkolni. Ők azok, akik írként coming outoltak, akik boldogan nyitottak pezsgőt a portugál meccs után, majd a franciák ellen kiharcolt döntetlent követően annyit tudtak kérdezni, hogy „most ennek kéne örülni?” Mi lesz akkor szerinted, ha megverjük a németeket? Eltűnnek ezek valaha, vagy akkor is köztünk lesznek, ha a magyar válogatott világbajnokságot nyer?

– Nem fognak ezek eltűnni soha. Én nem tudom, hogy mit éreznek ezek az emberek, eleve már azt sem tudom megérteni, hogy egy magyar ember hogyan beszélhet a nemzeti válogatottról többesszám harmadik személyben. Tehát, „ők”, „a magyarok”, „a magyarok kikaptak”. Miért, az, aki ezt mondja, ő micsoda?

Azt sem értettem soha, hogy oké, lehet egy-egy klubnak szurkolni vagy nem szurkolni, ahogy egy klubcsapat is lehet szimpatikus vagy nem szimpatikus,

de a saját hazád válogatottja olyan, mintha a saját gyermekedet néznéd a pályán focizni. Játszhat akármilyen rosszul, de akkor is a te gyermeked marad.

Én legalábbis ebből indulok ki, de lehet, hogy én kaptam nagyon rossz neveltetést ebből a szempontból (nevet). Szerintem legalább a labdarúgásban meg kellene találnunk azt a nemzeti minimumot, amiben egy általános konszenzusra tudunk jutni. Oly sok törésvonal van a társadalmunkban, ezer és egy kérdés, amiben nem tudunk egyetérteni. Akkor legalább a futball ne legyen ilyen. Ez egy kívánság a részemről a jövőre nézve. Bár felteszem, mindez nem több, mint egy hiú ábránd. Őszintén szólva nem gondolom, hogy valaha is meg fog valósulni.

Az újraindult TrollFoci Facebook-oldalát itt lehet megtalálni.

 

Rácsai Ákos

Törölték a TrollFocit Facebookról

Szurkolókat kérdeztünk a magyar Eb-nyitányról

Idén is varázsoljatok nekünk valami szépet!

Kiemelt képünkön Antal Adrián, a Pesti Tv-n futó Ziccer Tv műsorvezetőjeként. Forrás: Pesti Tv / Képernyőkép

Iratkozzon fel hírlevelünkre!