Homoszexuális felvonulásba hajtott egy kisteherautó

Homoszexuális felvonulásba hajtott egy kisteherautó, Floridában. Egy ember meghalt egy másik megsérült - közölték a helyi hatóságok.

Az MTI tudósítása szerint a felvonulás nézői közé hajtó kisteherautó sofőrje úgy tett, mint ha ő is fel akarna vonulni. Azonban amikor közölték vele, hogy ő következik, gázt adott, és az emberek közé hajtott – mondta a Wilton Manorstól délre fekvő Fort Lauderdale polgármestere, Dean Trantalis.

A sofőrt vezetőjét őrizetbe vették. A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket, és arról sem nyilatkozott, hogy szándékos tettről van-e szó.

A polgármester a homoszexuális közösség elleni terrortámadásnak titulálta az esetet, szerinte a baleset lehetősége teljesen kizárt. “
Gregory Tony megyei seriff – akitől néhány méterre történt az eset – elmondta, letaglózza, hogy két embert, akik az elfogadás és az egyenlőség mellett álltak ki, eltalál egy autó. 

Június a nyugati világban a pride hónapja, ekkor a homoszexuális közösségek világszerte felvonulásokat szerveznek. Ezek többször megbotránkoztató, a többségi társadalom világnézetéből és értékrendjéből gúnyt űző elemeket is felvonultatnak.

Mint az ismeretes, idehaza a keddi nap folyamán a kormánypártok, független képviselők és a Jobbik frakciójának támogatásával megszavazták a pedofilellenes törvénycsomag néven ismertté vált, valójában „A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” elnevezésű javaslatot. A többi baloldali párt azonban nem hogy nem vett részt a szavazáson, de még határozott véleményeket is megfogalmazott annak ellenében, sőt az LMBTQ-párti tüntetésen is képviseltették magukat, ahol több ízben keresztényellenes transzparensek is feltűntek.

(Forrás: MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre