Bántalmazás

Korunkban egyre inkább központi témává kezd válni a védtelenek érdekképviselete. Ami egy lovagi erény modernkori újragondolása is lehetne…

A bántalmazás számos módon megjelenhet, és egyre-másra keressük is azokat a helyzeteket, amelyekre még nem derült fény, csak az a kérdés, hogy vajon milyen szándékok és játszmák húzódnak meg a háttérben!

Ugyanis, sajnos nem csak egy erény reneszánszát éljük, hanem mind e közben, egyre gyakrabban találkozunk azzal a problémával, hogy érdekek mentén egyes érzékenyebb csoportok tagjait használjuk ki a saját céljaink muníciójaként. Pontosan úgy, mint a gázai terroristák a civil lakosságot, hogy élőpajzsként ártatlanokat sodorjanak veszélybe! Így nem csak védelmet szereznek maguknak, de újabb hivatkozási alapot is arra, hogy miért gonosz az ellenük folytatott küzdelem, hiszen ártatlanok halnak meg! Igen, pontosan így cselekszenek ma sokan azok közül, akik

a felszínen sérülékeny, vagy kiszolgáltatott csoportok védelmével kívánnak foglalkozni, de valójában elrejtik igazi céljaikat,

s ha ennek valaki ártatlanul áldozatává válik, legalább lehet arra hivatkozni, hogy milyen kegyetlen az ellenük folytatott harc! – Ki sejtené, hogy miért is támogatják ezek közül sokan ma a terroristákat…?

Érdekes jelek jelentkeznek az élet számos területén, amelyek hasonló mintákat követve mutatják ki egyes lobbista csoportok foga fehérjét. Amikor az Isztambuli egyezmény ratifikálása kapcsán kirobbant a vita, vajon a kormány akarja-e védeni a nőket az erőszaktól, valahogy nem akarták sokan meglátni, hogy a törvénybe rejtett definiáló kifejezésekkel egy veszélyben levő csoport ügye mögé bújva akartak egyesek a liberális eszméknek utat kreálni. Nem volt nekik nagy áldozat, hogy így az egyezmény ratifikálása is elbukott, hogy kivédhesse a kormány ezt a sunyi érdekérvényesítést. Vagy, amikor a menekülteket felhasználva akarnak szavazatokat nyerni egyesek, miközben százak halhatnak bele az útba, amely Európába vezet! Ezen emberek élete nem számított annyit sok nyugati politikusnak, mint az elérhető támogatottsági növekedés… és milyen szépen rá lehetett utána fogni, hogy a „willkommenkultur”-ral ellenkezők bűne az a sok halott, akiket valójában az ő felelőtlen ígéreteik nyomán ragadott el a tenger!

És ez megy most már a gyermekeink élete árán is! Mindent azért, hogy az általuk képviselt ideológia érvényre jusson! (Persze, semmi naivitás, ez hatalmi és anyagi okokból éri csak meg!) Ezért a gyermekek jövője, boldogsága sem számít! Ha egy pedofil hajlammal küzdő ember akarja bántalmazni a gyermeket, az még többségében zavaró, (de már nem mindenkinek), ám,

ha a meleg lobbi akarja bántalmazni és megrontani a gyermeket, az támogatandó és becsülendő.

Ha egy törvény kimondja, hogy ez is bántalmazás, akkor nem számít, hogy a gyermek érdeke érvényesüljön, mert szembe megy az ideológia kiáltványával! – Az ő szemükben nem a valóság a helyes alap egy törvénynél, hanem az elv, amely mentén érdekeik húzódnak. Nem azoknak az érdeke ez, akik egészséges családban élnek, hanem azoké, akik szeretnék a saját sebeikhez igazítani az egész világot!

Legyünk őszinték; elhanyagolás (egy fajta bántalmazás) az, amikor egy gyermek egészséges táplálék helyett állandóan cukorkát kap, mert arra vágyik. Bántalmazás az, amikor a szülő a saját önző vágyainak alárendeli a gyermeke életét. És ugyanígy bántalmazás az is, amikor egy ideológia a saját önös érdekeiért kényszerpályára helyezi a gyermek életét, amiből később már nem tud majd kiszabadulni! A valóság az, hogy egy egészséges nemi identitás létezik (a heteroszexualitás), s az ettől eltérő vágyak jelentkezése esetén, súlyos bűn az, ha a gyermekeinknek a helyett, hogy segítségére sietnénk, inkább a hiányok, vagy sérülések megszilárdítása felé toljuk az életétét! Nekünk az arra szorulók segítségére kell lennünk, nem pedig kihasználni őket, ahogyan azt a meleg lobbi teszi!

Szabjunk gátat a bántalmazásnak, bármilyen romboló formában jelentkezik is, és ne engedjük meg, hogy ideológiai alapon, elrugaszkodva a valóságtól, másokat lehessen felhasználni érdekek eszközeként! Dolgozzunk a helyes szeretetünkön, s akkor egyre kevesebben szorulnak majd rá arra, hogy mások védjék meg őket és az érdekeiket!

Molnár Miklós

Miklós atya további írásait ide kattintva olvashatják.

Hogyan kell felállni?

Hivatásunkban a példa

Kiemelt képünk forrása: Unsplash

Iratkozzon fel hírlevelünkre