Gyurta Dániel: Fontos, hogy tovább vigyük, amit otthonról kaptunk!

Az Abszolút legutóbbi adásában Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó volt Földi-Kovács Andrea műsorvezető vendége. Az új részben többek közt szó esett az olimpiáról, a házasságról és a sportrendezvények imázsformáló szerepéről is. 

Gyurta Dániel élete 2 perc 10 másodperc alatt változott meg, elmondása szerint egy-egy felkészülésben a fizikai fáradtság mellett a mentális fáradtsággal is meg kell harcolniuk, ami egy nehéz feladat. Napról napra, hétről hétre, sokszor évről évre kell legyőzzék saját magukat. 

A sportember szerint ehhez a harchoz nagy erőt ad, ha egy olyan helyszínre vonul ki, ahol több tízezer ember energiáját érezheti. Kiemelte : „Nekünk, magyaroknak nagyon nagy szerencsénk volt az elmúlt esztendőben, mert majdnem úgy tudtunk készülni az olimpiára mint a Covid előtt. Más országokban ez nem volt lehetséges, hónapokig zárva tartottak az uszodák.”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja fájónak tartja a Momentum 2017-es kampányát, a Nolimpiát. Úgy véli, Budapestnek komoly esélye lett volna az olimpiai játékok megszervezésére, és az hatalmas fejlesztést, sportberuházást, imázst jelentett volna az országnak, ha Budapesten rendezik a 2024-es olimpiát. Kiemelte a 2017-es FINA úszó-világbajnokságot is, aminek imázsnyeresége akkora, hogy azt pénzben nem lehet kifejezni.

Hozzátette: „A sportberuházások, sportpályázatok, az, hogy ösztönözni próbálják az embereket, hogy minél többen sportoljanak, ez egy első lépése annak, hogy hogyan lehet az egész társadalmat egészségesebbé tenni.”

A világbajnok úszó szerint fontos, hogy továbbadjuk és megőrizzük azokat az értékeket, amelyeket mi örökségül kaptunk:

„A világ az úgy működik, hogy hosszú-hosszú évszázadok, évezredek óta kapunk otthonról valamit, és azt tovább adjuk a fiatal generációnak. Nekem fontos, hogy én is ugyanígy vigyem tovább, amit kaptam.”

A teljes adást itt tekintheti meg:

Földi-Kovács Andrea műsorának korábbi adásait itt találja. Az Abszolútról írt cikkeinket ide kattintva olvashatja.

Iratkozzon fel hírlevelünkre