Gigamecset épül Strasbourgban, „Eurábia már csak egy karnyújtásnyira van”

Strasbourgban épül jelenleg Európa legnagyobb mecsetje, az Eyyüb Sultan: minaretjei 44 méter magasak lesznek, 28 kupolát építenek rá. A tízezer négyzetméteres „mecsetkomplexumban” épül egy háromezer hívő befogadására alkalmas imaterem, valamint számos konferenciaterem, könyvtár, de lesz étterem, üzletek, illetve egy 600 férőhelyes parkoló is – adta hírül a V4NA.

Silvia Sardone, az olasz Északi Liga EP-képviselője ellátogatott az építkezésre, majd arról beszélt: Strasbourg területén már 22 mecset működik, a most épülő Eyyüb Sultantól mindössze 2 kilométerre is áll egy. A képviselő beszámolt róla: a mecset megépítése mintegy 32 millió euróba fog kerülni, ami szerinte „különösen magas” összeg, és amelyből több milliót vállalt át Strasbourg városa a polgármester, a zöld színekben politizáló Jeanne Barseghian utasítására.

„Nyilvánvaló, hogy a Zöldek szerint mecsetek építésére kell fordítani a polgárok pénzét” – hangoztatta a politikus, kiemelve, hogy Milánó polgármestere, Giuseppe Sala is a zöldek pártjának képviselője.

Sardone szerint a gigamecsetet nagyrészt Katarból és Törökországból finanszírozzák, de a projekt számíthat „a német kormány által feketelistára tett iszlamista török vallási egyesület, a Milli Görüs támogatására is”. Az olasz EP-képviselő kiemelte: „finoman szólva” furcsa Strasbourg polgármesterének döntése a mecset támogatásával kapcsolatban, miután – mint felidézte – a városban 2018-ban iszlamista támadásban öt ember, köztük egy olasz vesztette életét.

Forrás: Facebook/Grande Mosquée Eyyûb Sultan de Strasbourg

Eközben a francia sajtó arról adott hírt, hogy a Milli Görüs visszavonta a Strasbourg városához intézett korábbi támogatási kérelmét, miután adománygyűjtő akció keretében egyetlen éjszaka alatt 1 millió eurót gyűjtöttek össze. Egy második kampány során 1 millió muszlimot buzdítanának fejenként 5 euró adományozására, így további 5 millió euró beérkezésében bíznak.

„Európa fővárosában az iszlamisták lesznek az urak. A politikai iszlám nyer teret Strasbourgban, a legveszélyesebb” – folytatta jegyzetében Silvia Sardone. Szerinte az épülő mecsetkomplexum „egyértelműen kifejezi” Franciaország és Európa iszlamizálódás felé sodródását és „a nem éppen demokratikus országok pénzeszközei” felé való hajlást, amelyek célja, hogy „kontinensünket muszlimabbá tegyék”.

A mecsetek szaporodnak, a gyűlölet prédikátorai utat törnek maguknak, egyes városokban egész városrészek vannak már a szélsőségesek kezében – fogalmazott Sardone, kiemelve a Liga álláspontját, mely szerint továbbra is bírálni kell „a behódoló Európát”; sajnos, az Oriana Fallaci olasz újságírónő által által leírt rémálom, „Eurábia már csak egy karnyújtásnyira van” – írta.

A gigamecset névadója – a Konstantinápoly elleni ostrom egyik nagy alakja – mondása volt: „Menj be olyan messze az ellenség területére, amennyire csak bírsz!”

Iratkozzon fel hírlevelünkre