Indul a vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya újraindítási program

Júliustól indul a vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya újraindítási program közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken.

A kormány célja, hogy a gazdaság újraindítása során a következő 1,5 évben annyi vállalkozást érjen el, amennyit az elmúlt 30 évben 15 évenként. Ehhez összesen 587 milliárd forint értékben hirdetünk pályázatokat, és az önrész előteremtése valamint a fejlesztések megvalósulása érdekében megújulnak a Széchenyi-kártya program államilag támogatott, rendkívül kedvező kamatozású hiteltermékei is. A programban gyakorlatilag felső korlát nélkül áll rendelkezésre forrás, és az igény becslések szerint akár 2000 milliárd forint is lehet

– idézte a közlemény György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárt.

A kormány a Széchenyi-kártya újraindítási programban a vállalkozások jelenlegi finanszírozási igényeit a Széchenyi-kártya újraindítási folyószámlahitel, a Széchenyi turisztikai kártya újraindítási program, a Széchenyi újraindítási likviditási hitel, a Széchenyi újraindítási beruházási hitel és ennek részeként az agrár Széchenyi újraindítási beruházási hitel, a Széchenyi újraindítási önerő kiegészítő Hitel, valamint a Széchenyi újraindítási lízingkonstrukció indításával segíti.

A megújult vállalkozói információs portálon, a Vali-n (www.vali.hu) pedig minden vállalkozás három kattintás után megtalálhatja a számára igénybe vehető államilag támogatott hitelt és el is kezdheti a hiteligénylést – emlékeztetett György László.

Az új konstrukciókkal a hazai vállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósulását támogatjuk, amelyek a gazdasági szereplők működési stabilitásának megőrzése mellett hozzájárulnak az új munkahelyek létrehozásához és a termelékenység növekedéséhez – áll a közleményben.

A program újonnan bevezetett konstrukcióihoz a kormány kamattámogatást, kezelési költség támogatást, továbbá kezességi díjtámogatást és a Széchenyi turisztikai kártya újraindítási program keretében továbbra is költségtámogatást biztosít. A termékek nettó kamata így 1 százalék alatt marad. A hiteldöntések meghozatalára – amennyiben minden dokumentáció hiánytalanul rendelkezésre áll – a pénzügyi intézményeknek legfeljebb 30 nap, illetve beruházási típusú hitelek és a lízingkonstrukció esetén legfeljebb 60 nap áll rendelkezésükre.