A transzjogoktól nőne a GDP?

Fontos opusszal gazdagodtunk: a világmárkák alkotta „Open for Business” elnevezésű koalíció, amelynek zseniálisan eredeti célja (mit célja: egyenesen küldetése), hogy világszerte előmozdítsa az LMBT+ jogokat a vállalati szférában, külön „tanulmányt” készíttetett négy kelet- és közép-európai országról, köztük Magyarországról és Lengyelországról Az LMBT+ emberek elfogadása mellett szóló gazdasági érvek címmel (ahol „LMBT+ emberek” alatt természetesen ezúttal is az „LMBT+ napirend” értendő).

Már maga a fáradozás igen figyelemre méltó: a multicégek alkotta társulás két flakon Domestos legyártása (Unilever), két kártyás tranzakció feldolgozása (Mastercard) vagy két tubus Fenistil előállítása (GSK) közepette véletlenül pont a 2019-ben 4,9 százalékos GDP-növekedést produkáló Magyarországot találta meg, hogy filantróp indíttatásból levezesse, mennyire fontos lenne gazdasági fejlődéséhez a céges LMBTQ-sokszínűség előmozdítása. Még véletlenül se a -6,8 százalékos GDP-visszaesést elkönyvelő Iráni Iszlám Köztársaságon igyekeznek ekképp segíteni, vagy esetleg a nyomorult 0,3 százalékot felmutató Szaúd-Arábián, pedig az milyen vagány lenne már.

A 91 oldalas lobbiiromány (Az LMBT+ emberek elfogadása mellett szóló gazdasági érvek) eleve erős felütéssel indul: idéz mindenféle külföldi újságcímeket (többek között a legendásan „függetlenobjektív” Deutsche Wellétől), ahol negatív összefüggésben jelennek meg az említett országok az LMBT-ideológiával kapcsolatos politikájuk miatt. Ha jól értem, ez egy tudományos érv akar lenni: Ha a Los Angeles Times újságírója azt állítja kellő csúsztatással és kattintásvadász jelleggel, hogy „lengyel LMBT-személyek menekülnek hazájukból”, az kvázi bizonyíték arra, hogy a lengyel kormány felelőtlenül lejáratja az országot a Los Angeles-i befektetők előtt. Hisz elolvassák az LMBT-híreket, és rémülten visszahőkölnek. Mázli, hogy ezek szerint a Magyarországon egymás sarkát taposó beruházók mind analfabéták.

De megtudjuk azt is, hogy mivel az LMBT-ügyileg progresszív országok jellemzően (de nem szükségszerűen) gazdagabbak, ez „tulajdonképpen” azt jelenti, hogy a több transzjog jóval magasabb GDP-t eredményez. Hát nem tudom, részemről egyetlen szemeszternyi sikeresen abszolvált „Közgazdaságtan bölcsészeknek” tantárgyat tudok felmutatni a témában szakértelemként, de erősen kétesnek tűnik a vélelmezett ok-okozati kapcsolat, már csak irányát tekintve is. Vagy pedig, ha ez ilyen egyszerű, akkor érthetetlen, mire várunk: tegyük lehetővé minden szubszaharai meleg számára az örökbefogadást, és máris nem lesz többé szükség segélyezésre, pláne migrációra. Minden maniókaültetvény élére állítunk egy Chief Diversity Officert, és menten gejzírként csap föl a magasba a GDP, szerte Afrikában. De az EU is minek vesz fel egy rakás hitelt ahelyett, hogy néhány innovatív transzjoggal bikázná be a gazdaságot.

Mindenesetre a dolgozat egészen konkrétan megállapítja: az LMBT+ emberekkel szembeni diszkrimináció Magyarországon évente a GDP 0,14–0,23 százalékának (Bezzegromániában akár 1,75%-ának) megfelelő költséggel jár, nagyrészt a „munkahelyi megkülönböztetés” miatt, kisebb arányban pedig a HIV és a depresszió nagyarányú előfordulásából adódóan. Azaz az LMBT-személyek azonos munkáért állítólagosan kevesebb pénzt kapnak, ráadásul azért fertőződnek meg a HIV vírussal, mert megbélyegzik őket a kollégáik.

Mármost tegye fel a kezét, aki látott már a közalkalmazotti bértáblában külön oszlopot a leszbikusoknak vagy a transzneműeknek. Na, ugye. Itt kezdődik. Lehet, hogy az összes LMBT együttvéve, átlagban valamivel kevesebbet keres, de nem valamiféle strukturális gonoszság miatt (hogy suttyomban kifigyelik, kivel hálnak, és utána jól kitolnak velük), hanem mert például esetükben sajnos számos betegség eleve gyakoribb, beleértve a lelkieket is. Ami automatikusan csökkentheti a termelékenységet és a sikeres karrier esélyét. Ha az írásmű szerzői nemzetgazdasági okokból ezek enyhítését szorgalmaznák, beleértve például az ideológiamentes, szakszerű pszichológusi-pszichiáteri segítségnyújtás fokozott támogatását, az esetleges anya- vagy apasebnek a családi életre nevelés révén történő megelőzését, vagy éppenséggel a nemi betegségekkel kapcsolatos kockázatok határozottabb tudatosítását, akkor mindjárt lenne az olvasónak egy olyan érzése, hogy hej, ezek azért valahol tényleg a szívükön viselik az LMBTQ-személyek és a gazdaság sorsát. A „sokszínűség-menedzsment” típusú szókapcsolatok puffogtatása kevésbé győz meg minket erről.

Egyébként pedig magam is egy kisebbség tagja vagyok: vallását gyakorló hívő katolikus. Izgatottan várom, mikor jut eszébe a sok-sok nyitott multicégnek, hogy az állítólagosan kevesebbet kereső, de furamód mégis kiemelkedő vásárlóerővel bíró LMBT-fogyasztók megszólítása (az úgynevezett „pink marketing”) mellett megvizsgálják a keresztény közösségekre irányuló céges kommunikáció lehetséges gazdasági előnyeit is. Hátha akadna pár.

 

Francesca Rivafinoli

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!