700 magzatot abortált, ma megtért életvédő

Megrendítő videóban vall arról Dr. Steve Hammond amerikai orvos, hogy negyven éves szülész-nőgyász praxisa alatt 4000 gyermeket segített világra, de 700 magzat életét elvette. A kisfilmben arról is mesél, mikor döbbent rá, hogy bűn, amit tesz, és mi változtatta meg végleg az életét.

Abby Johnsson, a Planned Parenthood abortuszközpont egykori dolgozója, ma megtért életvédő tett közzé egy szívhez szóló videót. A kisfilmben Dr. Steve Hammond meséli el élete történetét. Abby azzal kommentálta a kisfilmet: barátja története ragyogó példa arra, hogy Krisztus reménye, szeretete és megváltó ereje mindenkié.

A videóban az orvos elmeséli, hogy 40 éves praxisa alatt 4000 csecsemőt segített a világra, és karrierje elején mintegy 700 abortuszt végzett. Édesanyja hívő asszonyként már egészen kicsi korában mesélt neki Krisztusról, de hiába. Az 1960-as évek ugyanis a lázadás időszaka volt. A fiatalok meg akarták élni a szabadságot, pedig – ahogy ő fogalmaz – az igazi szabadságnak igenis vannak határai. Már kamaszkorában tudta, hogy orvos lesz, és az egyetem elvégzése után a művi terhességmegszakítások mesterévé vált.

A kisfilmben elmeséli, hogyan zajlik pontosan a terhességmegszakítás. Szerinte azért fontos erről beszélni, mert az abortuszról mindig csak elvont, absztrakt síkon beszélünk, és soha nem szembesülünk a kegyetlen valósággal.

Bemutatja azt az eszközt is, amit az abortusz során egy erős vákuumhoz csatlakoztatnak, és azt az anyaméhbe vezetve kiszívják a magzatokat.

Elmondása szerint ez a vákuum 20-30-szor erősebb, mint egy hagyományos porszívóé. Ha a terhesség idősebb hat hétnél, akkor a magzatot össze kell roncsolni, hogy ki tudják szívni a vékony eszközön keresztül, darabokban… Egy ilyen pillanatban döbbent rá először, hogy mit is tesz valójában. Sírva meséli el, hogy megkezdte az abortuszt egy már öt hónapos terhességnél, bevezette a méhbe az eszközt a magzatig, amikor történt valami olyan, ami ledöbbentette és elgondolkodtatta:

„A magzat megrúgott. Akkor döbbentem rá először, hogy amit az abortusz során eltávolítunk, valójában egy emberi élet”.

Mégsem ez hozta meg számára a teljes változást, hanem évekkel később harmadik gyermeke születése, aki 26 hetesen jött világra, alig több, mint egy kilogrammal, de csodával határos módon életben maradt. Steve Hammond akkor gondolkodott el először azon, hogy ugyanazok az orvosok, akik a 26 hetes koraszülött fia életéért hosszasan küzdöttek, képesek kioltani egy ugyanilyen korú magzat életét.

„Ez az oka annak, hogy életvédő lettem. Rádöbbentem: nem számít, hogy hány hetes terhességről van szó, az már egy gyermek”

– vallja meg a videóban.

Közel egy évtizeddel később fordult igazán Krisztus felé. A videó végén azt üzeni azoknak, akik már átestek abortuszon, illetve akik terhességmegszakításokat végeznek, hogy „van egy jobb út”, és ez nem más, mint Jézus Krisztus. „Látják ezeket a kezeket: Ezek a kezek több mint 700 magzatot roncsoltak össze. Az a 700 magzat beszél most belőlem” – mondja könnyezve a videóban, megvallva: tudja, hogy Krisztus megbocsátott neki. Jézus magával vitte bűneinket, amikor meghalt értünk a kereszten. Megbocsát mindannyiunknak, ha megbánjuk vétkeinket, és kérjük az ő kegyelmét. Végül Szent Pál Korinthusiakhoz írt második leveléből idéz, bizonyítva, hogy mindig van újrakezdés:

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg”.

Az abortusz vidám dolog – hirdeti a leszbikus aktivista

Vallási vezetők is támogatják a magzatgyilkosságot – abortusz mint alapvető emberi szükséglet

40 százalékkal csökkent az abortuszok száma az oroszoknál

Forrás: Abby Johnson Facebook-oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre