Amikor a „katolikus” teológusnő és a kereszténygyűlölő homoszexuális egymásra talál

Ha Krisztust kell gyalázni, tökéletes az összhang Perintfalvi Rita és Homonnay Gergely között.

Ha Perintfalvi Ritáról esik szó egy írásban, rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy amit a „feminista teológusnő” képvisel vallási kérdésekben, az köszönőviszonyban sincs a katolikus tanítással. Perintfalvi Rita per definitionem semmiképpen sem nevezhető katolikusnak. Ez nem megbélyegzés, nem kirekesztés, hanem tényközlés.

Perintfalviról az is tudni kell, hogy ravasz, mint a kígyó. Már-már betegesnek nevezhető nárcizmusa miatt rendszeresen reagál a róla szóló cikkekre, azonban amikor valaki filozófiai és teológiai érvek mentén cáfolja meg azt a sok baromságot, amit vallási kérdésekben összehord, mindig elmarad a válasz. Nem véletlenül, hiszen Perintfalvi is tisztában van vele, hogy doktori fokozat ide vagy oda, ha tényleg teológiáról, nem pedig olcsó hangulatkeltésről és személyeskedésről van szó, konkrétan semmi esélye sincs megnyerni egy vitát.

Példának okáért itt van Chvála Márton barátom és kollégám végtelenül precíz írásra, amelyre a teológia amazonja ugyancsak „elfelejtett” reagálni:

A teológus, aki még a keresztség szentségét sem tiszteli

No, de Perintfalvi Rita szerepének tisztázása után térjünk is rá, hogyan talált egymásra a „feminista teológusnő” és Homonnay Gergely, a magyar közélet egyik, ha nem a legnagyobb keresztény- és magyargyűlölő aktivistája.

(A Gyurcsány Ferenccel szimpatizáló, nyíltan homoszexuális provokátor korábban többször is „náci féregnek” nevezte Novák Katalint, de kívánta már a fideszesek halálát, gyalázta a Szent Jobbot –„csak annyit lehet tudni bizonyosan, hogy egy férfié volt, aki ha jobbkezes volt, ezzel maszturbált, és törölte a seggét” – és a katolikus papokat is: „ha egy férfi attól férfi, hogy nővel szexszel, akkor a katolikus papok vajon mik?”)

Na már most ennek a Homonnaynak van egy Erzsi nevű macskája, akinek a nevében gyakran tesz közzé tartalmakat a közösségi médiában:

két aranyos cicás kép között rendre beleszáll a magyarokba vagy a keresztényekbe.

Pontosan ez történt húsvéthétfőn is, amikor a Homonnay által kezelt Erzsi for President nevű Facebook-oldal meglehetősen visszataszító, Krisztus-gyalázó kommentárral osztotta meg Perintfalvi Rita egy nappal korábbi, ugyancsak visszataszító és Krisztus-gyalázó bejegyzését.

Az ominózus posztokból elég egy-egy mondat, hogy érzékeljük, hogy milyen színvonalú és lelkületű írásokról van szó:

Perintfalvi Rita: „Az én Mesterem egy igazi felforgató volt, lázadó, forradalmár, eretnek, feminista, LMBT-barát, aki nem simult bele a törvénybe, megkérdőjelezte a pusztán holt betűre épített hagyományt, ha az élettelen és életidegen volt.”

Homonnay Gergely: „Ha Jézus feltámadna, ő vezetné a Pride felvonulást, az összes megélhetési keresztény fideszest és «kereszténydemokratát» maga zavarná ki a templomból, és elképedve nézné, a keresztény egyházak mit tettek vele.”

A megosztást követően Perintfalvi kommentben hálálkodott a homoszexuális aktivistának: „Köszönöm szépen Erzsi a megosztást, nagyon kedves és megtisztelő! Hamarosan újra vegyük fel a szálat a május 6-i közös nyilvános beszélgetésünk miatt! Ezek a posztok mehetnek majd a promóba! Puszi, Rita”

forrás: Facebook

Erre szokták mondani, hogy összenő, ami összetartozik. Kíváncsian várjuk a május 6-i közös beszélgetést, minden bizonnyal hasonlóan magasröptű gondolatok fognak elhangozni.

 

Horváth Tamás

 

Elég volt: petíciót indított a baloldali sajtó kereszténygyalázása ellen a Vasárnap.hu

A katolikus papok ellen hergel Gyurcsány propagandistája

Imalánc indult a provokátorért

 

Kiemelt képünkön Perintfalvi Rita (balra) és Homonnay Gergely (jobbra). Forrás: Facebook

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre