A szemétnek a kukában a helye

Néhány gondolat a ferencvárosi BLM-szobor ledöntéséről.

Mint ismert, Incze Béla, a Légió Hungária nevű mozgalom vezetőségi tagja péntek kora reggel ledöntötte a IX. kerületi önkormányzat által egy nappal korábban felállított BLM-szobrot.

Az aktivista tette nagy port kavart a hazai nyilvánosságban. A baloldali média szerint természetesen neonáci erőszak dúl Magyarországon, a jobboldalon pedig sokan azzal érvelnek, hogy a „műalkotást” felállító Baranyi Krisztináéknak éppen az volt a céljuk, hogy valaki felüljön a provokációnak, és ledöntse a szobrot.

A baloldali média sivalkodásával nem kívánok foglalkozni, hozzászokhattunk már, hogy minden normalitáspárti cselekedet után csattogó bakancsokat és a magyar földet áztató barna esőt vizionálnak.

Viszont a „mérsékelt” jobboldaliak kritikáira muszáj reagálni. Teljesen egyetértek Trombitás Kristóf barátommal és kollégámmal, aki A provokáció nem műalkotás és soha nem leszünk restek a provokációkat eltüntetni című pénteki cikkében azt írta, hogy „A fehérvérsejt nem nyújt be kérvényt a kórokozónak, hogy elnézést kérek, mit tetszik errefelé csinálni? A fehérvérsejt megtisztítja a szervezetet a behatoló, idegen entitástól. Nem tesz fel kérdést, nem mérlegel, nem vár ki; cselekszik.”

Éppen így cselekedett Incze Béla is, megmutatva ezzel a magyar nemzeti oldal immunrendszerének erősségét. Mert egészen más a klaviatúra mögül okoskodni és más a tettek mezejére lépni. Ráadásul ne feledjük el, hogy neki is van családja, neki is van munkahelye, neki is van egzisztenciája.

Vajon a „provokációnak való felülésről” hadováló szalonjobboldaliak közül hányan mernék bármelyiket is kockára tenni azért, hogy kiálljanak az elveik mellett?

Mert az nem úgy van ám, hogy egy ilyen cselekedet után, mintha mi sem történt volna, mindenki megy a maga dolgára. Incze Béla saját elmondása szerint négy órát töltött a rendőrségen, és „természetesen” eljárás is indult ellene.

Sok mindenben lehet egyetérteni és nem egyetérteni azzal, amit a Légió Hungária és személy szerint Incze Béla képvisel és gondol a világról. Azonban azt is látni kell, és ebben megint csak Trombitás Kristóf véleményét osztom, hogy szükség van nemzeti minimumra a hazafiak között.

Éppen ezért abszolút örömtelinek és üdvözlendőnek tartom, hogy volt olyan honfitársunk, aki vállalva a várható következményeket, nem volt rest ledönteni egy olyan szobrot, ami az abnormalitást és a felforgatást hirdeti.

A társadalmunk józanságát és élni akarását pedig az bizonyítaná, ha egy ilyen eset után nem a normális állapot helyreállítóját, hanem az abnormalitás propagálóját érnék szankciók.

Nem Incze Béla ellen indulna eljárás, hanem Baranyi Krisztina ellen.

Mert a szemétnek a kukában a helye. Pont.

 

Horváth Tamás

 

A BLM-szobor ledöntője a Vasárnapnak: Az én szembeszállásom az átlagember véleményét fejezte ki

A provokáció nem műalkotás és soha nem leszünk restek a provokációkat eltüntetni

Már el is takarították a ledöntött ferencvárosi BLM-szobrot

 

Kiemelt képünk forrása: Szennyes Krisztián/Vasárnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre