Meztelen felnőtteket mutogatnak kisgyerekeknek egy holland tévében

Önök elképzelhetőnek tartják, hogy egy ország bármelyik tévéadásában meztelen embereket mutogassanak gyerekeknek? Elébe megyek a kérdés megválaszolásának: van ilyen, Hollandiában. A tervek szerint március 21-én indul egy műsor, amiben különféle testalkatú férfiak és nők sorakoznak fel. A gyerekek pedig a kamerák előtt nézhetik őket meztelenül és szabadon tehetnek fel kérdéseket.

A műsor készítői szerint erre két okból van szükség. Egyrészt a gyerekek „nehezen néznek meztelen emberekre”. Másrészt „meg akarják mutatni, hogy minden test normális”.

A Gevoon Bloot címre keresztelt műsor első részét már megnézhette egy általános iskola 8. osztálya. Egy bizonyos Marijn az osztályból azt mondta, neki elsőre furcsa volt, de aztán megszokta. A műsorvezető, Edson de Graca szerint a gyerekek mindebből sokat tanulhatnak, mert „kamaszkorban sokat alakul a test, ezért hasznos tudni, mi fog változni”.

Magyarán szólva Hollandiában pár héten belül minden szülő lélekben felkészítheti magát arra, hogy az iskola a kiskorú gyerekét elviheti egy stúdióba, ahol meztelen felnőtteket fognak nézetni vele. Avagy mindezt a tévében is megteheti, természetesen tudományos célzattal.

Ez az a nyugat-európai, teljes szellemi elborulás és végtelenül veszélyes irányzat, ami elől meg kell védelmeznünk Közép-Európát és Magyarországot is.

A beszámoló a jeugdjournaal.nl cikke alapján készült, a linkre kattintva videót is láthatnak a műsor promójából.

Iratkozzon fel hírlevelünkre